Hlavacska Tamás verse (online megjelenés)

2009. május 3.

Csendélet

Kék halmokon lassan hűlő csikkek:
izzó tönkök erdőtűz után.
Öngyújtóláng árnya billeg
a hamutálca oldalán.

Habzó arcon megcsúszó borotva,
a penge alatt felszisszen a bőr,
vörös szalag hull a lefolyóba,
a porcelánon vércsík tündököl.


Hlavacska Tamás művei a 3. számban

2009. január 12.

Nagycsütörtök

Kulcsolt kezek, sok fonott kosárka
ölbe ejtve, sorban fekszenek
szól az ének, a dallam, mint egy sárga
zsírtavacska, mi a levesben lebeg
rálöttyen az ingek abroszára
csengőt rázok, csivitel a fém
halogén izzók vad cirógatása:
piknik van az Olajfák-hegyén

Elalvás előtt

Belehasítva a csendbe
utcánkon autók zúgnak át,
mint megcsúszó zsilettpenge
felsértik az éjszakát.
Árnyék suhan a tapétán,
ahogy betör a fényhuzat.

Sajog az éj, újra némán.
A bútorok megborzonganak.

Négy sor anyáról

Csitteg-csattog, szakad a zápor
az utca egy nagy őszi lefolyó
úgy cseppensz rá, majd lassan süllyedsz
mint benzinfolton a szivárványgolyó

A láncdohányos

Lehajol és felszedi a csikket,
mint a hajléktalan, ha aprópénzt talál.
Kié volt, vagy ki lépett rá: mindegy,
rögtön összefut szájában a nyál.
Kihuny, felizzik, kihuny, egyre lüktet,
egész szíve a foga közt dobog.
Megfogadta: nem gyújt már rá többet,
de kinek kevés volt a napi két doboz
az igyekezhet akárhogy, hiába:
ujján nikotintól sárga a köröm,
és sárga a foga, akárhogy sikálja,
meg a foltok is a fehér függönyön.
Rátátog az üres hamutálca,
lehullt parázstól kiégett a szőnyeg,
odébb tolja az asztalt, hogy ne lássa,
lejár futni, folyton kiszellőztet…
én is igyekszem, de nekem se könnyebb,
esélyem, mint a láncdohányosoknak,
kik megfogadják: nem szívnak már többet,
hogy valaha is leszokok majd Rólad.