Feketemosó: Osztálytalálkozó

2017. június 21.

feketemoso-kisebbÉs a volt osztályfőnököm, a Magdika? Ki nem állhatom. Ha összefutunk valahol a városban, mindig azzal jön nekem, hogy Zsuzsa, higgye el, a férfiak csak az anyagilag független, erős nőket veszik emberszámba, és hogy még nem késő egyetemre menni. Tiszta agyrém. És mikor beszél, folyton rángatózik az arca. Csoda, hogy nem esik le a szemüvege. Tényleg, nem is mondtam, a múltkor összefutottunk a szupermarketben a csemegepultnál, és persze megint elkezdte mondani a szokásos szövegét, én pedig azzal mentettem ki magam, hogy segítenem kell neked itthon, ezért ne haragudjon, de rohannom kell, és úgy otthagytam, hogy a kasszánál majdnem elfelejtettem fizetni. Utálom azt a nőt, komolyan mondom. Pedig az érettségi előtt az egyik felkészítő kurzuson egyszer bizalmasan odasúgta nekem, hogy én vagyok a kedvenc diákja, mert látja rajtam, hogy milyen szorgalmasan tanulok. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Feketemosó: A lakatlan sziget

2017. május 18.

 

feketemoso-kisebbTi, férfiak, azt gondoljátok, minden a ti vadászösztönötökön múlik. Kiléptek a lakásból a tökeitek markolászva, és körbenézve azt hiszitek, hogy minden szoknya miattatok ilyen rövid. Hogy minden lány azért veszi le a pulcsiját ebben a dögletes melegben, hogy a csupasz válla vagy háta a ti sóvárgó tekintetek céltáblája legyen. Hát közlöm veled, nem így van! Nagyon nem! – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Feketemosó: A megfigyelés tárgya

2017. április 19.

feketemoso-kisebbTalán Godot-ra vár. Talán csak a helyi postásra, akit hangos ugatással köszönthet délelőttönként, egyszer egy nap. Lehet, hogy vele szemben adhatja ki egyedül a feszültségét. Bár, ha én postás lennék, nagy ívben elkerülném ezt a házat, mert a nyakunkba ugró, felbőszült házőrzőről, ami mintegy berepülő pilótaként, fejünk fölül, nagyjából két-és fél méter magasból érkezik, egészen új keletű sztorikat lehetne előadni a postásszakmában. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját Olvass tovább »


Zopán története folytatódik

2017. március 22.

 

feketemoso-kisebbLemegy az emeletről, de már csak bejárat előtt éri utol a lányt. Belépője pár árnyalattal erőtlenebbre sikerül, mint ahogy azt előzetesen eltervezi, de a nosztalgia és mindkettejük eltökélt maradása hamar közös nevezőt biztosít számukra. A szavak gyors egymásutánban követik egymást. Persze, leginkább a lány beszél. Olyan dolgokon, olyan ősrégi történeteken lamentál, amelyek ekkora időtávlatból vagy megtörténtek, vagy nem. Zopán legalábbis nem tudja eldönteni, leginkább csak bólogat, és mosolyogni próbál. Megtanulta kocadohányos évei alatt, hogy bármilyen helyzetben jól kell magát viselnie. Ez a legkevesebb, amit a dohány ellenében jótevőjének adhat, a legkevesebbet: társaságát és figyelmének egy jelentékeny hányadát. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját
Olvass tovább »


Feketemosó: Retúr a pokolba

2017. február 15.

feketemoso-kisebbNem tudom a srác nevét, akivel ott beszélgettem. Addig nem jutottam el. Én hostess munkát végeztem a felszínen. Egy unisex dezodort promotáltam egy stand mögött, a pláza azon részében, ahová érzésem szerint, ha az egy templom lett volna, a főhajót helyezik el. Csak nagyritkán jártam ki hozzájuk, a „szemetesekhez”, rendszerint akkor, ha már az üres spray-s kartondobozok a csöppnyi pult mögött szabályos gúlákat alkottak. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Feketemosó: Két történet

2017. január 18.
feketemoso-kisebbEzt várta, és miután végeztem, jól érthetően, tagolt hanglejtéssel megszólított: Elnézést, meg tudná mondani, hányszor lehet megközelíteni a tengert? És én úgy néztem fel könyvemből, azzal a szociálisan közönyös, szinte hátborzongatóan utálatos nézéssel, mintha gyilkost látnék, de aztán eljutott az agyamig, mi is hangzott el az előbb, és ettől megenyhültem. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy felderültem. Mosolyom egyértelmű beismerő vallomása volt annak, hogy csak játszottam a hűvös budapestit, a mindig, minden szituációban „elérhetetlent”. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Halmi Tibor verse (archív)

2016. október 23.

 

Macskák és edények2015_1_borito

(megjelent az Apokrif 2015/1. számában)

vajjal kenem be cicáid mancsát,
szép halottam,én egyetlenem,
vállalva puhább talpak szorongó éjjelét,
mert annyi dög van kint
a vágyódó ködben,
miért gondolnánk, hogy mi megússzuk.
vajjal kenem be, mert így a szép,
lásd, olvadó vaj nyomait
a tűzfalon,
ha kérdezed, ez jobb, mint a kés:
a kiújuló, kendőzetlen fájdalom.
a szomszédban mind zsákba varrják a macskák fejét,
és nehéz téglákat visz a háztulajdonos,
hallani az asszony fojtott,
szobáinkon áthalló kínzó nevetését,
ahogy férje szinte az ő nyaka körül rántja össze a
zsákot,
azzal, hogy az éjszaka kedvelt lényei közül,
éppen az ő macskáit használja fel
a házon ülő rontás kivédése ellen.
vagy azt szeretnéd, ahol el se felejtik egymást,
mert nem is találtak egymásra teljesen;
a fiú mindig idegen kötényekbe
nyúlkál, míg a lány
otthon sírva kerülgeti a bontatlan macskaeledelt,
mert azt hallotta, hogyha ebből eszik,
új kismacskái lesznek.
kintről egy befelé irányzott lépéssel
leköpik az ablakot, és bent,
a mosogató tálcán
erre összerezzenek az edények,
és macskáink közt egyensúlyoz újra
a madár-agyú ősz bűnös, ősi rémülete,
hogy szerelmeink mégsem érintetlenek.
ezért a vaj: átkok ellen mártogatunk,
te tartod a fejrészt, és a hozzá-
tartozó csigolyákat,
a farok, és a folyton imbolygó lábak
köze, ami aligha vajas,
az én reszortom.