Dobos Szilvia versei

2009. január 11.

Érintés

Forróság perzsel belül
Meleget adó kályha vagyok
Ülj mellém
Szürke négyfalszobám
lélekkel telik meg
A naplemente vörösen izzik az ablakon
Haldokló fény festi meg meztelenruhám
Neked öltözködök
Tétován babrál kezem
a már elmúlt nap alkonyán
Kigombolok néhány csillagot

Gyere, beszélj hozzám
Világíts csendemben
Látod, illik hozzád a ruhám
Egész vagy és szabad
Ne rejtegesd szárnyaidat
Én átlátok a testeden
Csont, hús, ezernyi vérpatak
Selymes bőr…érintés
Súgd: Légy szabad!
Ujjaid ujjaim között alszanak

Szép vagy belül
Benned én is szép vagyok
Kérlek reggel, ne hozd el a holnapot
Megtiltom, nem engedem
Égjenek örökké a csillagok testemen

De… csendesen
Ne ébresszük fel a magányt
Mert ő is itt van,
a szürke falakban
Ott tenyészik árván
könnyekre lesve

De én nem adom meg magam
Hozzád bújok,
a te lelkednek szárnya van
Repüljünk messze
Lógassuk a lábunkat tengerekbe
Hadd legyek én is szabad

Végtelen

Ha isten lennék
újra teremteném magam
Csak úgy léteznék
formátlan és anyagtalan

Amikor először születtem…
Sajnos ebben nem dönthettem
Leváltam a mindenségről
és anyám ölébe hullottam az égből

Sokáig azt hittem véletlen volt
A sors, az isten tévedett
Majd felfedeztem magamban a logikát
és alkalmaztam, mint egy képletet, az életet

Idelent minden szabály,
törvény és korlát és akadály
Szavak plusz tekintet a köbön
mínusz egyedüllét egyenlő öröm

Emléksirály

Régelhagyott házlétezés
Csak a csontváz maradt
az ablakkeretroncs akarat
Gyermekkönnyek zenéje szól
a kétfalbánat sarokból
és elrepül a függöny, messze száll
Csipkéiben szárnyakat bont az emléksirály

Egy valahavolt kertben…
Harmatfátylas gondolatévszakok,
baracknevetés, rózsacsend vagyok
Az örökös ma lágyan betakar
és életről álmodik a holt avar
Pillangó születik, a képzeletbe száll
Belelángol éjszakámba az emléksirály

Egy valahavolt házban…
Újra gyermek, bezárt szobamagány vagyok
Neonfényt ragyognak rám az ablaküvegcsillagok
Tengerré duzzadnak a kimondatlan szavak
Némán tátognak benne a fájdalomhalak
Elveszített pillanat a pokolba száll
és sebet tép belém az emléksirály

Otthontvesztett állétezés
Tegnapárnyék, tükörképjelen vagyok
Masnikat fonnak hajamba a holnapok
Kislánylépteim belekoppannak a romos csendbe
Életre kel a ház és szertetáncol a végtelenbe
Elszöknek a repkényruhás falak, porpihe száll
Holdfénypadlón fekszik a múltam, egy halott madár.