Hyross Ferenc versei

2018. július 20.

földes

(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)

apokrif_2015_3_borito

fentről kezdd, nézd a pályáját, ahogy fehér húsát, melleit felőrli a lépcsőfokok rágómozgása. ahogy elkezd egy mondatot, de nem tudja végigmondani. megállítja az állandó berregés, a reszelés, hogy annyira zihál. mintha a szívével zihálna. végül mégis elmegy, nekiindul, pedig tudja mi vár rá. aztán eltűnik a lépcsőfordulóban. 

másnap visszajön, de csupa föld a bokája, földes az inge is. hiányodról beszél, mint karján, csuklóján. mert minden eltörik, és akkor már mindegy, hogy közben vagy előtte állt meg. ilyenkor nem árt azt is elásni. Olvass tovább »


Fényes szelek – Könyvheti netnapló 2017 (2)

2017. június 10.

2017-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 88. Ünnepi Könyvhét második napjáról Hyross Ferenc írását közöljük.

könyvhét_végleges.jpg

Kezdjük a napot az elején, Balázsnál, az erkélyen, csak úgy lazában lábat napoztatva. Körülöttünk a környék diverz juhar-faunája zölden izzik, korán van még: a fehér gömb az égen kaput nyit egy új világra, a fáradtság fölött pedig szemet hunyunk. Mert van még új a nap alatt. Bernivel azon pörgünk smokizás közben, hogy mekkora fless a plazmán trippelni. Ezután rövid harc a papagájokkal az éter csendje felett. Egy jó kávé a csend helyett, ám legyen, csak induljunk el, mert nyitni kell a FISZ ominózus, felpimpelt, egyedi elnökségi aganccsal ellátott standját. Megélünk egy kis dugót, bár az út kényelmes, jópofa a sofőr, főleg a bajsza, meg a toldi-szettje, ha minket kirak, gondolom, megy haza ostort pattogtatni. Király. Tinkó Máté már a standnál vár minket, picit késtünk, de abszolút jók vagyunk. Máté már fordulatszámon, a tegnapi hatalmas Horváth-Purosz menet után veszi át a standot. Olvass tovább »


Feketemosó: Neondecember

2016. december 14.

feketemoso-kisebbEgyik álmomban sínekkel aludtam, átkaroltam egyet, ráhajtottam a fejem, mondtam neki: ölelj meg és összetörök. – Hyross Ferenc írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Feketemosó: Zaba

2016. október 12.

 

feketemoso-kisebbEz az én kis zsebdimenzióm, sehova nem vezet, nincsenek átjárások, a hártyák a peremén zártak, a falakra agancspáfrányok eres levelei korhadnak, húsosan, humuszosan. – Hyross Ferenc írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Feketemosó: Hardangervidda

2016. szeptember 14.

feketemoso-kisebbDolgozik, nem kapkod, kezei közt ásó, mint egy érzékeny műszer, már-már csillagászati. Biztos van az űrben valahol két olyan feketelyuk, ami a kiásott gödör és tátongó szájüreg tengelyének két végpontjára állítható. A sírásással eltöltött idő relatív. – Hyross Ferenc  írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Feketemosó: kútvölgyi

2016. augusztus 10.

feketemoso-kisebbfogai mögött is ő lakott, szájánál / fogva próbáltam kihúzni, egyre csak / aszottabb, csak gyengébb, magát felejtő / testéből. – Hyross Ferenc  írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Feketemosó: boldogul

2016. július 13.

feketemoso-kisebbsenki olyan nem halt meg, aki / számítana, illetve mégis, mintha maga a / számítás, annak kötelessége halt volna meg. – Hyross Ferenc  írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »