Farkas Péter verse (online megjelenés)

2013. július 13.

A kettő között

Emlékszem, hogy évekig nem volt elem az órában,
De nem emlékszem, hogy hiányzott volna a kattogása.

Hallottam, hogy odakint csak szakadt az eső,
De nem emlékszem vízcseppekre az ablakon.

Láttam, hogyan habzottak szappanként a felhők,
De nem emlékszem, hogy árnyékot vetettek a házra.

Vagy mikor szürke égből hullt a sok kövér hó.
De hogy mindent fehéren takart volna utána?
Nem.

Nem emlékszem, hogy metszettem volna a fát,
Már csak azt láttam, hogy meztelenül állva fázik.

Nem emlékszem, hogy bármiféle szél fújt,
Már csak azt láttam, hogy minden hiányzik.

Nem emlékszem, hogy kisütött volna a nap,
Már csak az volt, hogy teljesen száraz a bőröm.

Nem rémlik például, hogy éhes-szomjas vagyok,
Nem rémlik olyasmi, hogy éppen áll és kemény.

De emlékszem, hogy a vécé fölött hányva sírok.
Ki akar jönni belőlem mindenhol az anyag.

Használt nejlonzacskóként napokig csak fekszem,
És lassan nyálkahártya ül a bőrömre.

Emlékszem, hogy érzem, milyen vizenyős itt minden.
És már hiába volt teljesen száraz a testem.

Évekig nem volt elem az órában, de mikor lett, se kattogott többé.
A szappanfelhők pedig nyomtalanul folytak le rólam.

A hónom alatti kezek durván emelnek és fájnak,
És láttam, ahogy meztelenül állva fázok.

A szürke ég a vécé fölött kövér havat sír,
És nem vizes az ablak, én mégis bőrig ázok.

A szél pedig majd kiszárítja belőlem az anyagot,
És hiába nyitom a számat, nincs többé mit hányni.

Fehérbe takarnak aztán, és megszárítják a bőröm.
Megmetszik a fát, hogy ne árnyékolja a házat.

Kövér habfelhőkkel fertőtlenítik a vécét.
Esőként tűnik el a földben az összes nyálka.

Használt nejlonzacskóban kidobják az órát,
Hogy ne legyen baj, ha többé már nem kattog.

És fénnyé válnak a felhők, aztán felkel a nap,
Nyelek egy kisebb adag nyálat: éhes vagyok.


Nagy Nikoletta Anna és Zelei Bori prózái Farkas Péter képeihez (online megjelenés)

2013. május 27.

Zelei Bori: hazafelé

Döngetünk hazafelé az úton. Hat órája jövünk, hat órája rakódik ránk a száraz sivatagi kosz. Hat órája hagytuk el a várost. Azóta egy benzinkút (– Tankolj meg! – Ne, még nem kell, elég lesz… – Tankolj meg!!! – Jó.), egy elhagyott benzinkút (– Látod?! Megmondtam. – Oké, főnök.), én csak egy órát vezetek, nem bírja a szemem a gomolygó port. A hajára egyenletesen rakódik a kosz, vörhenyessé fakul. Gondolom, az én arcom is téglaszínű már. Nem merem kifújni az orrom, egy merő sárcsimbók vagyok már belülről. Olvass tovább »


Farkas Péter: Belehalni egy g-mollba (A modern classical zenéről)

2013. május 12.

Winged_VictoryAz elmúlt másfél évtizedben a harapós elektronika, a súlyos basszusok és a kőkeményen őrlő tört ritmusok uralták a könnyűzenei életet. Aztán a kétezres évek közepén szép lassan terjedni kezdett egy teljesen másfajta hangzásvilág, amely pontosan a fentiek ellentéte: lágy, lassú és légies.

Olvass tovább »