Oldás vagy kötés?

2016. szeptember 8.

Tárlat: Nagyítások – 1963. Az Oldás és kötés kora, Új Budapest Galéria

Ország Lili: Rekviem hét táblán, elpusztult emberek és városok emlékére, 1944–45, 1963, BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár

Ország Lili: Rekviem hét táblán, elpusztult emberek és városok emlékére, 1944–45, 1963, BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, fotó: Juhász G. Tamás.

Időről időre jönnek olyan momentumok az élet során mikor, többnyire belső kényszerűségből, számot kell vetni. Ezt általában előre tudni lehet. Aztán elérkeznek olyan pontok is, többnyire külső nyomásra, mikor az önreflexiós sürgetettség már nem csak egyetlen sorsra érvényes, mikor az átértékelési kényszer kollektív mértékben jelentkezik. Ez általában váratlanul jön, és hosszú válságot okoz.

Jancsó Miklós Oldás és kötése is egy ilyen határponton, néhány nappal az 1963-as amnesztiarendelet kihirdetése után került bemutatásra; egy olyan speciális helyzetben, melyben a múlttal és a jelennel kapcsolatos, addig érvényes eljárások egyénenként eltérő módon, de egyszerre változtak meg egy egész nemzet számára. A feltételes szabadság lehetősége olyan új normarendszer kialakítását kívánta meg, mely a személyes történeti kötődés függvényében felmerülő morális dilemmák és bizonyos csoportok hagyományhoz való viszonyának rendezése nélkül nem jöhetett létre. Kérdéses volt, hogy a korabeli értelmiségi számára használható-e a tradíció mint elsődleges kultúramegtartó és modernizációs eszköz, vagy az jellegéből adódóan az előmenetel és felzárkózás gátja. Kérdés ma is. És kérdéses ma az egyén – de legalábbis a személyes tapasztalat szerint az Y generációs egyén – szembesülése az előző nemzedékek történelmi megpróbáltatásaival. Hogyan élhető meg a közelmúlt személyes és saját generációs tapasztalat híján? Hogyan érthető meg olyan nemzedékek történetei alapján, melyek a sorozatos ellentmondásosságokba tagoltság következtében már néhány évnyi korkülönbség mellett sem ugyanarra a múltra emlékeznek? Ha megélhető és megérthető, ma miként orientálhatja az egyént a tradícióhoz való visszatérés? Meghatározhatja-e a helyét egy olyan világban, amely inkább azért retteg hátrapillantani, mert az általános fókusz kibillenése elég lehet ahhoz, hogy kezelhetetlenné váljon a jelen, mint azért, amit maga mögött láthat? Meghatározhatja-e a közelmúlt a helyemet? A probléma, ahogy a hatvanas években, úgy ma is közérthető – a kiállításba való belépés tulajdonképpen lehetne egy újabb önreflexiós határpont átlépése is. Legyen.

Olvass tovább »


Mennyi az idő?

2016. február 16.

Tárlat: Időalap. Idő-alapú médiaművek a kortárs képzőművészetben, Új Budapest Galéria 

Tulisz Hajnalka: Szín-játék, 2010, fotó: Juhász G. Tamás

Tulisz Hajnalka: Szín-játék, 2010, fotó: Juhász G. Tamás

A bejárat melletti, (kivételesen) „Hosszú instrukció” fantázianevű tábla előtt állva azon gondolkozom, vajon a felsorolt három látogatótípus közül melyik kategóriába tartozhatok. Olyan ez, mint azok az egyperces tesztek, amikbe hetente legalább egyszer akarva-akaratlanul is belefut az ember, és önkéntelenül ki is tölti őket. Néhány egyszerű kérdést követően a rendszer kikalkulálja az eredményt, és örök érvényű igazságok formájában messzemenő következtetéseket von le az életről (az elejétől a végéig). Itt most megvan a lehetőségem arra, hogy még a kérdésfeltevés – vagyis az egyes művekkel való találkozás – és a válaszadás – vagyis a művekre való reakció – előtt kiválasszam, melyik kategóriába is akarok tartozni. Már ha akarok egyáltalán.

Olvass tovább »


Kollázs ragasztó nélkül

2015. december 30.

Tárlat: Magyar Kortárs Festészet. A IV. Esterházy Művészeti Díj jelöltjeinek kiállítása, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

Kezemben tartom a IV. Esterházy Művészeti Díjra jelöltek kiállításának enyhén ad hoc jelleggel összeállított prospektusát – csaknem négyoldalnyi indoklás, rendhagyó eleganciával összetűzve. Íme hát, a „Magyar Kortárs Festészet” 2015-ben. A papír súlya most különösen nehéznek tetszik. Az ábécérendbe szedett névsor igencsak hosszú – a bejáratból nézve a kiállítótér mégis aggasztóan szűkösnek tűnik.

Olvass tovább »