Falba vésett nevek (beszámoló)

2014. november 20.

Bevésett nevek konferencia, ELTE BTK, 2014. 11. 12‒13.

Bevésett nevek címmel kétnapos konferenciát tartottak az ELTE Bölcsészettudományi Karán az egyetem Holokauszt- és második világháborús emlékművének felavatása kapcsán. A november 12-én és 13-án lezajlott konferencia változatos szekciókat kínált az érdeklődők számára. Az első napon a történelmi, egyetemtörténeti, illetve emlékezést, és az emlékezés helyét boncolgató témákat hallhattunk, míg a második napon az irodalmi, filmes és színházi vonatkozású, valamint az emlékezet közösségi és személyes narratíváit körüljáró előadások kaptak helyet. Az előadássorozatot rektori beszéd nyitotta, majd Molnár Piroska tolmácsolásában Takács Zsuzsa írása következett. A nyitó előadásokkal együtt az első nap négy szekcióra oszlott, ezeket követően pedig este kerekasztal-beszélgetést tartottak Egyetemi közösség, trauma és emlékezet címmel. A második napon lévő öt szekciót A Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet diákjainak kisfilmjei a Csillagos házakról beszélgetéssel egybekötött prezentációja zárta.

Olvass tovább »