Szendi Nóra regényrészlete (online megjelenés)

2018. április 3.

Semmi nem használ

(részlet a Természetes lustaság című regényből)

Szendi Nóra

Szendi Nóra

Leginkább az egy helyben állás zavarta. Volt egy kényelmetlen sámli a büfében, de nem igazán jutott ideje leülni. Ha egy pillanatra megpihent, rögtön pattanhatott is fel. Az első néhány hét után folyamatosan fájt a térde és a dereka. Igaz, előtte is fájt, csak azt már megszokta. Blanka szerint el kellett volna kezdenie sportolni. Ezt hallgatta, mióta Blanka eljárt heti két jógaórára. 

El tudnál képzelni a nyakamban a lábammal, kérdezte. Nézz már rám.

Dehogyis, ez nem olyan, tiltakozott Blanka, de már pukkadozott, nyilván, mert mégiscsak elképzelte. Nem kell annyira bonyi dolgokra gondolni, hanem például figyi, és már mutatta is, négykézlábra ereszkedett, és domborította-homorította a hátát.  Olvass tovább »


Pallós Áron novellája (online megjelenés)

2018. március 30.

Csillagmetró

Bárhogy is, épp ez a fogalom jutott eszembe róla. Jelentheti egy égi tünemény mint afféle méltóság leképezését, de ami a legfontosabb: egy flippergolyó-féle mozgásra is utal. Útja egyenes vagy krikszkraksz, de ne szaladjunk ennyire előre… Elmerülök az egzisztenciámban, – ahogy te is a sajátodban – és útra kelek, melynek minden lépése egy betű. Olvass tovább »


Feketemosó: Hét: Nóra

2018. március 28.

feketemoso-uj-kozepes“Gyönyörű hangja volt. Védte tőlem. Mindig olyankor énekelt, ha azt hitte, nem hallom.” – Nagy Hajnal Csilla írja az Apokrif blogját.

Olvass tovább »


Előzetes: Apokrif – 2018/1.

2018. március 26.

Idei tavaszi számával immáron tizenegyedik évfolyamába lép az Apokrif. Első 2018-as számunk versrovatában Cirok Szabó István, Csabai Máté, Csombor Rita és Fehér Renátó műveit közöljük, míg a prózaszekcióban Gerőcs Péter és Lanczkor Gábor regényrészletei, valamint Molnár Álmos és Varga Bence novellái kapnak helyet. Műfordítás-rovatunkban Kaan Koç verse jelenik meg Szőllőssy Balázs fordításában. Kritikusaink ezúttal Jászberényi Sándor, Rakovszky Zsuzsa és Tóth Krisztina aktuális köteteiről írnak. Hamarosan megjelenő, friss számunk képanyagát Gróf Ferenc munkáiból válogattuk.

Tartalom:

Fehér Renátó: amnézia, Laktanya (versek)

Gerőcs Péter: A portrékészítő (regényrészlet)

Cirok Szabó István: Jelzőtűz; Apám Szabadkán, anyám Újvidéken (versek)

Varga Bence: Kolbász (novella)

Csabai Máté: Ami megmaradt, elvesztett, otthon a város (versek)

Kaan Koç: Deportálások könyve (vers) (Szőllőssy Balázs fordítása)

Molnár Álmos: Kavicsokon és űrben (novella)

Lanczkor Gábor: A présház (regényrészlet)

Csombor Rita: Meggyfa és borostyán, Fölött (versek)

*

Látószög:

Mizsur Dániel: Szelíd szarvasok (Csombor Rita verseiről)

veress dani: A tipográfus hatalma (Gróf Ferenc konceptábécéi)

*

Látótávolság:

Demeczky Ádám Péter: „Rágyújthatok?” – Történet keménységről és (inter)kultúráról (Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája)

B. Kiss Mátyás: A megnyalt ember (Tóth Krisztina: Párducpompa)

Nagy Hilda: Egy leánygyermek lehetőségei (Rakovszky Zsuzsa: Célia)


Sebők György versei

2018. március 24.

Potentia sacra apokrif_2015_3_borito

(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)

Ő földig hajolt a szépség előtt,
és gyűlölte, hogy közben az ölébe tódul a vér,
mint egy ölésre emelt dárda, elvesz, kiolt,
minden pillantása megvágta a képet,
a piros arcokat, a borostyánszemeket,
mellette könnyeztem, hogy nem akarok koldulni.
Olyankor együtt evett az állatokkal,
oda ürített, ahová a kutyák,
négykézláb beszélt a Holdhoz éjjel,
ha felajzva nem álmodhatott,
és csak hallgattam a nyikorgást a teraszról,
suttogott a tölgy-hintaszék, hogy
látod, fiam, mi mind megöregszünk,
és a ráncaink partján csak ültünk és sírtunk,
a busz nem jött, és rám emlékezett vissza
saját magaként a zsolozsmaszagú uzsonnaidőben,
kongott a dohos kakaósdoboz, amikor belerúgtam
mások szégyenét, a busz nem jött,
a dobozból korsó lett, a sörhabot rám kente,
végigcsorgott az ajkamon. Már nem voltam éhes.
A busz megjött, ő fölszállt, kabátszélét
odacsukta az ajtó, földig hajolt megint,
megszokásból. Volt már más, aki kiabáljon a zsíros hajamért.
Én nem szóltam semmit, csak rajzoltam a napköziben
szépen, kötelet, varjakat, mindent, amit kell.

Olvass tovább »


 „Hogy a kezed mire való.” (könyvkritika)

2018. március 17.

Nagy Kata: Inkognitóablak, JAK+Prae, Budapest, 2016

Nagy Kata, Inkognitóablak

Nagy Kata, Inkognitóablak

Definíció szerint az inkognitóablak nem hagy nyomot a böngészés során, s vice versa, a cookie-k elől is kitér; tehát nem engedi, hogy a böngésző emlékezhessen a használóra, annak szokásaira, preferenciáira. Nyomtalan részvételt engedélyez, kötetlenséget ígér, s talán pont ebben rejlik a csapdája. Virtuális arc nélkül, nyomok és következmények hiányában a nézelődés terhe az egyénre s annak lelkiismeretére hárul – az pedig, hogy kisebb vagy nagyobb teherként jelenik ez meg így, csontig rágott, bagatell kérdés lehetne. A kötet címe feltételez egy jelenlévő, valamilyen mediális konstrukció mögé bújó, tettének (ti. a meglesésnek, a jelenlétnek) legitimitását magának megajánló személyt. A Nagy Kata szövegvilágából kiváló, saját arca előtt maszkot (pávatollat) tartó lírai hang saját magából mint személyből keveset mutat; annál többet ad házából, szobáiból, az azoknak szegleteiben bujkáló erőszakból, sőt, kísérletet tesz annak feldíszítésére. Elszámol veszteségeivel („elalvás előtt megszámolom létező halottaimat”), újrapozicionálja saját magát az általa világra hozott élet és az őt nyakába kapó szülő tengelyén („anyaként voltam a nyakadban, vagy lányként, ezt nem tudnám megmondani”), s beszédmódjára talán épp ez az, ami leginkább jellemző lesz. A megfigyelés pontossága gyermekien kegyetlen, az elbeszélés aktusa pedig nagyon is felnőtt, olykor a mindentudó, kiábrándult szülő alakjából konstruálódik. Formailag az inverz tagmondatszerkesztés hangsúlyosságát nem lehet figyelmen kívül hagyni („ezeket keresi: a szót a nincsre”; „hogy felsírj végre rendesen, ha ütlek”), ahogyan a meghökkentő jelzős szerkezetek használata is Nagy Kata kézjegyét viseli magán. Olvass tovább »


Feketemosó: Felejtés közben

2018. március 14.
feketemoso-uj-kozepesAhogy a konferencia után megkönnyebbülve iszogattunk a hotel éttermében, a horvát lányok egy-egy háborús történettel hozakodtak elő. Ana, egy szöghajú, elegáns lány azt mesélte, hogy Horvátországban élni és felnőni azért nagyon nehéz, mert annak idején sokan a saját szomszédjukat is lelőtték, és aztán ott maradtak, nem költöztek el.  – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Olvass tovább »