A lázadás sirálya (színházkritika)

2017. február 27.

Sirály, rendező: Fehér Balázs Benő, Kultúrbrigád, Átrium Film-Színház

17580988323_3f9ddbdafd_b

A Kultúrbrigád 2015 májusában bemutatott Sirálya mára összeért, de aktualitásából semmit sem vesztett. Fehér Balázs Benőt jobban izgatták a drámában fellelhető filozófiai és gyakorlati kérdések a színházról, mint a darab sztanyiszlavszkiji értelmezése – ez a szembemenetel pedig azonos Trepljov lázadásának gondolatiságával.

Fekete Ádám dramaturgi munkája mai szlenggel és vendégszövegekkel teszi 21. századivá a szöveget, illetve már a kezdéskor kihangsúlyozza a színházi problematika központi szerepét. A dráma nyitó párbeszédei, amelyek a szereplők viszonyrendszereit hivatottak ábrázolni, az előadásbeli darab bemutatója után kerülnek, így a függöny elé lépő Trepljov okfejtése adja meg az alaphangot. A színészek itt a nézőtéren játszanak, így keltve a „darab a darabban” hangulatot. A cselekmény előrehaladtával visszaszűköl a tér a színpadra és a nézőtér csak járásként funkcionál.

Olvass tovább »


Bukva Mátyás versei (online megjelenés)

2017. február 21.

Prológus

összemosott minket
időnként az isten
mint szétválogatlan
piszkos ruhát
Olvass tovább »


Feketemosó: Retúr a pokolba

2017. február 15.

feketemoso-kisebbNem tudom a srác nevét, akivel ott beszélgettem. Addig nem jutottam el. Én hostess munkát végeztem a felszínen. Egy unisex dezodort promotáltam egy stand mögött, a pláza azon részében, ahová érzésem szerint, ha az egy templom lett volna, a főhajót helyezik el. Csak nagyritkán jártam ki hozzájuk, a „szemetesekhez”, rendszerint akkor, ha már az üres spray-s kartondobozok a csöppnyi pult mögött szabályos gúlákat alkottak. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Láthatatlan perspektívák

2017. február 2.

Tárlat: 6D – Paramnézia. A tökéletes megismételhetetlenségének nyomasztósága, Budapest Galéria

Hardi Ágnes: Cím nélkül, 2017

Hardi Ágnes: Cím nélkül, 2017

A címadó paramnéziát déjà vu néven ismerik sokan: az emlékezet egy sajátos érzékcsalódása, amely úgy téveszti meg az agyat, hogy az átélt szituációt már korábban megéltként fogja fel. Tudományos magyarázatán kívül – miszerint az egyik szem hamarabb küld jelet a látott képről – számos spirituális megfejtése lehet. A tárlat egyébként is néhol a spiritualitás határát súrolva a kollektív mantrák, rutinok és emlékezés kulcsszavai köré szerveződik. A memória visszakapcsolódásai individuális élmények átadása vagy a visszatérő álmok valóságba való ültetése során jelennek meg a kiállítótérben.

Olvass tovább »


Feketemosó: Találkozás (folytatás)

2017. február 1.

feketemoso-kisebbTánc közben végig mosolyogtak egymásra, gesztusokkal játszottak, énekelték a dalokat, forgatták, kerülgették egymást, csak akkor vette le a tekintetét a fiúról, amikor már tudta, hogy az ilyenkor is végig őt nézi. A gyorsabb számoknál is jól működtek együtt, nyugodtan figurázhatott, a játszótársa nagyon is igyekezett, érezte rajta, hogy ő is élvezi, úgy mosolygott, mint egy gyerekre. Olyan szemmel nézte, amiről az apja jutott eszébe egy régi emlékből, amikor átfordítóst játszottak, tehát kézen fogta, felmászott a mellkasán és átpördült, meglepődött a saját gondolatain, érezte, hogy szeme körül megjelennek a természetes nevetőráncok, úgyhogy néha már inkább behunyta őket, tudta, hogy biztosan fog földet érni még a legőrültebb forgás után is. – Bödecs László írja az Apokrif naplóját.

Olvass tovább »


Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (11)

2017. január 23.

December 1-től január végéig az Apokrif Online exkluzív extra tartalmakat közöl pár naponta 2016. téli lapszámunkhoz: a mellékletből kimaradt zombiverseket, valamint egy afféle “Így készült”-videosorozatot, mely rövid részletekben a téli szám készültének háttérmunkálataiba engedi bepillantani az olvasót.

Apokrif+Nyugat+Zombik mellékletünket egy régi, kedves hagyomány, az Apokrif farsangok felélesztésével egybekötve február 7-én este mutatjuk be a Nyitott Műhelyben.

*

Szabó Lőrinc:

Kanibál

Tépdesd csak a bőrömet, Kanibál!
Agyarodat mélyeszd csak, mélyebbre,
kortyolj langyos, félédes vérembe, mit
számítson néked, milyen emlékek ülnek
arcom mögött, harapj csak, míg én
nyögök, karmolj, tépj! Vesszen csak,
csípős nyáladdal keveredjen vizezett,
olcsó kölnim, ajkadon mint nehéz, titkos
üzenet ragadjon híg pomádém, fogad
alatt csikorogjon ujjbegyem nyomaitól
homályos képű szemüvegem, úgy legyen!
Szépség, elegancia, finom vonások,
csúfuljanak, hulljanak csak, míg elásod
őket pofazacskód jelöletlen tömegsírjába!
Harapd csak a nyakamat, Kanibál!
S mikor ütőerem már nyelved hegyén
kalimpál, sújts le, te vérivó, nemes pióca,
ki új arcot rajzolsz, mely vonásaink kihozza,
hűbben mint a régiek, vérből s nyálból, te
bármikor és bárhol őserővel, törve-zúzva,
nyirokkal festő, szilaj, büszke lény!
Mard le szeplőimet, költözz belém,
cuppogj csak kényedre-kedvedre
húsomon, te nemes szörnyeteg, kacagó
és búskomor, perzselő, hideg vér, te édes
sziszegés, szívva csókoló, oltalmazó ragály,
nyalogasd, akár sós homokot a dagály,
mint macska a tányért, üresen hagyott
szemgödröm, nézd, testem hogy zihál,
ó, Kanibál, Kanibál! Kelj föl koporsódból,
suhanj felém az éj leple alatt, s tépd le rólam
ezt az álnok, gyermeki álarcot, bájos,
lányos vonásaim már hajszolt, gyűrött
portréját! Gyere hát, s mint olcsó portékát,
mint tébolyult gazda megpimpósodott bort,
literszám, nyakald csak a vérem, korholj,
s harapj, marj belém, ó, szent élősködő
Kanibál! Kanibál, Kanibál, őrült rendszer,
tört egész és beteg ész, változtass át engem is
hüllővérű szörnnyé, ki sírjából felkel, s még
szédűl, hát palástod alatt óvj engem is a
fénytől, gyúrjuk újra együtt e sápatag
földgolyót, s mire a vér már egy cseppig
elfogyott, mikor már mind a pusztulás szélén,
megvadulva tombolunk, mire már mind
meghalunk, mikor lomha és ásatag agyunk
helyén csak oktalan hab s rángatódzás marad,
mikor már az égig ér hörgő, vad kiáltásunk,
s boltozatát beborítja rángó szánkon kilehelt,
eszünk vesztett őrületünk, mire már a kietlen
földől is csak halált ásunk, még akkor, e
balsejtelmű végórán se áruld majd, titkold ám
füledbe megsúgott, lemoshatatlan szégyenem,
mert már túl késő, hogy elejét vegyem,
arcomon örök nyomot hagy már e kaján pír,
hogy hevült elmém talán mégis összekeverte,
hogy melyik a zombi, és melyik a vámpír!

(Nyerges Gábor Ádám)

*

Előzmények:

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (1)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (2)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (3)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (4)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (5)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (6)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (7)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (8)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (9)

Apokrif+Online+Nyugat+Zombik (10)

*

apokrif_borito_facebookra


Szendi Nóra regényrészlete (online megjelenés)

2017. január 22.

Három póc

(részlet egy készülő regényből)

 

Nézed ezt a ökörséget, szólalt meg Drong Lajos.

Mit, kérdezte. Drong Lajos kiköpött a furgon ablakán.

Mit, a Való Világot.

Ja.

Mit ja? Nézed?

Ja.

Drong Lajos röhögött. Vesszek meg, gyerek, mondta. Nem gondótam vóna. Neked mindig följebb áll.

Értetlenül nézett Drong Lajosra. Kérdezte, hogy minél.

Minél, minél, ezt csak úgy mondják, legyintett Drong Lajos. A szájába tömött egy adag szotyolát. Hallgattak.
Olvass tovább »