Progresszivitás a metalon innen és túl – a The Beatlestől a Peripheryig (zenekritika)

2015. január 23.

indexkepProgresszív (melléknév): fejlődést támogató (személy, csoport), aki nyitott az új gondolatokra, mai elképzelésekre; aki elősegíti a jó irányú változást; haladó. [1]

Ha belegondolunk, már a rockzene életre hívásához is szükség volt a haladó felfogásra, az 1950-es években. Az addig játszott dzsessz, majd jazz, blues, country (és alműfajaik) mind zeneileg, mind ideológiailag mást képviseltek, mint a majdan – előbbiek bizonyos módon történt „összegyúrásával” és továbbgondolásával – létrejött rock.

Olvass tovább »


Ugyan, mi az a deathcore?! – A The Southern Oracle és az extrém metal színterek fejlődése (zenekritika)

2014. október 29.

1 TSO_indexA The Southern Oracle-lel a Darkest Hour zenéje iránti vonzalmamnak köszönhetően ismerkedtem meg 2011-ben. A budapesti Grindrise Festen az azidőtájt megjelent első nagylemezt, a Hellwakeninget népszerűsítő TSO utolsóként melegítette be a nagyérdeműt a svéd dallamos death metallal alaposan átitatott metalcore-t játszó amerikaiak előtt. Mindenképp a legjobb előzenekar voltak, de nem győzött meg maradéktalanul a The Black Dahlia Murder vívmányait nagyban hordozó, kezdetben deathcore címkével illetett muzsikájuk, az egyéni megszólalás szikrája azonban mégis nyomott hagyott bennem.

De mi is az a deathcore, és mi köze van hozzá a The Black Dahlia Murdernek? A válasz előtt érdemes kicsit áttekinteni az extrém metal stílusok múltját.
Olvass tovább »


A rock (h)őskora ma is él: John Mayall és Neil Young 2014-es lemezei (zenekritika)

2014. szeptember 13.

neilyoung1933 és 1945 sok lényeges esemény mellett azért fontos évszám, mert előbbi esztendőben látta meg a napvilágot John Mayall, a „brit blues keresztapja”, utóbbi pedig Neil Percival Young, a „magának való” country/folk/rock zenei géniusz születésének éve. A két muzsikus alapvetően különbözik egymástól, ám számos tekintetben lehet közöttük közös nevezőt találni. Mindezek – részbeni – körüljárására tesz kísérletet ez az írás. Ehhez az a tény szolgáltatta a fő impulzust, hogy idén Young és Mayall is friss felvételeket tartalmazó hanghordozóval jelentkezett.

Jó pár évtizede megdőlt az a mondás, miszerint a rockzene a „lázadó fiatalok életérzésének kifejezőeszköze”. Évtizedről évtizedre beigazolódik ennek cáfolata. Az 1960-as évek elején-közepén feltűnt alapítók és úttörők közül többen a mai napig magabiztosan ragadják meg hangszereiket, és mutatják meg az újabb és újabb zenész- és közönség nemzedéknek, honnan érkezett ez a fénykorában az egész világot lázban tartó, energiával és reménnyel feltöltő műfaj – a rock és számtalan ágazata. Ugyan – ami népszerűségét illeti – mára számtalan viszontagságot követően igencsak meggyengült, viszont ahol értő fülekre talál, ott a hőskort idéző módon tündököl.

Olvass tovább »