Testvériség (beszámoló)

2017. július 27.

FISz tábor, Visegrád, 2017. 07. 19–07. 23.

IMG_1959.JPG

Mit tagadjam, egy kissé megkésve, két nap lemaradásban látok neki a 2017-es FISz-táborról szóló hangulat- és helyzetjelentésemnek. Mire sikerült összekanalazni magam, kiheverni a visegrádi viszontagságokat, félbehagyott ügyeket elintézni, már minden tábortestvér megelőzött jobbnál jobb netnaplóival és beszámolóival: néhány nappal Mogyoró-hegy elhagyása után most valamennyien a Facebookon csüngünk, kiéhezve lesve a hírfolyamunkat, hátha csurran-cseppen még újabb fotó, amelyen vagy újabb írás, amelyben szereplünk, valami kis cupák, amit lehet még szopogatni-nyammogatni egy keveset. Megvoltak a poszttábori bocsánatkérések (lásd félrészeg félszakmai orbákolások és félreértések) és egymásnak fogadkozások (mostantól év közben is tényleg gyakrabban), nincs több halogatás: előszedem „Good day” feliratú, beépített szívószálas poharamat, amely az egész táborban hű társam, nappali bodzaszörpjeim és esti vicéim otthona volt, és limonádét szivornyázok belőle, remélve, hogy e rítussal sikerül megidézni valamit abból, ami óráról órára távolodik (még akkor is, ha a Sparban, a hármas metrón, a Lehel piacon, az edzésen, mindenütt pilledten felém őgyelgő táborlakókat vélek felfedezni, és fáradt tábori favicceket osztok meg értetlen ismerősökkel). Olvass tovább »


Feketemosó: A nevetésről (1.)

2017. július 19.

feketemoso-kisebbAztán voltam Elliott Erwitt-fotókat nézni a Capa Központban. Derű volt mindenütt, jól elkapott, apró pillanatok. Hálás kiállítás. Mert nevetni azt lehet, az hatalom. Rálátni a dolgokra, látni a fonákságukat. Felettük állni. Ezt szeretném megtanulni. Ne érts félre, nem a cinikus röhögést. A felszabadult, kicsit tébolyult kacagást, amit Janis Joplin hallat a Mercedes Benz végén. – Murzsa Tímea írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Négydimenziós festészet (színházkritika)

2017. július 8.

Csehov: Három nővér, fordította: Kosztolányi Dezső, rendező: Balázs Zoltán, Maladype Színház

Maladype 2017

A Maladype Három nővére igazi kísérletező színházként Csehov klasszikus szövegét közismert festményeken keresztül teszi fel a színpadra. A képek persze nem feleltethetők meg tartalmilag teljes egészében a drámával, sőt, néha kicsit sem – itt kezdődik az izgalom, a játék, az intellektuális hálószövés. Olvass tovább »


Feketemosó: Zsák

2017. július 5.

feketemoso-kisebbAz egyik srác éppen felé fordult, szinte az arcába mászott, megfogta a combját is, hogy tudassa, hozzá beszél, és azt kérdezte, hogy „most hozok én egy kört, jó?” – „Rómeó, Rómeó… bazmeg, hozzál” – mondta neki valahogy így. – Bödecs László írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Feketemosó: Osztálytalálkozó

2017. június 21.

feketemoso-kisebbÉs a volt osztályfőnököm, a Magdika? Ki nem állhatom. Ha összefutunk valahol a városban, mindig azzal jön nekem, hogy Zsuzsa, higgye el, a férfiak csak az anyagilag független, erős nőket veszik emberszámba, és hogy még nem késő egyetemre menni. Tiszta agyrém. És mikor beszél, folyton rángatózik az arca. Csoda, hogy nem esik le a szemüvege. Tényleg, nem is mondtam, a múltkor összefutottunk a szupermarketben a csemegepultnál, és persze megint elkezdte mondani a szokásos szövegét, én pedig azzal mentettem ki magam, hogy segítenem kell neked itthon, ezért ne haragudjon, de rohannom kell, és úgy otthagytam, hogy a kasszánál majdnem elfelejtettem fizetni. Utálom azt a nőt, komolyan mondom. Pedig az érettségi előtt az egyik felkészítő kurzuson egyszer bizalmasan odasúgta nekem, hogy én vagyok a kedvenc diákja, mert látja rajtam, hogy milyen szorgalmasan tanulok. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Túléltük. Túléltük? – Könyvheti netnapló (5)

2017. június 13.

2017-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 88. Ünnepi Könyvhét záró, ötödik napjáról Szendi Nóra írását közöljük.

könyvhét_végleges

A Könyvtár Klubban ülünk, de csak azért, mert a Vörösmarty térre visszavonszolni magunkat a Fugából már szörnyen hervasztó lenne, talán még annál is jobban, mint kimenni délután kettőre a hétfői Könyvhétre, és az agypállasztó kánikulában végignézni a lassú haldoklást, miközben egy irracionális vagy legalábbis általunk beláthatatlan okokból kivezényelt turistacsoport grasszál fel-alá a pusztuló standok között ledózerolhatatlan jókedvvel. Olvass tovább »


Tudósítok, tehát vagyok – Könyvheti netnapló (4)

2017. június 12.

2017-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 88. Ünnepi Könyvhét negyedik napjáról Bödecs László írását közöljük.

könyvhét_végleges

Megmondom őszintén, nem sok kedvem van most írni. Csak hát kell. Bár éppenséggel a kellés mértéke sem nagy. Valójában senkinek sem kell írni. Belső késztetés, mások szórakoztatása, felemelése, ugyan már. Hiszen világos, hogy olvasni sincs időnk. Semmi sem végződik megértéssel feltétlenül, ami megfogalmazódik. Még csak meghallgatással, elolvasással sem. Mintha már akiknek ez a mindennapi kenyere, hogy olvasniuk kell, mondjuk szerkesztők, bármilyen nemű értelmezők, vagy csak emberek, akik mégis keresnek valami megnyugvást, értelmet, és mondjuk, a könyvekhez fordulnak, nos, olyan, mintha, ezek egyikének sem kellene igazán, inkább csak muszáj volna. És a muszáj arra hasonlít, amikor végül felhív a szeretőd egy éjszaka. Amikor a szerelmed éppen magányos, és sok huzavona után, mégis elmegy veled bulizni, mert te állsz kézre. Vagy, mert muszáj, másra mászik, mikor még mellette ülsz, mert veled mégiscsak nehezebb, mert sejti, hogy neked kell. Vagy, amikor már magasan jegyzett szerző vagy, és követelik rajtad a következő könyvet, mert muszáj eladniuk, és te nem hagyhatod őket cserben, mert azt már muszájból megveszik, elolvassák, mert azt tudja mindenki, hogy azért valamit muszáj, és ami muszáj, az azért megtörténik. Olvass tovább »