A nosztalgia ötven árnyalata

2017. október 17.

Gucsa Magdolna esszéje Kovács Olívia festményeiről
(Megjelent az Apokrif 2017. őszi lapszámában)

Kovács Olívia: Most/Volt I, 2017, olaj, vászon, 30 × 40 cm

A nevetés és felejtés könyvében meséli el Milan Kundera egy különös fénykép történetét. 1948 februárjában Klement Gottwald kommunista vezető megjelenik egy prágai barokk palota erkélyén, hogy győzelmi beszédet tartson. Hozzá legközelebb Vladimír Clementis áll, aki gondoskodóan Gottwald fejére teszi szőrmesapkáját, meg ne fázzon a későbbi csehszlovák államelnök. Négy évvel később Clementist árulással vádolják és felakasztják, a képről pedig leretusálják, csak a szőrmesapka emlékeztet a bukott pártfunkcionáriusra. Ahogy végignéztem nemrég a Kelet Kávézóban Kovács Olívia „fotóalbumát”, leginkább a szőrmesapka mögötti kéz, a rendszer nyomainak hiánya ötlött szembe a hetvenes–nyolcvanas évekre jellemző díszleteken. Nincs a Kádár-korszak címere a művház színpada felett, sehol egy templom – nyilván a család életét nem a keresztelő, elsőáldozás vagy templomi esküvő mérföldkövei szervezték közös történetté. Ha a saját, leginkább persze digitális albumomat pörgetem végig, akkor képről-képre beszüremlik a közélet egy-egy momentuma a magánélet intim atmoszférájába: rendre ott van a háttérben egy, a kétezres években elpanamázott, felállványozott homlokzatú épület a Belső-Erzsébetvárosban, egy Soros-plakát, egy ugrótorony. Kovács minden bizonnyal nem maga retusál, egyszerűen a családi fényképekről hiányoznak azok az attribútumok, amelyek konkrét jelölői volnának annak a politikai rendszernek, amelyben a fotók készültek, amelyre rábólintott a nagyszülők generációja: jó, hát akkor itt fogunk élni. S tulajdonképpen éppen ez a jellegzetesség, a politikum hiánya – s a képekből szintén leszűrhető, kispolgári jólét – teszi a kádári alku pontos képi metaforáivá a festő olajképeit.

Olvass tovább »


Láthatatlan mezők, titokzatos jelek

2015. május 8.

Tárlat: Takis – Champs magnétiques, Palais de Tokyo, Párizs

Az előtérben a Signal à Quatre Bras (1967, fém, 320 × 320 × 49 cm, Laffanour Galerie Downtown, Párizs), továbbá a Signal Lumineux (1976, fém, elektronika, 240 cm, Laffanour Galerie Downtown, Párizs), a háttérben a 6 Musicales (2000–2003, festett fa, áramkör, kábel, fém, 257 × 100 cm, Takis Foundation, Athén).

Az előtérben a Signal à Quatre Bras (1967, fém, 320 × 320 × 49 cm, Laffanour Galerie Downtown, Párizs), továbbá a Signal Lumineux (1976, fém, elektronika, 240 cm, Laffanour Galerie Downtown, Párizs), a háttérben a 6 Musicales (2000–2003, festett fa, áramkör, kábel, fém, 257 × 100 cm, Takis Foundation, Athén)

Panagiotis Vassilakis, ismertebb nevén Takis idén októberben ünnepli 90. születésnapját. Az évforduló apropóján két kiállítást is szenteltek idén a görög művésznek: a houstoni Menil Collection az Amerikai Egyesült Államok első Takis-tárlatát mutatja be, a francia Palais de Tokyo pedig Mágneses mezők címmel állítja ki a munkáit. A kerek évforduló okán akaratlanul is arra számítottam egyszeri múzeumlátogatóként, hogy egy, az œuvre-t kontextusában vizsgáló, részletes életmű-kiállításra váltok jegyet, ezért aztán egy röpke pillanatig el is fogott a csalódottság. Bár valóban retrospektív a tárlat, a művész minden jellegzetes műcsoportja és vesszőparipája feltűnik a hatvanas évektől kezdve, de a pálya kezdetéről nem esik szó, és a szobrász francia közegben kibontakozó művészetének párizsi horizontja szinte teljesen hiányzik.

Olvass tovább »


Megújulási kísérletek

2014. november 10.

Tárlat: FIAC 2014, Grand Palais, Párizs

Paul McCarthy: Tree, fotó: Marc Domage

Paul McCarthy: Tree, fotó: Marc Domage

Ugyan az idei FIAC Paul McCarthy Vendôme téri análdugónak látszó karácsonyfájával turnézta végig a világsajtót, a vásár más izgalmakkal is szolgált – ahogy McCarthy is: a Monnais de Paris-ban, a művész Csokoládégyár című kiállításán az ünnepi hangulatú szexuális segédeszköz csokoládé mását is be lehet szerezni. Párizs 20. századi és kortárs művészetre fókuszáló őszi művészeti vására láthatóan a megújulás útjára lépett, idén elsőként (Off)icielle címmel, új helyszínen, egy régi bal parti dokképületben, a Les Docks – Cité de la Mode et du Designban biztosított helyet 68, a Grand Palais drága négyzetméterárait megfizetni egyelőre nem tudó, feltörekvő galériának. A fiatal kereskedők és galeristák egyébként is mozgolódni látszanak a francia fővárosban, a Biennale des Antiquaires idején Salon des Jeunes Antiquaires név alatt megrendezték saját vásárukat a Champs-Elysées túloldalán, az Espace Pierre Cardin épületében, biztató eredménnyel: a megnyitó ezer látogatót vonzott, és eladásaik is voltak.

Olvass tovább »


Ideiglenes egérút

2014. május 1.

Tárlat: derkó.pécsi.2014, Műcsarnok, Budapest

Rabóczky Judit Rita kábelszobrai, fotó: Kővágó Nagy Imre

Rabóczky Judit Rita kábelszobrai, fotó: Kővágó Nagy Imre

Hadd kezdjem az áttekintést egy fiktív (ön)interpellációval. Halljuk a nézőt és a művészeket!

Hogy miért is sajnálnám kihagyni a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok (idén először a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasokkal közös) kiállítását én, a fiatal látogató? Mert mindig azzal a reménnyel megyek, hogy ennél kortársabb, ennél nekem valóbb tárlat nincs és nem is lehet Budapesten. Elvégre kivel lenne közös a mindennapjaim valósága, ha nem a 35 alatti művészekével? Ugyanazzal a gyorshetessel járunk állásinterjúra, ugyanott esszük a 200 forintos pizzát, és ugyanazok közül a pártok közül választhattunk egy hónapja. Van miről beszélnünk egymással.

  Olvass tovább »


Paint hard, die young

2013. augusztus 1.

Tárlat: Egon Schiele és kora, Szépművészeti Múzeum, Budapest

1. ábra Egon Schiele: Szeretkező pár, 1915

Egon Schiele: Szeretkező pár, 1915

Három évvel a Nuda Veritas. Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895–1905 című kiállítás után a Szépművészeti Múzeum folytatja a megkezdett történetet a következő generációval. Akkor az Albertina gyűjteményének darabjaival együtt egy kiváló művészettörténész – Marian Bisanz-Prakken – is érkezett a bécsi múzeumtól. A Klimt-kiállítás rendezéséből is részt vállaló Bodor Kata most egyedül jegyzi kurátorként a Schielét és korát bemutató tárlatot, ám sokban támaszkodik a 2010-es tapasztalataira: ahogy akkor, most is a korszak egyik legkarizmatikusabb művészének pályáját használja vezérfonalként, s több-kevesebb sikerrel megkísérli felvázolni mögötte a látképet, a bécsi századforduló festészetének panorámáját.

Olvass tovább »


Aki sokat markol, keveset fog

2013. május 1.

Tárlat: A meztelen férfi, Ludwig Múzeum, Budapest

Gyenis Tibor: Hommage à Ana Mendieta, 1999, forrás: http://www.ludwigmuseum.hu/images/low/848_14636-p.jpg

A Ludwig Múzeum A meztelen férfi című tárlatáról szólva szükségét érzem, hogy először is rendet vágjak a péniszek sűrűjében és áttekintsem mindazt, ami a szemérmetlen tárlaton rejtve marad. Nem szerepelnek ázsiai testek, s az arab, a latin vagy a fekete férfiak, ha fel is tűnnek a tárlaton, már a nyugati formanyelv pózaiban. Némileg nagyvonalúan, de kijelenthetjük, hogy az európai (gyökerű) ábrázoló művészet, illetve az ebben a hagyományban fogant avantgárd és posztmodern eszközeivel felvázolt nyugati férfi meztelen testéhez lesz szerencsénk. A lehetőségek tárháza így is kimeríthetetlennek tűnik, a látogató joggal reméli tehát, hogy a kaland végén eszébe sem jut majd mindezt hiányként felróni.

Olvass tovább »