A képek életre kelnek

2016. szeptember 1.

Tárlat: William Kentridge – No It Is!, Martin-Gropius-Bau, Berlin

William Kentridge: Journey to the Moon (képkocka a filmből), 2003

William Kentridge: Journey to the Moon (képkocka a filmből), 2003

Az idei tavasz–nyár két fontos berlini kortárs művészeti kiállításán a mozgóképek kerültek főszerepbe. A két tárlat között nincs semmilyen közvetlen kapcsolat a berlini helyszínen kívül, az egyik egy világszerte ismert művész életművére koncentrál, a másik pedig egy fiatalabb német alkotó legújabb projektjét mutatja be. Mindkét kiállítás igyekszik a  technikai újításokhoz hozzászokott nézőt lenyűgözni a monumentalitás és a minden részletre kiterjedő illúzió eszközeivel. Ugyanakkor a mozgókép, a profi filmes vizuális nyelv használatát csak részben magyarázza a közönség megnyerésének vágya. A film egy olyan komplex kifejezési eszközt ad a művészek kezébe, amivel látványosan kísérletezhetnek, és mondanivalójukat tökéletes illúzióba csomagolhatják. Julian Rosefeldt Manifesto című hatalmas projektje művészeti kiáltványok szövegének narratívába, szituációba helyezésével foglalkozik, profi rövidfilmeket állított ki Cate Blanchett főszereplésével a Hamburger Bahnhofban. A híres színésznő nemcsak húzónév, játéka lebilincselő, könnyedén befogadhatóvá varázsol régóta csak művészettörténeti könyvtárak polcain porosodó szövegeket.[1] A másik kiállítás, jelen cikk témája, William Kentridge életművét mutatja be. A monografikus igény lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk, milyen szerepet tölt be a mozgókép Kentridge művészetről alkotott elképzeléseiben, és talán ahhoz is közelebb jutunk, hogy a film mint művészi kifejezési eszköz miért olyan népszerű ezen a nyáron.

Olvass tovább »


Napfény és terror

2015. június 16.

Tárlat: Norbert Bisky – Balagan auf Bötzow, Bötzow, Berlin

Norbert Bisky: Mass, 2013–2015, Galerie Crone, Berlin, HGN Collection © Norbert Bisky

Norbert Bisky: Mass, 2013–2015, Galerie Crone, Berlin, HGN Collection, a szerző fotója

Kiégett, betonba fúródott busz az összegraffitizett egykori sörfőzde udvarán. A helyszín tipikus példája a Berlinben kedvelt lepusztultságnak, és ebbe meglepően jól illeszkedik a buszroncs. Sokkolnia kellene az érkezőket, ehelyett tökéletesen beleolvad a környezetébe, és a mindennapi borzalmakon és konceptuális művészeten edződött látogatót egyáltalán nem kavarja fel. Azon kapom magam, hogy az installációt fotózom a telefonommal, úgy, hogy a kitört ablakokon keresztül látni lehessen a tévétornyot. Jól mutat az ikonikus indusztriális tájban a kiégett roncs. Ahelyett, hogy megdöbbennék az erőszak és a rombolás kiállított maradványa láttán, egy apokaliptikus festmény megelevenedett díszletei közé képzelem magam, mint valami katasztrófaturista. Ahogy ezt végiggondolom, zavarba jövök – és ez a zavar végigkísér Norbert Bisky kiállításán.

Olvass tovább »


A (mozgatható) színek birodalma

2014. március 16.

Tárlat: Navid Nuur – Color me closely, Trafó, Budapest

Navid Nuur kiállítása a Trafóban a REDBLUEREDBLUE gyurma- és hanginstallációval (2006–2014)

Navid Nuur kiállításáról művészettörténészként gondolkodva lehetne olyan címkéket sorolni és magyarázni, mint helyspecifikus, poszt-konceptualista. Hasonlóképpen lehetne (művészet)történeti vonatkozásokat vizsgálni a színtan, a monokróm festészet vagy a camera obscura használatát történeti kontextusba helyezve. Most mégis másfelől közelíteném meg a kiállítást: a Trafó tárlatán látszólag valami sokkal kevésbé konstruált, elementárisabb erővel van dolgunk, mint amit a címkék sejtetnek. Mikor elkezdem leírni a tárlatot, olyan banálisnak tűnő szavak jutnak először eszembe, mint játékosság, élmény, kaland, képzelet. Navid Nuur élettel tölti meg, átértelmezi, újraalkotja a kategóriákat, kísérletezik velük, megmutatja a kísérlet fázisait, és minket is kísérletezni hív – komolyan játszani.

Olvass tovább »


A provokátor is egy közületek

2013. március 16.

Tárlat: Martin Kippenberger – Sehr gut / Very good, Hamburger Bahnhof, Berlin

Rekonstruált padló Claudia Skoda kreuzbergi lakásából, 1976, fotó: a szerző felvétele

Rekonstruált padló Claudia Skoda kreuzbergi lakásából, 1976, fotó: a szerző felvétele

A német művészet fenegyereke, anarchista, punk, gátlástalan exhibicionista, korának „legjobban utált” művésze – ezekkel a jelzőkkel illetik általában az 1997-ben, 44 éves korában májrákban elhunyt Martin Kippenbergert. Majdnem húsz évvel halála után került csak sor nagy retrospektív kiállítására a német fővárosban. Londonban (Tate Modern, 2006) vagy New Yorkban (MoMA, 2009) előbb láthatta a közönség a Kippenberger-életművet, mint Berlinben. Éppen úgy történt, ahogy ő maga jósolta, művészetére két évtized után figyeltek fel igazán: míg életében alig tudott eladni valamit, addig a 2000-es években már milliókért cseréltek gazdát képei. Az 1990-es években csak Partykeller-Malerként (partypincefestő) emlegetett Kippenbergerben halála után szatirikus, ironikus zsenit kezdtek látni, aki a vicc és a provokáció eszközével alkotta meg a ’70–80-as évek nyugat-német társadalmának csípős kritikáját.

Olvass tovább »