A végletekig artikulált (színházkritika)

2015. július 28.

Bánk bán, rendező: Urbán András, Újvidéki Színház, 2014. 11. 25. 

Az előadás első és második jelenete közti váltás előre jelez és megalapoz két magatartást, amik a darab során végig váltogatják egymást. A kezdő jelenet egy népdal eléneklése, amelynek a szövege nagyjából körvonalazza azokat a témákat, amiket az előadásban elhangzó további népdalok, himnuszok is tematizálni fognak. Az üres tér, a kifejezéstelen arc, a mozgás hiánya a nosztalgia és a rusztikus giccs határáig is elvihetné ezt a jelenetet, mégis megmarad a jelentől távol eső értékekre való emlékezés szimbolikus, szinte szakrális kategóriájában: „anyád nyelvén imádkozni”. Ezt követően a magyar honfoglalás története jelenik meg, a szarvas szerepében ugyanaz a színész, akihez percekkel előbb ellentétes értékeket társítottunk, hörögve, feldagadt bokával rohangál a színpadon, hogy „ezeknek a magyaroknak nem mindegy, hogy jobbra vagy balra?”; Hunor és Magor szerepében pedig két pantonimszerű és erősen komikusnak szánt alak kergeti a szarvast. A két egymást követő jelenet között tehát erős értékellentét feszül, az utóbbi mintha feloldaná az előző komolyságát, visszavonná és hiteltelenítené is egyszerre a színpadon és a nézőtéren létrejövő – a patetikushoz közelálló – nemzeti és egyéb identitáshoz kapcsolódó kérdéseket.

Olvass tovább »