Feketemosó: Töredék olvasmányaimból

2018. július 11.

feketemoso-uj-kozepesEzen kívül még számtalan furcsaság ötlött fel bennem, s ahogy mindezeket sorra vettem, lassan feljött az égre a napkorong, én pedig kint eveztem már a nagy tengeren. Kezdtem sejteni, hogy az úszó építmények nincsenek már messze, s bár a földünk partjaitól nem kívántam messzire sodródni, azért igen megörültem, mikor egy nagy felhő alatt felfedeztem az idegenek óriási csónakját. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó

Tóth Anikó

Újra fellapoztam a Diario harmincharmadik oldalát, és összevetve a magam nyelvén írott változattal, még mindig úgy láttam, hogy válogatott hazugságok gyűjteményét tartom a kezemben. Igaztalanságai mögött viszont néhány valószerű történet sejlett fel, s hogy ezeket el ne feledjem, tintát s papírt vettem magamhoz. Feljegyzéseim közül egy ha megmarad az utókornak, talán nem lesz haszontalan. S kívánom, hogy ez az egy az legyen, melyet néhány nappal ezelőtt házam népe előtt már megismertettem. Olvass tovább »


Feketemosó: Szappanárus

2018. június 13.

feketemoso-uj-kozepesÁlltam ott a hidegben a kockás szoknyámban és az új csizmámban, és megígértem, hogy úgy lesz, valahányszor erre járok, mindig emlékeztetem majd magam arra, hogy ez az ember itt szokott ülni.   – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját. Olvass tovább »


A lehetséges világok legjobbika (beszámoló)

2018. május 11.

Május 2-án este a Ráth György utca 4-es szám alatt található Nyitott Műhelyben három, kötet előtt álló költő ült össze, hogy egy felolvasóesttel egybekötött beszélgetéssel nyisson teret A lehetséges világok legjobbikának. A költőkkel Tóth Anikó szerkesztő, kritikus beszélgetett.

lehetseges-boritokep

A jelenlevő szerzők alapfeltevése az volt, hogy – a wertheri szenvedéstörténethez hűtlenül –, ám az emberiség mindenkori helyzetéhez mérten többé-kevésbé pozitív szemléletű hangulatot teremtsenek meg, az eseményen elhangzott szövegek segítségével.
Az est három szekcióját egységesen, a meghívott költők új, megjelenés előtt álló köteteiből választott versei nyitották meg és vezették át a beszélgetés fonalát a szövegvilágból a külső keletkezés mindennapi valóságába. A szerzők Apokrif folyóirat által szövődött többéves baráti és alkotótársi kapcsolatára, és korábbi köteteikre való tekintettel – Evellei Katának és Bödecs Lászlónak a második, Nyerges Gábor Ádámnak már a negyedik megjelenő kötete lesz ez a mostani – az első körben nagy hangsúly került a stiláris és retorikai eszközök tudatos és reflexív használatára, fejlődésére; a szöveg és szerző-, valamint maguk a szerzők között fennálló kapcsolat változásaira. Olvass tovább »


Feketemosó: Blesse mon coeur

2018. május 9.

feketemoso-uj-kozepesOtthonos a logikája, otthonos a szavak zsongása, de a nyelv teljesen mégsem lehet az enyém: végül mindig ideát rekedek. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

 

Mondják, hogy ha egy francia ember magyarul hallja a Chanson d’autumne sorait, Tóth Árpád szavai mögött is képes ráismerni a blesse mon couer d’une langueur szabályos hullámaira. Időnként, amikor jobban beszélek franciául, bennem egy Jacques Prévert-vers visszahangzik, máskor viszont, amikor kevésbé ér a francia nyelv vonzása, a szavak, a Déjeuner du matin szavai eltűnnek, és csak a ritmus széttört darabkái úszkálnak a fejemben. Most is, amikor megpróbálom felidézni, utána kell néznem, hogy biztosan ez-e az, amire gondolok. Il a mis le café dans le sucre – mondom magamban, de érzem, elvétettem, butaság az egész. Nem a kávé kerül a cukorba, hanem a cukor a kávéba, egészen más hanglejtéssel: Il a mis le sucre / Dans le café au lait. És ha tovább olvasom a verset, látom, hogy a cukor, a kávé és a tej mellett egy cigaretta is előkerül, amelyre nem is emlékeztem, pedig milyen fontos, milyen szépen egybemosódik a kint kopogó esővel, amelybe a férfi úgy lép ki, hogy egy szót sem szól a nőhöz, még csak rá sem néz: Sans une parole, / Sans me regarder. Ez a nő pedig, aki egy pillanatra megjelenik előttünk, a kezeivel eltakarja az arcát – franciául inkább a kezeibe teszi, magyarul talán a tenyerébe temeti –, és sírni kezd. Olvass tovább »


Feketemosó: Amikor én még költő voltam

2018. április 11.

feketemoso-uj-kozepes Egy napon, amikor az egyetem előtt ültem egy padon, egy pad tetején, fent a háttámlán, foghegyről oda is vetettem ennek a főszerkesztőnek, hogy na, mi van, talán még a nevemet se tudja? A haverom, akivel a padon ücsörögtem, és akinek a verseit már jócskán közölgették a lapok, csak pislogott, hogy ez most micsoda, mit szólok közbe, amikor épp az ő költészetéről van szó. De akkor már ő is csak röhögött, amikor a főszerkesztő kivágta, hogy hogyne tudná ki vagyok, hát én vagyok az ez meg az, aki küldte azokat a verseket. Elkerekedett szemekkel mondtam neki, hogy nahát, igen, pont én vagyok, és akkor most hogyan tovább. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Olvass tovább »


Feketemosó: Felejtés közben

2018. március 14.
feketemoso-uj-kozepesAhogy a konferencia után megkönnyebbülve iszogattunk a hotel éttermében, a horvát lányok egy-egy háborús történettel hozakodtak elő. Ana, egy szöghajú, elegáns lány azt mesélte, hogy Horvátországban élni és felnőni azért nagyon nehéz, mert annak idején sokan a saját szomszédjukat is lelőtték, és aztán ott maradtak, nem költöztek el.  – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Olvass tovább »


Feketemosó: Utolsó sétám a dombtetőre

2018. február 14.

feketemoso-uj-kozepesAmikor odaértem, már nem sokat beszélgettünk, hisz a nagy, közös búcsúest óta a véletlen folytán négyszer-ötször is egymásba botlottunk az egyetemen. Leginkább csak néztük egymást, mosolyogtunk, és szemmértékre próbáltuk megállapítani, hogy vajon mennyi idő alatt lehet gyalogosan felérni a pálya tetejére. Mivel nekem erre csak fél órám volt, elköszöntem Patriciától, most már tényleg, boldog karácsonyt kívántam neki, természetesen németül, és elindultam a fákkal övezett szerpentinen. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó

Tóth Anikó

Olvass tovább »