Hajba Gergő versei (online megjelenés)

2010. augusztus 2.

Játszótér

Tavasznak szeánsza, városban játszótér
rád leltem, gondoltam: mehetnénk együtt.
Hintáknak nyergében egy helyben vágtatunk,
átpörgünk, s lepereg életünk filmje.
Vasmacska mászókán lábamat lógatom,
homokba vödrökkel építek álmot.
Gördeszkán kislapát, strandlabdán katicák,
mellkasod pulzusát hallgatom: altató.
Jók vagyunk, jó hogy vagy, álmodom, nem bánom
ajkadra ragasztott kékpöttyös virágok.

Aluljáró

Megfáradt lelkek hamvai alatt roskadoznak szomorúfűz molyhos ágai
Elporladó ajkad kidőlt oszlopok kábult teste alá temetkezik
Haldokló rózsa végső tollvonást karcol fekete tövisével metróaluljáró falaiba
S könnyeket hullajtó csillaga szalad le a kormos égről
Ez van, por és hamu vagyunk.
Mondd, mit számít már
hogy ha parázsló tekintetünk összesimul, elolvad a világ
Mondd, kit érdekel már
hogy letolt gatyával abszolváltuk kétharmad Európát
s mégse találom a sebeket feltépett tapaszaink alatt.
Eliramlik arcának képe, ha összeérnek fények.
akár kérdéseimre a válasz.
Ma este mindössze szódásszifon testekbe töltött
por és hamu vagyunk.


Hajba Gergő versei (online megjelenés)

2010. február 11.

Alea iacta est

Káros ez a város
beton lészen a végszó, örök szemfedőd
álmomban csendesen morajló tenger a konyhában üzemelő rádiómagnó
a világ lelki dohányzása, és mi valamennyien: az elszenvedő alanyok
erről szólnak néhanapján harangok
s bástyatoronyból visszhangzó elszánt csatakiáltások
valaki mondott nekem valamit, de én nem hallottam
van, hogy mezítelen liftekben jövünk, az asztaloknál becsekkolunk
büszke Leventék
majd a klinika érces neonfénye fonódik arcunkra.
És van, hogy a városi hajnal katonáiként bátorsággal pattanunk fel díványról
cipőt kötünk, kabátba takarózunk és a zárt falakon
feketére festett ajtók mögé távozunk
a kocka el van vetve, éjszaka elnémul a rádió

Olvass tovább »