Mészáros Flóra: Martyn Ferenc és Párizs (könyv- és programajánló)

2014. szeptember 8.

Mészáros Flóra - Martyn Ferenc és Párizs

Milyen szándék vezérli a kaposvári születésű, fiatal festőt, Martyn Ferencet, amikor pályakezdőként a külföldi létet választja? Ha valaki a neves Rippl-Rónai mester mellett tölti tanulóéveit, miért akar itthonról elszakadni? Miért dönt Párizs mellett az 1920-as évek közepén, amikor pécsi művésztársai inkább a német Bauhausba invitálják? Miként lesz a rövid tanulmányútból végül tizenkét éves tartózkodás? Hogyan válik a kezdetben figuratív, realisztikus tájképfestő érett nonfiguratív művésszé? Milyen út vezet ahhoz, hogy rátaláljon az absztrakt-szürrealista irányvonalra? Mennyire mélyül el a kor párizsi hangulatában? Miként befolyásolja a kor művészete, Párizs művészvilága? Miért csatlakozik az első nagyméretű, nemzetközi absztrakt csoportosuláshoz, az Abstraction-Création társasághoz és ez miként hat alkotótevékenységére?

Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ lapunk képzőművészeti rovatának szerzője, Mészáros Flóra művészettörténész, aki a napokban megjelent új könyvében Martyn Ferenc francia fővárosban töltött éveit dolgozza fel.

A Balassi Kiadó által gondozott monográfiát

Marosi Ernő művészettörténész mutatja be

2014. szeptember 10-én (szerdán) 16 órától

a kiadó könyvesboltjában.

(Budapest, XIII. kerület, Katona József utca 9–11.)


„A kereszt-hurcoló kapott-e bőséget inni, enni?”

2013. június 17.

Tárlat: Hantaï Simon, Centre Pompidou, Párizs

Hantaï Simon: Meun, 1968, 246 × 221 cm, Párizs, Galerie Jean Fournier

Hantaï Simon: Meun, 1968, 246 × 221 cm, Párizs, Galerie Jean Fournier

 

A párizsi Centre Georges-Pompidou retrospektív Hantaï-tárlata fontos vállalkozás, hiszen a nagy múltú intézmény az alkotó halála után öt évvel és elsőként kísérli meg az életmű összegzését. Utoljára, Hantaï „egyik visszavonulása” előtt, 1976-ban a párizsi Musée d’Art Moderne de la Ville-ben rendeztek ilyen jellegű bemutatót, a művész pedig élete végéig köztudottan elzárkózott az efféle lehetőségtől. Érdemes megvizsgálni, hogy a Pompidou kurátorai (Dominique Fourcade, Isabelle Monod-Fontaine és Alfred Pacquement) röviddel az életmű lezárulása után (amelyet sokan a kilencvenes évekhez kötnek, amikor Hantaï elvonultan, a nyilvánosságot kerülve dolgozott), és több mint 40 évvel a korábbi nagyszabású visszatekintő bemutatót követően vajon milyen értelemben élnek a retrospektív jelzővel, kihasználják-e annak minden aspektusát? Nem lehet cél a kanonizálás, hiszen Hantaï már élete során nemzetközileg elfogadott alkotóvá vált.

Olvass tovább »