Bársony Márton: Az intellektuális montázs építette identitás Alan Parker Angyalszívében (tanulmány)

2014. január 28.

„azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.”

Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Az Angel Heart (a kissé félrevezető magyar cím: Angyalszív) című filmet 1987-ben mutatták be az Egyesült Államokban. Rendezője, Alan Parker ma megbecsült angol filmes, többek között két Oscar-jelölés (Éjféli expressz [1979], Lángoló Mississippi [1989]) és több BAFTA díj (Éjféli expressz, The Commitments [1991]) valamint számtalan egyéb jelölés (berlini Arany Oroszlán, cannes-i Arany Pálma, Arany Glóbusz, César-díj) birtokosa. Igen pazar szereplőgárdát válogattak össze hozzá: Robert De Niro ekkor már a Hollywood egyik csillaga volt, szerepelt a filmben a The Cosby Show-ból ismert egzotikus szépségű Lisa Bonet és a mélyrepülése előtti Mickey Rourke, akit az 1980-as években még Marlon Brando méltó utódjaként emlegettek, és aki a történet hősét, Harry Angelt játssza. A film alapja, William Hjortsberg könyve, a Falling Angel a maga módján szintén nem bizonyult népszerűtlennek. A kritikák azonban vegyesen nyilatkoztak, és ami a legfontosabb, a film elbukott a mozi legfontosabb próbáján: a jegypénztáraknál. Úgy tűnt, igen nehezen emészthető a közönség számára, és a szakma sem jelölte komolyabb díjakra. Mégis akadtak kritikusok (valamint évente egy-egy filmtudós), akik az eltelt évtizedekben kultuszfilmet faragtak belőle, és helyet szorítottak számára a neo-noir stílus legjobbjai között. Ma már az igen népszerű okkult thrillerek egyik ősapjának tekintik, és a kritikák elérhetetlen célként tűzik a mai mozik elé. Összetett narrációs szerkezetéről számos tanulmányt írtak, vizuális megoldásaira is gyakran hivatkoznak hasonló hangvételű műveknél. Stephen Cooper írja róla, miután alapos kritikával illette Lisa Bonet játékát: Olvass tovább »