Feketemosó: Egy őszi délután

2018. szeptember 12.

feketemoso-uj-kozepesMegfordulok, de sem az irányok, sem a növények nem tűnnek ismerősnek. Egyedül vagyok. Az egész csak öt percig tart, nem sokáig, de erre a kis időre eltűnik körülöttem a világ. A tó csendje lassan befolyik az erdőbe, és csak a kövek, a mohák vetnek hullámot. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó

Tóth Anikó

Állunk a társasüdülő udvarán, csípőre tett kézzel, gumipapucsban. Már vagy húsz perce mennénk ebédelni, de a gondnok szóval tart bennünket. Jó fej amúgy, kedvelem. Sokat beszél, de tök mindegy, legalább telik az idő. Most épp lehajolok valamiért, félúton megállítom a mozdulatot, könnyű felállni. Örülök. Közben ő tovább beszél.

Télen itt megáll az élet, mondja, de azért vannak jó dolgok. Tavaly például tükörsimára fagyott a Balaton: egy kis takarítás után pont olyan érzés volt rajta járni, mintha üveglap lenne az ember talpa alatt. Ilyen szépet még nem láttatok, kontrázik, ott úszkáltak a halak a korcsolyákkal egy vonalban. Olvass tovább »


Feketemosó: Nem kell többé megfelelned

2018. augusztus 8.

feketemoso-uj-kozepesSokáig persze én is azt hittem, hogy akkor élem jól az életemet, ha eredményes vagyok. Ha olyan dolgokba vágok bele, amelyekre az emberek azt mondják, ez igen, ez már valami, nagyszerű, amit csinálsz, tiéd az első helyezés. Ez eddig rendben is lenne, de a következő kérdés – kimondva vagy kimondatlanul – általában így hangzik: „Na és hogy bírod ezt a sok mindent egyszerre?” – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó

Tóth Anikó

Ez most nem egy történet lesz, nem lesznek elgondolkodtató megoldások, ravasz összecsengések. Csak leírom, amit gondolok.

Ott kezdem, hogy egy barátom egyszer nagyon megelégelte, hogy már évek óta tanul a bölcsészkaron, már diplomája is van, de még mindig nincs előtte semmiféle jövőkép. Úgy gondolta, legjobb lesz, ha pályát vált, és beiratkozik egy gazdasági szakra. Elment egy régi barátjához, aki megütközve hallgatta, és a következő kérdést szegezte neki: „Na de miért csinálnál olyasmit, amiben nem lehetsz a legjobb?” Olvass tovább »


Feketemosó: Töredék olvasmányaimból

2018. július 11.

feketemoso-uj-kozepesEzen kívül még számtalan furcsaság ötlött fel bennem, s ahogy mindezeket sorra vettem, lassan feljött az égre a napkorong, én pedig kint eveztem már a nagy tengeren. Kezdtem sejteni, hogy az úszó építmények nincsenek már messze, s bár a földünk partjaitól nem kívántam messzire sodródni, azért igen megörültem, mikor egy nagy felhő alatt felfedeztem az idegenek óriási csónakját. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó

Tóth Anikó

Újra fellapoztam a Diario harmincharmadik oldalát, és összevetve a magam nyelvén írott változattal, még mindig úgy láttam, hogy válogatott hazugságok gyűjteményét tartom a kezemben. Igaztalanságai mögött viszont néhány valószerű történet sejlett fel, s hogy ezeket el ne feledjem, tintát s papírt vettem magamhoz. Feljegyzéseim közül egy ha megmarad az utókornak, talán nem lesz haszontalan. S kívánom, hogy ez az egy az legyen, melyet néhány nappal ezelőtt házam népe előtt már megismertettem. Olvass tovább »


Feketemosó: Szappanárus

2018. június 13.

feketemoso-uj-kozepesÁlltam ott a hidegben a kockás szoknyámban és az új csizmámban, és megígértem, hogy úgy lesz, valahányszor erre járok, mindig emlékeztetem majd magam arra, hogy ez az ember itt szokott ülni.   – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját. Olvass tovább »


A lehetséges világok legjobbika (beszámoló)

2018. május 11.

Május 2-án este a Ráth György utca 4-es szám alatt található Nyitott Műhelyben három, kötet előtt álló költő ült össze, hogy egy felolvasóesttel egybekötött beszélgetéssel nyisson teret A lehetséges világok legjobbikának. A költőkkel Tóth Anikó szerkesztő, kritikus beszélgetett.

lehetseges-boritokep

A jelenlevő szerzők alapfeltevése az volt, hogy – a wertheri szenvedéstörténethez hűtlenül –, ám az emberiség mindenkori helyzetéhez mérten többé-kevésbé pozitív szemléletű hangulatot teremtsenek meg, az eseményen elhangzott szövegek segítségével.
Az est három szekcióját egységesen, a meghívott költők új, megjelenés előtt álló köteteiből választott versei nyitották meg és vezették át a beszélgetés fonalát a szövegvilágból a külső keletkezés mindennapi valóságába. A szerzők Apokrif folyóirat által szövődött többéves baráti és alkotótársi kapcsolatára, és korábbi köteteikre való tekintettel – Evellei Katának és Bödecs Lászlónak a második, Nyerges Gábor Ádámnak már a negyedik megjelenő kötete lesz ez a mostani – az első körben nagy hangsúly került a stiláris és retorikai eszközök tudatos és reflexív használatára, fejlődésére; a szöveg és szerző-, valamint maguk a szerzők között fennálló kapcsolat változásaira. Olvass tovább »


Feketemosó: Blesse mon coeur

2018. május 9.

feketemoso-uj-kozepesOtthonos a logikája, otthonos a szavak zsongása, de a nyelv teljesen mégsem lehet az enyém: végül mindig ideát rekedek. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

 

Mondják, hogy ha egy francia ember magyarul hallja a Chanson d’autumne sorait, Tóth Árpád szavai mögött is képes ráismerni a blesse mon couer d’une langueur szabályos hullámaira. Időnként, amikor jobban beszélek franciául, bennem egy Jacques Prévert-vers visszahangzik, máskor viszont, amikor kevésbé ér a francia nyelv vonzása, a szavak, a Déjeuner du matin szavai eltűnnek, és csak a ritmus széttört darabkái úszkálnak a fejemben. Most is, amikor megpróbálom felidézni, utána kell néznem, hogy biztosan ez-e az, amire gondolok. Il a mis le café dans le sucre – mondom magamban, de érzem, elvétettem, butaság az egész. Nem a kávé kerül a cukorba, hanem a cukor a kávéba, egészen más hanglejtéssel: Il a mis le sucre / Dans le café au lait. És ha tovább olvasom a verset, látom, hogy a cukor, a kávé és a tej mellett egy cigaretta is előkerül, amelyre nem is emlékeztem, pedig milyen fontos, milyen szépen egybemosódik a kint kopogó esővel, amelybe a férfi úgy lép ki, hogy egy szót sem szól a nőhöz, még csak rá sem néz: Sans une parole, / Sans me regarder. Ez a nő pedig, aki egy pillanatra megjelenik előttünk, a kezeivel eltakarja az arcát – franciául inkább a kezeibe teszi, magyarul talán a tenyerébe temeti –, és sírni kezd. Olvass tovább »


Feketemosó: Amikor én még költő voltam

2018. április 11.

feketemoso-uj-kozepes Egy napon, amikor az egyetem előtt ültem egy padon, egy pad tetején, fent a háttámlán, foghegyről oda is vetettem ennek a főszerkesztőnek, hogy na, mi van, talán még a nevemet se tudja? A haverom, akivel a padon ücsörögtem, és akinek a verseit már jócskán közölgették a lapok, csak pislogott, hogy ez most micsoda, mit szólok közbe, amikor épp az ő költészetéről van szó. De akkor már ő is csak röhögött, amikor a főszerkesztő kivágta, hogy hogyne tudná ki vagyok, hát én vagyok az ez meg az, aki küldte azokat a verseket. Elkerekedett szemekkel mondtam neki, hogy nahát, igen, pont én vagyok, és akkor most hogyan tovább. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Olvass tovább »