Kabai Lóránt verse (archív)

2015. szeptember 22.

„a »majdnem« tényleg majdnem mindenre jó…”

(megjelent az Apokrif 2015./1. számában)

apokrif_tavasz

lesz egyszer egy nagy levegő,
amit megszeretsz,
majd el is kívánsz valakitől,
ha egy férfi, akkor egy nő,
nincs „bűnös”,
csak örökös vágy,
szüntelen körötted forog,
nincs „éden”, de sem „kelet”,
fordulj ki, kis barátom,
fordulj be, ahogy a nóta mondja,
de sajnálnod sincs mit,
hiszen fénykor nem is volt,
kérdés annál inkább,
de gyorsan odébbálltál,
nehogy újra előkerüljön,
csak üdvözölnek a saját katasztrófában,
mert megtisztelő, hogy odamentél,
és van az a nagy levegő,
megszeretted, elkívántad,
beszívod, tüdőd tüzétől eltelik,
a buli ott van, ahol te,
de beszorul a cirip a tücsökbe,
a túlélés voltaképp a legnagyobb bűn,
és van abban valami virágzó tehetetlenség,
ha valaki egyszer csak egyes szám harmadik személyben
kezd el beszélni magáról,
nincs bennem szeretet, de sem boldogság,
álmomban nem működött a space a klaviatúrán,
és minden, amit egybeírtam, összeragadt teljesen.