Mihalicz Máté: Allegória és melankólia a fotográfiában (tanulmány)

2014. január 4.

Tanulmányom gondolatmenete egy elsőre meglehetősen heterogénnek tűnő szintézisből indul ki, ugyanis a kortárs magyar fotográfiai munkák segítségével megvilágított feltevéseim elméleti kiindulópontjai látszólag nagyon különböző forrásokból származnak. Allegória és melankolikusság kérdését vetem fel Walter Benjamin és Craig Owens szövegei segítségével, ennek elmélyítését pedig elsősorban Roland Barthes és Susan Sontag fotográfiával kapcsolatos gondolataiban látom. Úgy vélem, mindenekelőtt meg kell különböztetni az ábrázolt dolgot (a fotográfia, amennyiben köze van az allegóriához, elsősorban nem a benne megjelenő alakok révén nyeri ezt el) a fotográfiai eszköz hatásától, mely utóbbi véleményem szerint magának a médiumnak legszilárdabb erődítménye, mellyel a világ egy olyan  kifejező- vagy megismerési eszközt kapott, amely az emberi gondolkodás kizökkent, de legalábbis megkopott időfelfogását elmozdíthatja egy, a fenomenológia belátásaihoz közel eső felfogás felé.[1] Ez a különbségtétel azért fontos, mert jelen tanulmány a fénykép megjelenési formájára helyezi a hangsúlyt, melyet az imént a fotográfiai eszköz hatásának neveztem. Ennek a hatásnak a mechanizmusa szüli azt a melankóliát, mely oly jellemző rá, mely a polaroid technikában felerősödni látszik, ahogy a réteges fotómontázsban is. Legfontosabb kérdésem éppen az, hogy mi okozza ezt a hatást, mely megkülönbözteti a fotográfiát minden egyéb művészettől. Úgy gondolom, hogy éppen ettől nyeri el identitását a médiumok egyre sűrűsödő világában. Olvass tovább »