Mostkezdődika, mostkezdődika (Könyvkritika)

2013. augusztus 8.

B1062911Turczi István: Minden kezdet, Palatinus Kiadó, Budapest, 2013.

Turczi István a 2013-as Könyvhétre megjelent regényének címét látva az olvasó önkéntelenül befejezi az idézettnek vélt közhelyet, miszerint minden kezdet nehéz. Turczi legújabb műve azonban a legkevésbé sem az. Sőt.

Olvass tovább »


Turczi István: Nagyon / Sehr – könyvbemutató (programajánló)

2013. január 5.

Turczi István - Nagyon - Sehr könyvbemutató


Parnasszus-est az Írószövetségben (programajánló)

2012. szeptember 29.

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves barátait a Parnasszus költészeti folyóirat őszi számának élő bemutatójára, amely 2012. október 3-án szerdán 18.00 órától lesz a Magyar Írószövetség klubjában (VI. ker. Bajza u. 18.).

Olvass tovább »


Kultúraszemle, finom lírai arcba temetve (könyvkritika)

2012. március 29.

Öröm a recenzens számára, ha az előtte heverő anyag tiszta struktúrába rendeződve mutatja magát. Így van ez Turczi István legújabb, A változás memóriája címet viselő kötetével is: az elegáns, szolid külső megjelenés, valamint a belső illusztrációk, melyek Fazakas Csaba keze munkáját dicsérik, harmonikus összhangot alkotnak a könyv szövegvilágával.

Olvass tovább »


Turczi István verse (online megjelenés)

2012. március 28.

Basszus & basszus

 

„gondolom ezzel a mostani, ezzel a gondoló agyammal”

                                                       (Nagy Atilla Kristóf)

 

Jelt ad a négy húr: ess kéneső, hullj aranyoxid,
aranyozd be testünk, a földit, az égit, az alantit,
s a fentit.  Kezdődhet a szombati éj,

hold hínáros ezüstjében tomboló május.
Hosszú a sor, újabb ugyanazok jőnek,
a kapunál Hüpnosz, az álmok ura.

Ugrócsontfű és kígyószisz a belépő, törzstagnak
kőnaspolya. (A lélekjárást semmi meg ne akassza.)
Nincs motozás; itt nem árthat égi rontás.

Laudanum Iesus Cristus, szól a nyájalapító.
A szó pediglen nyershús, nyelvhegyen rothasztott
alkímia. Hozzá: poésie brute – „nincs mitől tartanod.”

Lám, az ostoba test máris rángani kezd,
lendül és lángol, rádől a mozdulatnak árnya,
közben szippant, fúj – a lélegzet súlyát ritmusa méri,

szabad kezével nőlényt archaizál. Fekete macskát
hozz, fojtsd meg, szúrd ki szemét, újabb slukk —
Alkimisták, riadó! A hajnal nem oszt kegyelmet.

Dübörög a basszus & basszus dübörög.
Vinnyogó, sebzett fenevad: üvöltve predatál,
ajz, betör, magába szippant, legvégül kiköp.

Egyre kevésbé ő maga, aki van vele. Már korántsem
játék; ércpénzt a nyelv alá, jöjjön a csend-korbács.
A kínzás gyönyörét nem adja másnak.

Pattan a húr, átüt a szándék negatívja.
Ha nincs semmi: a semmi van.
Benzinszagú delfinfogaton belerohanni a Holdba.

………………………………………………
Ez az álom valójában nem múlt időben zajlik.
(A múló idő az, szoros szedéssel a sor alján.)

…………………………………………….
Szín és tér egyazon út végén fekete firkafal.
A halál célja ismeretlen. Csak az átkelés.