Urbán Bálint: A szexualitás heterotópiái az Emlékiratok könyvének Kelet-Berlinjében (tanulmány)

2014. február 15.

Írásomban a szexualitás és a tér tapasztalatát, a mesterségesen létrehozott privát tér és Berlin kapcsolatát, összefüggő kapcsolatrendszerét vizsgálom meg Nádas Péter Emlékiratok könyve című művében. Fontosnak tartom mindazonáltal még itt az elején leszögezni, hogy Nádas művét és életművét nem szándékozom a homoszexuális irodalom címkéje alá sorolni, egy ilyen olvasatot egy olyan magnum opus esetében mint Nádas regénye, melyben számtalan diskurzus találkozik és kereszteződik, alapvetően reduktívnak tartok. Sokkal inkább Balassa Péter szexualitás-értelmezéséből indulok ki, mely szerint a regény nem a homoszexualitást tematizálja, hanem egy a nemeken, a gender-narratíva dichotómiáján túlívelő, akár mitikusnak is tekinthető androgün-eszméhez, a hermafroditizmushoz, a szexualitás oszthatatlanságához, „a nemektől való megszabadulás vágyához” közelít (Balassa, 2007, 237.o.). A regényben megjelenő szexualitás a balassai értelmezés csapásvonalában haladva, véleményem szerint nem a homoszexuális-heteroszexuális identitásoppozíció kereteiben határozódik meg, hanem az ezen a dichotómián felülemelkedő, többszörös nemi identitás, a queer létjogosultságát rajzolja. Dunajcsik Mátyás Nádas-tanulmánya (2008) a regényen végigvonuló csigamotívum képében szintetizálódó balassai androgün-szexualitás kritikájaként, azt hangsúlyozza, hogy a regény megjelenésekor kialakuló interpretációs közösség „sokkal kevésbé a regényben megjelenő homoszexuális tematika körültekintő értelmezésében, mint annak finom eltussolásában, hatásának finomításában és tompításában volt érdekelt” (397.o.). Dunajcsik szerint a homoszexualitás balassai „eltussolása”, azaz egy mitikus keretben való értelmezése, alapvetően az interpretációs közösség kialakulásának hermeneutikai pillanatával van összefüggésben, hiszen egy még a rendszerváltás előtti kulturális térben a homoszexualitásról való nyílt beszéd, annak direkt értelmezése és felmutatása a regényben gyakorlatilag lehetetlen volt. Meglátásom szerint ez a felvetés megbicsaklik, hiszen egy diktatórikus térben a diszkurzív szabályozás nem csak a homoszexualitás alakzataira, hanem a szexualitásról való beszédre, mint olyanra vonatkozik, függetlenül attól, hogy hetero- vagy homoszexualitásról van szó. A regényben mindazonáltal nem az a meglepő, amit Dunajcsik sugall, hogy döbbenetes nyíltsággal és részletességgel mutat be egy homoszexuális kapcsolatot. Ez a döbbenetes nyíltság és részletesség magára a szexualitásra, mint nemeken túlívelő, totális alakzatra és a benne és általa megjelenő testek ábrázolására vonatkozik. Nem véletlenül nevezte Radnóti Sándor ezt a sajátos, nádasi technikát a „testek költészetének” (1988, 150.o.). A balassai szexualitáskép kulcsmotívumaként tételeződő csigametafora egyfelől tehát a már említett mitikus nemtelenség ideálja felé tart másrészt viszont, ahogy arra Scheibner Tamás rámutat, az elbeszélőnek az egyoldalú szexuális identitáspozíciókkal való azonosulásának képtelenségét is vizualizálja (2002, 54.o.), mely a homoszexuális identitástól egyértelműen a szexuális identitásalakzatok és praktikák kétdimenziós polarizáltságán túllépő queer episztemé felé való elmozdulás folyamataként csapódik le. Olvass tovább »