Feketemosó: Anita elhagyja a várost

2018. szeptember 5.

feketemoso-uj-kozepesVannak ügyek, amik olyanok, mint az ital. És van úgy, hogy az ember nem tudja lerakni az ügyet. Az én utolsó, rohadt szemét esetem is pontosan ilyen volt: amikor megkeresett az a rákos pornószínésznő, hogy találjam meg neki az emberét. – Szalay Álmos írja az Apokrif blogját.

Szalay Álmos

Szalay Álmos

1.

A nyomozó feljegyzései

Vannak ügyek, amik olyanok, mint az ital. És van úgy, hogy az ember nem tudja lerakni az ügyet. Az én utolsó, rohadt szemét esetem is pontosan ilyen volt: amikor megkeresett az a rákos pornószínésznő, hogy találjam meg neki az emberét. Az embere meg nekivezette a gépet a Sziklás-hegységnek. Egészen odáig elvezette azt a rohadt gépet. Merthogy a nő oda akart elmenni vele, csakhát ugye a rák. Puff neki. Én meg ott álltam egy befejezetlen (újra ez a szó) üggyel. Tizenhárom évvel ezelőtt történt. Az ügy szereplői elhaláloztak, de az aktát nem tudtam lezárni, pedig istenemre, jobban tettem volna. Félkészen, abbahagyva, megszüntetve, csak lezárni végre. Újabb és újabb emberek bukkantak fel, és végül majdnem mindegyikről kiderült, hogy fent ültek azon a gépen. Azt hittem, már megőrültem, hogy ilyen egyáltalán létezik, hogy ez megtörténhet a valóságban is, hogy igazán ott van mindenki, az egész rohadt kompánia. Kivéve két embert, őket viszont azóta sem találom. Olvass tovább »


Feketemosó: Anita

2018. augusztus 1.

 feketemoso-uj-kozepes– Úristen! – kiáltott fel Anita, és úgy érezte, menten szívrohamot kap, úgy összeszorította valami a mellkasát, és hangos zokogásban tört ki. – Akkor nem csak én hallom! – Az égre nézett, és rettenetesen hálás volt. – Szalay Álmos írja az Apokrif blogját.

Szalay Álmos

Szalay Álmos

1.

A patkányfogó eltűnése után csak nehezen tért magához a város – éveknek tűntek, míg a homokot és a forróságot elfújta a szél. A Gubacsi úton bóklászó villamosok megtalálták régi síneiket, és a Körúton is megindult lassan a forgalom. Bizonytalanul barátkozni kezdtünk, és hamarosan munkába álltunk. Újra kinyitottak a kávézók, cirkuszok, könyvesboltok, de mindenekelőtt a Planetárium. Megnyitása, mint ventillátor egy forró napon, megnyugvást hozott a város lakóinak; fellélegeztünk. De nyugtalanság és félelem osont a sötét utcákon, parkokban, aluljárókban; kerteink alatt – éppen úgy, mint egykor a patkányfogó tette. Ebben a zavaros időszakban találtam rá egy naplóra valahol a Faludi utca és a Szobor utca környékén. A szöveg még a patkányfogó érkezése előtt született, a Régi Világban, ami iránt, – hiába csak fél éve ért véget – egyre elhatalmasodó nosztalgiát éreztem. Feltett szándékom lett, hogy mindenáron megtaláljam a napló szerzőjét, találkozzam vele, lássam, hallhassam, beszélhessek hozzá; füstté lett régi életünk utolsó krónikásához. Kábulva olvastam eseménytelen, szürke hétköznapjait, melynek oly sok részlete volt ismerős: a reggeli munkába járás, a bevásárlás, a kutyasétáltatás, az edzés, a fogyókúra, jobb-rosszabb randevúk, felejthető éjszakák, és rövid, reménytelen kapcsolatok beláthatatlan sora. Mindez számomra értékes volt, mert arra emlékeztetett, hogy valaha rendes életünk volt. De soha nem tárnám mások elé! Történt azonban valami a napló szerzőjével, váratlanul és ijesztő gyorsasággal, ami, – mint a naplóból kiderül, – csak az első lépés volt az úton, melynek végén eljutottunk ide: a romok és káosz közé. A patkányfogó, a mindent betemető homok, a forróság, az állandó kábulat – tehát minden, egy madárral kezdődött. Olvass tovább »


Feketemosó: A patkányfogó

2018. július 4.

feketemoso-uj-kozepesA patkányfogó jött és ment, elvitt mindenkit, akit csak elvihetett. Nyomában por és a június maradt. És ablakokból szemlélődő emberek – Szalay Álmos írja az Apokrif blogját.

Szalay Álmos

Szalay Álmos

A patkányfogó jött és ment, elvitt mindenkit, akit csak elvihetett. Nyomában por és a június maradt. És ablakokból szemlélődő emberek. Azon a kopár nyáron érkezett, mikor olyan nehéz volt vizet találni a városban és a városon kívül. Napokon át gyalogolhatott az ember, ha rendes ivóvizet akart magához venni, olyat, aminek nincs bántóan fémes utóíze, nincsenek benne furcsa kis dolgok (kagylócskák, csigaházak, szöszdarabok, hajszálak vagy régi cigarettacsikkek). Régi életünk már csak emlék volt, nosztalgiába és kora esti, temperált fénybe mártva. Olvass tovább »


Mit keresünk itt? – avagy péntek – Könyvheti netnapló (2.)

2018. június 9.

2018-ban folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 89. Ünnepi Könyvhét második napjáról Szalay Álmos írását közöljük.

könyvhét_fejléc_2018

Mint egy valaha jól ismert lakásban guringázó pormacska, úgy kóboroltam át könyvheti péntekünk programjain. Itt nekem ma úgy kell kóborolni, – járt a fejemben –, hogy ebből írás is szülessen. Éppen fél évvel ezelőtt az Apokrif-konferencián beszéltem a fiatal kortárs irodalom (létezésében is vitatott, de éppen megélt) befogadási rituáléjáról, melynek tavaly a részese lehettem, s már egy ideje távolabbról figyelem közegét, mint szeretném. Még mindig hálás vagyok a „köztük”-érzésért, gondolom ahogy sétálok tágabb értelemben a Duna felé, szűkebb értelemben a FISZ-stand felé. Hogy lehetek „köztük”, és megismernek, noha olyan arcok, kezek köszönnek rám, akikkel utoljára valamilyen táborból, közös fellépésről hazajövet, pályaudvarokon búcsúztunk lassan egy éve. Szép nyár volt. Nyerges Gábor Ádám híressé váltnak vélt mondatát („A FISZ-tábor örökké tart.”) idézve (amit lehet, hogy ő is valaki mástól idéz), ha már megjöttél, örökre jöttél meg. Annak ellenére, hogy idén igazán kívülállónak érezve magam mászkáltam a standok között, elég volt megpillantani valakit, szavakat váltani, és újra nem voltam az. Nem is ismerek más közeget, ahol ennyire nehéz kívülállónak lenni (és ennyire nehéz megszüntetni ezt az állapotot, ha egyszer tényleg azzá válsz). Így lett a kérdés ez: mit keresek én itt – s mi mind mit keresünk itt? Olvass tovább »


Tíz könyv 2017-ből

2018. január 9.

Évzáró körkérdésünkben írókat, költőket és kritikusokat kérdeztünk az elmúlt év fontos irodalmi alkotásairól. Most mi is összeállítottunk egy szigorúan szubjektív listát: tíz könyv, amit fontosnak tartunk 2017-ből (vagy legalábbis 2017 környékéről).

Márton László: Hamis Tanú

Márton László: Hamis Tanú

Márton László: Hamis tanú, Kalligram Kiadó

Azt gondolom, hogy ennél a kötetnél semmi sem modellezi le jobban a magyar társadalmat. A kiindulópont a történelmünk egyik fekete foltja: 1882-ben, húsvét előtt eltűnik a tiszaeszlári Solymosi Eszter, a helyiek közül pedig sokan zsidók által elkövetett rituális gyilkosságra gyanakszanak: ez a mi Dreyfus-perünk. Márton kihasználja a sztori groteszkségét, felnagyítja annak abszurd elemeit, ezzel rámutatva arra, hogy ami akkor történt, az bőven a józan ész határain túl van. Ami akkor történt, mondom én, de nincs igazam. Eötvös Károly, a zsidók védőügyvédjének szavaival búcsúzik a szerző: „Ez ám az igazi nagy per, amely ezer éve tart, és még sincs vége.” (349.). Kis hazánkban körbetekintve, ahol egy csapat arab turistától pánikrohamot kap egy egész város, talán nem kell magyaráznom, mennyire pontos ez a mondat. (M. T.)

Olvass tovább »


Évzáró körkérdés: Szalay Álmos válaszol

2018. január 4.

A 2017-es év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről.

Szalay Álmos

Szalay Álmos

Olvass tovább »


Apokrif? – Tízéves a kívülállók nemzedéke (beszámoló)

2017. december 2.

Az Apokrif folyóirat alapításának tizedik évfordulóját a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztály és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatói által szervezett konferencia keretei között ünnepelte meg 2017. november 24-én.

Dr. Borsodi Csaba dékán, Szabó P. Katalin és Fráter Zoltán

Dr. Borsodi Csaba dékán, Szabó P. Katalin és Fráter Zoltán

Olvass tovább »