A huszonkilencedik tábor (beszámoló)

2017. szeptember 21.

avagy köszönöm a pulcsijaitokat

Fotó: Bach Máté

Fotó: Bach Máté

Olvass tovább »


Feketemosó: A templomról és Ikaroszról

2017. szeptember 20.

feketemoso-uj-kozepesMi a különbség az égbe törő templomtorony és Ikarosz szárnyai között? Az alázat. Mert a templom nem Bábel tornya. Isten tölti be a templomot, s nem az ember. – Murzsa Tímea írja az Apokrif blogját. Olvass tovább »


Változások az Apokrif és az Apokrif Online szerkesztőségében

2017. szeptember 18.

2017 szeptemberétől újabb változtatásokkal folytatja munkáját az Apokrif és az Apokrif Online csapata.

Előbbiből Reichert Gábor válik ki, akinek helyét a prózarovat élén az Apokrif Online eddigi szerkesztője, mostantól: főszerkesztője, Murzsa Tímea veszi át a téli szám összeállításától kezdődően. Reichert Gábor 2012-ben csatlakozott lapunk csapatához, az Apokrif Online szerkesztőjeként, majd az év őszétől folyóiratunk kritikai rovatát vezette 2014. végi távozásáig. 2017 elején tért vissza lapunkhoz, a prózarovat élén. Szerkesztőségünk tagjai további sok sikert kívánnak neki karrierje újabb állomásaihoz.

Murzsa Tímea 2013 decemberében csatlakozott az Apokrifhoz szintén online szerkesztőként. Hálózati kiadásunknál töltött, közel négy éve alatt vált az Apokrif Online nyomtatott változatától egyre inkább független, önálló sajtótermékké. Az Apokrif Online szerkesztését, a portállal kapcsolatos napi szintű szerkesztői és szervezési munkákat lapunk rendszeres szerzője, B. Kiss Mátyás kritikus veszi át a frissen kinevezett főszerkesztőtől.


A levegő hátán fekve: Cseh Tamás és Bereményi Géza Kádárkeringő című művének befogadásvizsgálata versként és dalként

2017. szeptember 9.

(Varga Bence tanulmánya, online megjelenés)

„Ne higgy az énekesnek, ne higgy,
a levegő hátán fekve énekelget
Akárhogy andalít, andalít,
drágám, ne higgy, ne higgy az énekesnek!”

(Bereményi Géza)

Cseh Tamás (fotó: Librarius)

Cseh Tamás (fotó: Librarius)

Olvass tovább »


Feketemosó: Hazaút a hegyekből, vasárnap délután

2017. szeptember 6.

feketemoso-kisebbAmiket elhagytam, a hegyek állandóak – Bödecs László írja az Apokrif naplóját.

 

Hazaút a hegyekből, vasárnap délután

Turistaként térek vissza városomba,
mondhatjuk úgy is, hosszú idő után újra körülnézek,
érdekelnek a díszletek, rajtam kalap, napszemüveg,
kik alszanak a tereken hosszú fényű délutánban,
milyenek a plakátok, hol rombolnak, mit építenek,
amit megépítettek rombolják-e már, az üres helyekre
vajon milyen új romokat hordanak.

Amiket elhagytam, a hegyek állandóak,
ezt épp elfelejtem, akiket féltettem (már kevésbé),
a barátok, különböző állomásokon maradnak,
a lakásig a hosszabb úton megyek, jól ismerem,
észreveszem az apró, jelentéktelen változásokat,
és nem tudom, ki az, aki most együtt néz velem.

Így találja meg a szerelmet,
aki látszólag semmit sem csinál,
aminek nincs helye, ahol nem változik semmi,
aztán még sincs igaza – sokat bőg, a sarokba néz,
egyszer csak ott van, és aki már rettegett,
most csak bizonytalan, hiszen lehetetlen,
de ahogy a metrón egymásra néznek,
már látszik, három nap is több a halálnál.

Nézd meg te is, nincs mit mesélnem,
ahogy a szakállamba fúrod az ujjaid,
sokkal inkább kecske, nem bölcs vagyok,
olyan a tekinteted, mint az ígéret
(feloldozás?), hogy élni mégis szabad,
ami nem igazán változik, is érdekes,
örök élet, mittudomén, fölragyog.


Szendi Nóra regényrészlete (online megjelenés)

2017. szeptember 2.

Itt a lét a tét

(részlet a Természetes lustaság munkacímű regényből)

Szendi Nóra

Szendi Nóra

Mi, te nézed azt a szart, mondta panaszosan Bardi Bandi.

Ja, mondta bosszúsan. Azt néztem. Most.

Itt a lét a tét, dalolta a reklám végét jelző hang a szobájából.

Úgyhogy, kezdte. Bardi Bandi úgy nézett rá, mint egy anyja csecséről frissen leszaggatott kölyökkutya. Megfogta a szék karfáját, nézett merőn Bardi Bandira, és arra gondolt, mi a fasznak jött ki a szobájából. Olvass tovább »


Evellei Kata versciklusa (archív)

2017. augusztus 27.

Daymaresapokrif-borc3adtc3b3

– ciklus Edward Gorey képeire –

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

I.
Nem állhatok meg túl sokáig.
Mindenhová követ, mint a dögmadár.
Ha visszafordulok, hátrál, de ott marad.
Tudja, hogy gyengülök. Várja, hogy föladjam.
A kerítés mögül figyel, hogy a többiek ne lássák.
A járdát megszakító vonalak közé szivárog,
talpamra ragad, csuszatolni kell, hogy lejöjjön,
vagy ollóval kivágni, mint a kavicsot,
mielőtt a bőrömbe fúrná a csápjait,
és gyökeret eresztene a tüdőmben.
Az ollót nem dobom ki, kaptam valakitől,
csak eldugom, ha erre néznek, mert ez titok. Olvass tovább »