Hans Castorp nyomában (beszámoló)

2014. február 6.

Ritmikus röntgen – JAKpass Offline #3, RoHAM Bár, 2014. január 30.

JAK_2A Tükör és szarvas, valamint a Penészes befőtt után immár harmadik alkalommal rendezi meg a JAKpass Offline-sorozat keretében összművészeti estjét a József Attila Kör. Az ötlet Szabó Imola Juliannától származik. Ez alkalommal az ötletgazda mellett Áfra János, Baki Júlia és Oravecz Péter szövegeit hallhattuk, amelyeket Császár Réka és Nagy Dániel fényképei egészítettek ki.

Olvass tovább »


Fúzió 2. – underground camping (Programajánló)

2013. június 2.

FÚZIÓ 2. /underground camping/ az Attention Alkotóműhelyben június 4-én, 19 órától.

Láttál-e már fejlámpás költőt? Sátoroztál-e már a föld alatt? Zsíros deszka, jó fröccs, csillagok — felolvasás, vetítés és kiállítás: ez lesz az Attentionban június negyedikén, 19 órától. (a városi túraútvonalról emailben: doragabriella@gmail.com) https://www.facebook.com/events/186259088196506/?fref=ts

Akik a jó hangulatról gondoskodnak:

Baki Júlia

Dékány Dávid

Lucz István Ádám

Sós Dóra

Szabó Imola Julianna

Tóth Kinga

fúzió


Apokrif – Hímzőkör – Queer Kiadó: FÚZIÓ (programajánló)

2013. március 20.

apokrif-hímzőkör-queer fúzió 2013-03-21

(facebook-event)


Hímzőkör (Baki Júlia – Sós Dóra – Szabó Imola Julianna – Tóth Kinga): Házibuli 2. – PONTJÓ (online megjelenés)

2013. március 4.

HÍMZŐKÖR: HÁZIBULI 2.

PONTJÓ

 

– négy hangra –

hazibuli_1_01kv

ODA

I.:

Csak kicsit vagyok bajszos. Egyetlen szál. Játszik vele az ujjam, mint a fákkal a hideg szél. Lusta vagyok megszabadulni. Tele a szekrény az álcáimmal. A testetlen takaróimmal, amik alatt csak jobban fázom. Csontos üreg a félhold alakú mellkas. Mellek. Löffeteg szatyrok, dobogásra ringva. Be kéne takarni a bőröm, mint a hó a várost. Kevés vagyok a csodához. Hallgat bennem egy másik hallgatás. Kitölt az iszony. A halak fulladnak meg így a horgon. Vérvörösre kenem a szám, hátha megharap a vágy. Nem tetszem. Inkább felöltöm a semmit. Az egyetlen, ami jól áll. Az egyetlen, ami kilök az ajtón, az utcára, a buszra. Kapaszkodom. Ma hátha nem dob ki magából a világ. Ma talán nem lesz tévedés. Erdő a horizont, behúzom a nyakam. Jó ez a gallér.

J.:

Már a fejemben zakatol a dal szövege amikor indulok, ne engedj el, amíg a világ tart, mi is beleférünk. Havas a táj, beterít, csikorog a csizma, a hideg lassan felkúszik, a szívig, túl hideg, vetkőztet a hólével átitatott zokni. Tenyeremben szorosabban fogom az üveg nyakát, bármi nélkül nem illik megérkezni. Épphogy igazítom magam a szabályokhoz: a borból már nem fogok inni. Mindent előre elhatározok, tenyerembe vésve erősítem meg. Jelen kell lenni, mint az elsuhanó autók mellettem: hallom a kerekek ritmusos ütődését a betonon, a gyorsaság elkent élességét észlelem csak, ezekből tudom, hogy a város van körülöttem, te pedig csak bennem múlsz el a lélegzet ritmusára.

K.:

Sosem a kopogóst, akinek kemény a járása. Aki vágja a sarkát az útba. Megint lekopott, takarni kell, ha nem szőnyeges helyre érkezem. Fénylakk a csizmán és a hajamon is, a ruha zárt és keretez, segít viselkedni.

Utoljára még végigment a gerincen a hideg, a busztól legalább öt perc gyalog, amikor elém ugrottak. A fiú nézte, ahogy a lány táncolt nekem, csettintettem én is, felismerjük egymást, a fésülés más csak, de mind erre lakunk, nem vagyunk mi idegenek, szabad tovább. A többiek ott lesznek, az elbűvölőt kellene mára, a titokzatos fájdalom volt a múltkori. Ma jó a nap és könnyű az út.

D.:

Kabát le, cipő le, adaptálódok a hideg konyhakőhöz.

A házigazda stimmel, ugyanaz, mint a múltkor. Meglát, sunyítva közelít. Tudjátok, van az a kutya, aki, ha izgatott, csóvál. A másik egész seggel riszál, és amikor a kezed nyújtod felé, bevizel. Ez a házigazda a homlokán át gyöngyözik. Megmerítkezem az olvadt tenyerében, majd a kezem a farosomba törlöm. Taszít a sós találkozás. Bámul és liheg. Kullog utánam, de soha nem fog utolérni. Fölhorzsolódik a kettőnk közti szakadékban, és a mélyből ekhózza tovább a nyomorát. Gyerekkori kiadásai kísértenek a falról: már a babaképen is kopasz volt a fazon. Kappanhangja elhalón követ: jóó szóórakozászt drágaszááágom! Haladok tovább a fény felé – vár a paranormál.

Olvass tovább »


Szabó Imola Julianna versprózája (online megjelenés)

2012. július 11.

Ablak

 

A macskás nő szeme üveg. Kandúr nézi magát benne. Naphosszat csak ül az arc előtt. A csontok íve, akár a bérház udvara. Nyomok, romok, repedések. Szagok. A kandúr meg csak elfekszik az ablakban. Semmi dolga. Csak ennie kell és nézni. A nőben. Aki mámoros izgalommal tekint vissza a fekete-fehér foltokba tömött lényre. A testre, ami se nem kicsi, se nem nagy. De él. Az alakra, ami áhítattal bámulja őt, pont úgy, ahogy senki még. A macskás nő tükör. Kék keretű mélység. A kandúr meg csak ül a kanapén. Kinyújtja magát, mint olykor az évszakok. A karmai finoman süppednek a kárpitba. A nő bőre. Sebek és hegek vékony karcolata, akár egy rajzolt térkép, amin nincsenek irányok, csak helyek. A macskás nő alig eszik. Minden falat a kandúrba megy. Véres máj, vizes hasüreg. A kandúr ül a konyhaasztalon, követeli a tálat. Dorombol belőle a vágy és az akarás. Hangos alázat. Elhallgat, ha a kis fogak ráharapnak a húsra. Lassan rágja, gyorsan emészti, átfutnak rajta a halottak. A macskás nő meg örül. Minden piszok egy jel, hogy nincs egyedül. Hogy ibolyaszín és mályva. Mosogat, pakol, tisztogat. A kandúr meg elegánsan nyalja magát az alkonyat fényénél, amiben a csillagok még apró halak. Vágyakozik. A macskás nő nem álmodik. Csak nézi. A kandúr magára veszi az árnyékot, ami a szeme sarkából borul rá. A csendet, a békétlen magányt. Az egyedüllét tusszerű foltjait. A macskás nő vár. Arca nekisimul az üveg hidegének. Átlátszó a halál fátyla. Nézi a várost, a járókelőket. Csak néz, lassan nő a karma. Kaparná, de az ablak zárva. Minden, mint egy doboz, úgy szorítja őket. A macskás nő és a kandúr lesik a tükröt, amiben alig látszik az élet.