Kállay Eszter versei (Online megjelenés)

2012. november 6.

Terek

Van úgy,
hogy átfutok egy téren,
szinte felszáll rólam
a kabát.
Ők csúful nevetnek
betörték az angyalok
szemablakát.
Nyakamba ül a látóhatár.
Olyan tömény a fagy,
hogy belém költözhetne
(valami szilárd anyag
az alulöltözöttbe)
és muszáj észrevennem,
savas tenger áradt szét,
már könyékig ér.
Kérlek add,
szálljon le hozzájuk
a mindennapi kenyér.

Virrasztó

Lisztes pilláid, mint vitorlát, most felvonod
retinaöblödbe tárva tág teret
Foltokban sóhajtod tele homlokod
ránca utad térképe lehet
Fényes akácemlékekből látlak még
nyugágyon, betűket róva
most megyek hozzátok, furcsa hajnal
gyárak köhögnek a lila folyóra
Megérkezve beszívom magamba
(mint elázott teafilter)  a reggelt
mozdulataid átszűröm magamon
nehezen mozdul mozaikszemed
Kibillenni egészen még nem lehet
teregesd ki a szemhéjad, mint a ruhát
és ahogy kiskoromban löktél a hintán
inda-meséiddel most sződd magad át
Ami most virágzik a szemetesből
klóros, sós, gyűrött fehér virág
Este kiöntjük a szennyvízzel az ablakon
veled hallgatom.