„Felülnézet” – Horváth Tivadar verse és Jassó Judit prózája (közös online megjelenés)

2014. augusztus 1.

Horváth Tivadar

[felülnézet]

tétova ima

felülnézetből az ember
nem más csak ócska utánzat
látszat a boldogság látszat a jólét
s nincs benne semmi alázat

nem keres mást csak a hasznot
nem tartja meg ami érték
nyakába súlyos bűnt akasztott
Isten nem csak a pénz a mérték

mindent lehet már mindent szabad
férfi férfival lánnyal a lány
saját szabadságoddal ölöd meg magad
jöjj el Jézus égi hagyomány

legyen egy kicsit minden a régi
hogy megszülethessen ismét az új
segítsen minket emberként élni
s bocsássa meg bűneinket az Úr
Olvass tovább »


„Alulnézet” – Horváth Tivadar verse és Jassó Judit prózája (közös online megjelenés)

2014. július 31.

Horváth Tivadar

[alulnézet]

Lucifer levele Istenhez

ó hatalmas Isten mire a hatalmad ha nem használod?
mondj köszönetet Mihály angyalodnak
hogy legyőzött engem seregével
legfőbb teremtményeden a Hozzád hasonlón
a Saját képedre teremtetten immár én uralkodom
Hozzád imádkozik Neked ad hálát
de Engem szolgál – s te mindezt hagyod
s engeded – neked ez így tökéletesen megfelel
megtehetnéd hogy elpusztítasz engem de nem teszed
mert – bár haragszol rám – de azért mégis szeretsz engem
te is tudod én nem élhetek másként csak ellened
egyébként köszönöm jól vagyok nagyon örülök hogy
mára már több lélek van Velem mint Veled
annyi vigasztaljon – hatalmas Isten
hogy csak addig létezem míg vannak követőid
egyszer lejöhetnél hozzám tudom hiába is hívlak
(Mihályt még elkapom csak fussak vele össze)
most zárom soraim
még mindig nagyon jól áll Neked a fehér
fojtó szorítással ölellek

Lucifer

Olvass tovább »


Jassó Judit versei (Online megjelenés)

2013. október 17.

Részletek a Szívhattyú ciklusból

 

Swan

(1)
Két hattyú szembeúszik,
Fejeit összesimítja,
Homlokokat rátapaszt,
Szív alakban nyakhajlít:
Semmi jó, csak háború,
Homloksebző áradás lesz.
Benne uszadék fák körköre
Sebességre kapcsol,
Lebeg a vér a felszínen,
Két haldokló hattyú
Valcerozik és araszol.

(1.2)
Dühömben összetörted a lázmérőt.
Az ecetfánk görbe ágain
Harminchét perc öt másodperc
Időkiesés.

(2.2)
A nyár forrón és hidegen is felfal
Bennünket, egy páros debrecenit,
Mézzel, mustárral rendel.
Vagy választunk, s leszünk püspökfalat.


Jassó Judit verse (online megjelenés)

2013. április 10.

Méz és viasz

Menekültek,
Eljutva végre

Pontosan nem tudták, hova,

Nem
Ismert vagy elfelejtett
Helyekre,

Hanem hol béke van,

Remélte és rettegett
Daidalosz és Ikarosz.

Nem volt elég a két láb,
Nem vitt elég messzire.

Az árnyék, ráncolta homlokát
Daidalosz.
Jobb híján azt fogjuk követni,
Így is ránk találnak, csak napok kérdése.

Másképpen, apám, fürkészte
Ikarosz az eget.
Még ma elmegyünk.

Lelkesültek,
Forrt a vérük, mint a bor,
Szabadnak, szinte semminek lenni,
A tett szabadságára vágytak
Átívelni a végtelen túloldalára,
Lecsúszni, mintha szivárványon.

Mikor ellökte, Daidalosz
Szíve remegett, mint a kocsonya.
Ikarosz úgy repült,
Mintha viasz és méz
Gyantájába fogott madártollai
Belőle nőttek volna ki.

Végül Héraklész
Találta meg a testét. Nehéz volt,
Pedig több részbe tört.
Vérző árny, mint mindannyian,
Gondolta, miközben eltemette.

Legstabilabb a túlvilág,
Hádész háza, mely

Gyökerek között magasodik.
Valahol végül lennünk kell,
Nem mehetünk örökké
Máshova.

Hol vannak már azok a méhek.
A sürgés, a forgás, miből
A méz és a viasz lett.
A királynő, a kaptár, a gének.
Hádész házában
Csönd és homály a kalitka,
Holtak zúgnak,
Földalatti tenger.

Ikarosz, a szegény fiú
Megtér pihenni,
Hátát, ha tapintja,

Csak sebek.


Jassó Judit versei (online megjelenés)

2013. január 14.

Egy apáca gondolatai kódexmásolás közben

Az Úr az angyalok húsába harapott.
Vérük a földre csöppent.
Anyám udvarukon állva
Összegyűjtötte kupájában
S megitta;
Így jöttem világra.

Egyszer elmesélte;
Többször, ha kérdeztem
Azt válaszolta:
Hát hányszor szeretnéd hallani
Ugyanazt?

Anyám visszaadott az Úrnak
Már életemben. Nem tudott
Megtartani. Ruháját gyakran
Fölkapta a szél, s beléejtett
Egy újabb gyermeket.

Még sosem írtam le a nevem.
Nem fontos.
Különben is, nem akarok egy
Szó lenni. A szavak a könyvekbe
Valóak. Ha mégis leírom egyszer
Akkor a halálom előtt, hogy aki
Megtalál, tudja, ki ültem itt
Évekig névtelenül a cellában.

(talán egy vers, a padlóba vésve)
Nő vagy, szennyezett anyag
Mit szőnyeg alá söpörtek.
Szent irtózat tárgya, hol

Drágább, hol meg olcsóbb;
Kasztráló igézet, mi undorít,
Végül bűvkörébe von egészen.

Olvass tovább »