Egy elidegenedett ember

2013. április 25.

Gelléri Andor Endre kötetéről (Villám és esti tűz, Budapest, Almanach Kiadó, 1940).

Gelléri,borítóGellérinek rövid élete és rövid írói működése alatt négy kis novelláskötete jelent meg, az első 1933-ban, az utolsó 1940-ben. 1945-ben bekövetkezett halála után e novellákból válogatott kötetek jelentek meg, az 1964-es összegyűjtött novellákig. Ez máig a legteljesebb gyűjtemény: a novellákat időrendben, korszakokra bontva adják közre, a szöveg jól gondozott, nincs elütés, a novellákat rövid jegyzetanyag egészíti ki a megjelenés helyének, és idejének jelölésével: a ma már beszerezhetetlen eredeti kötetek novellái visszaállíthatók.

Ahogy a diktatúra árnyéka egyre inkább rávetült az ország egészére, a novellák világa egyre fenyegetőbb, ábrázolt képei egyre zaklatottabbak lesznek. A legkiábrándultabb így a legkeményebb: az utolsó, a Villám és esti tűz című kötet. Figyelve a jelenkori politikai és társadalmi mozgásokat ez a kiábrándultság és elidegenedés nagyon is időszerű, ezért is érdemes ezt a tizenhat novellát újraolvasni.

Olvass tovább »


A Halász Gábor utcában (esszé)

2013. február 9.

pg_nyugat_HalaszKisgyerekkoromban, épp harminc évvel ezelőtt gyalog tettem meg a másfél-két kilométeres utat oda-vissza a csillaghegyi iskolámba. A hosszú út során egy rövid utcán is végigmentem, ez volt a Halász Gábor utca. Akkoriban nem tudtam, kicsoda Halász Gábor, az akkori irodalomóráinkon nem esett szó róla, ahogyan a későbbieken sem. Gellérit olvasva, kutatva, búvárolva jutottam el végül Halász Gáborhoz.

Manapság is gyakran megfordulok Csillaghegy főutcáján, a Mátyás király úton. Az ebből nyíló Halász Gábor utca sarkán, az új utcatáblán csak ennyi áll: Halász utca. Ironizálhatnék rajta, mégsem teszem. Én úgy harcolhatok a szellemi erózió ellen, hogy leírom: nem, nem, kedves barátaim, ez az utcanév nem a dunai halászokról, hanem a Nyugat egykori kritikusáról emlékezik meg. Arról a kritikusról, aki száz kritikát, elemzést, esszét közölt a Nyugatban. És ez bizony nem kis teljesítmény.

Olvass tovább »


A perui beszélő – Vargas Llosa világa (esszé)

2012. november 23.

Mikor Juan Carlos Onettit egy interjúban megkérdezték, hogy mi történt a fogsorával, a kínos kérdésre, tőle szokatlan humorral azt válaszolta: odaajándékoztam Mario Vargas Llosának. A történetet maga a nagy Mario meséli el az Utazás a fikció birodalmába című, Onettiről szóló könyvében, melynél szórakoztatóbb esszét nehezen tudok elképzelni. Vargas Llosa, a jóvágású latin-amerikai író, hetvenévesen (a fogsoros történet idején Onetti volt hetven) egy remek monográfiában emlékezik meg a nagy elődről, bemutatva, hogy leginkább egy vérbeli regényíró képes tudományos eszmefuttatásoktól mentes, mégis irodalmilag helytálló, olvasmányos értekező prózát írni – és ebben kétségtelenül a mi Szerb Antalunkra hasonlít.

Olvass tovább »


Lángoló Mexikó – Rulfo világa (esszé)

2012. október 26.

Mindig is kedveltem az olyan szerzőket, akik írói œuvre-jüket egy-két kötetbe foglalják, kerülik a felesleges nyilvánosságot (pl. Ottlik); ide tartozik a nagy latin-amerikai boom-mal, a hetvenes évek végén művével hazánkba is eljutott, Cortázarral egykorú, mexikói Juan Rulfo is, kinek vékony kis kötetét, a Pedro Páramo/Lángoló síkságot 2007 novemberében találtam meg az egyik Múzeum körúti antikváriumban.

Olvass tovább »


Szirmai Péter kisprózái (online megjelenés)

2012. augusztus 3.

A tanultak használhatósága

Kezem

Kezem hajnalban végigsimít az arcomon; belenézek a könyvszekrény üvegébe; szemem alatt ráncok, fáradtság nyoma. Kezem ruhát ad rám, a konyhában kávét készít, összedob valami könnyű reggelit. Fél óra múlva kapkodva rántja rám a ruhát, könyvet tesz a táskámba. A HÉV-en a táska végét fogva nyugszik meg. Kezem, anyám keze, barna, finom bőr, hosszúkás ujjak. Láthatóan szellemi munkára termett. Megfordítom, hogy a tenyerem néz felém. A csuklómnál, a finom bőr alatt, két ér kéklik. Egy pillanatra árnyék vetül rá, de tovább is libben, és megint fény borítja be.

Olvass tovább »


Szirmai Péter esszéje (online megjelenés)

2012. június 30.

Nagyon mély folyók

José María Arguedas írói világa

Ha Peru irodalma szóba kerül, mindenkinek Vargas Llosa neve jut az eszébe. E népszerűség nem érdemtelen, mégis a hispanisták meg szokták említeni, hogy Vargas Llosa-n kívül még számos értékes szerző van a perui irodalomban. Az egyik ilyen: José María Arguedas. Nevét általában csak a hispanisták ismerik, nekem is ők hívták fel a figyelmemet rá és egyetlen magyarul megjelent regényére, a Mély folyókra (Los Rios profundos) a Vargas Llosa Nobel-díját ünneplő esten.

Olvass tovább »


Szirmai Péter esszéje (online megjelenés)

2012. május 20.

Artemio Cruz élete

Carlos Fuentes írói világáról

Aki a dél-amerikai „boom”-mal, a spanyolajkú amerikai irodalom ’60-as évekbeli európai áttörésével foglalkozik, előbb-utóbb eljut a Cortázar – García Márquez – Vargas Llosa trió mellett a negyedikként emlegetett Carlos Fuenteshez. Noha Fuentes hazájában, Mexikóban jelenleg a legfontosabb élő író és nagy elismerésnek örvend az egész világon, Magyarországon meglehetősen mostohán kezelik az életművét. Ugyan leghíresebb műve, az Artemio Cruz halála az eredeti megjelenés után négy évvel, 1966-ban, az Európa Könyvkiadó gondozásában, szinte még melegen, a magyar közönség elé került, sőt 1978-ban, a nagyszerű Európa Zsebkönyvek sorozatban ismét kiadták, sajnos hiányérzet merülhet fel az olvasóban a további nagy művek tekintetében. Hiszen magyarul az Áttetsző tartomány (Európa Könyvkiadó, 1980) és A hadjárat (Európa Könyvkiadó, 1995) megjelentetése után – a folyóiratokban megjelent részletektől eltekintve – csak két regénye jelent meg: a Diana, a magányos vadász (Ulpius-ház Könyvkiadó, 2005) és a Laura Díaz évről évre (Ulpius-ház Könyvkiadó, 2006), melyek vélhetően nem tartoznak az életmű legfontosabb darabjai közé. Ezzel szemben az 1962-es Aura című kisregény, az 1975-ös Terra Nostra című modern nagyregény, az 1985-ös, egészen különlegesnek ígérkező, a tragikus sorsú észak-amerikai írózseni, Ambrose Bierce életét feldolgozó Gringo viejo és az Amerika felfedezésének 500-adik évfordulója környékén íródott, az évfordulót parodizáló, különleges időkezelésű 1987-es Cristóbal Nonato fordítása még várat magára.

Olvass tovább »