Wágner Ádám novellái (archív)

2017. december 9.

Éhség

 

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

apokrif-2015-2-boritoBauer Márton 12:30-kor kilépett az irodából, és megindult valamerre. Nem sok értelme, hogy megindult, mert ugyan hova menne? Az lesz a legokosabb, ha bevillamosozik a belvárosba. Nem tudja, mitévő legyen. Néhány utca, amin végigmegy – néhány bolt – néhány fanyar, férfias gondolat… Mindjárt talál egy csemegeboltot. Gyakornoki helyén fél óra ebédszünet jár mindenkinek, és ez alól ő se lehet kivétel. Mennyi pénze van, lássuk csak. Szívét valamilyen ünnepi, lebegő érzés fogja el, mint amikor az ember egy kivilágított templomba lép. Bauernek nagy gyengéje az evés, és ezt ő is tudja magáról. Egyelőre mindent nem lehet egyszerre. Izgatottan tervezgetni kezd. Tudja, hogyha betér egy pékségbe, biztos lehet benne, hogy legalább négy darab valamit venni fog, a nagyáruházakban pedig végképp nem tudja megállni. Szemei előtt színes, szivárványos felhőcske ugrál, a torka elszorul. Édes melegség hullámai öntik el. Egyetemi évei alatt, amikor már neki kellett magáról gondoskodnia, kidolgozott egy önmegtartóztató stratégiát, hogy amúgy is tekintélyes súlyfeleslegét legalább szinten tartsa, ha már lefogyni nem volt képes; módszere abban állt, hogy csak későn vagy egyáltalán nem reggelizett, óráit úgy vette fel, hogy mindig jusson idő az ebédre, és így csak este evett, amikor hazaért az egyetemről. Ott valami más történt, tudta, de elfelejtette… Szigorú beosztással éltek. Bauer ugyanis alkatánál és gyenge akaratánál fogva képtelen keveset vagy kis mennyiségűt enni. Kínlódva rágja a ragacsos, foghoz tapadó csirizt, és a nyála és a könnye fuldoklón csurog le a torkán. Eközben már érzi, hogy szédül. Nem szenvedett akkor sem, ha keveset adtak neki, de ha rajta múlt, sohase kínozta magát ilyesmivel. Két perc múlva a bukott férfi ott áll a csemegekereskedésben.

 

 

Olvass tovább »


Bezsenyi Tamás novellája (archív)

2017. november 13.

Az első napon

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Löttyedt keménységű labda pattogott a járdán. A kisfiú belerúgott, de a szél félrelökte. Az apuka gyorsan utánaugrott, nehogy kiguruljon az úttestre. Egy szakállas csöves ácsorgott mellettük. Ujjai között cigit, kezében egy kis üveg vodkát szorongatott. A slukk-korty szabályt csak akkor szegte meg, mikor ráfeledkezett a kisfiú esetlen rúgásaira. Pár pillanatra elmerengett, tekintetéből ítélve valami nosztalgikus emléken. A szemben lévő kisboltban a presszósnő lefőzött egy újabb adag kávét, és a fütyülve menekülő meleg levegő lassan felgőzőlte a hajnali dermedt hűvös levegőt. Olvass tovább »


Szegő Márton novellája (online megjelenés)

2017. november 10.

Felszívódás

Ők hárman voltak a legjobb barátok az osztályban. Nem volt nagy osztály, egytől húszig húzódó volt az a névsor – már ugye létszámilag –, amelynek birtokosai Szín Tanár Úr felügyelete alatt töltötték iskolai idejük nagy részét. A kis részét inkább egymás felügyelete alatt szenvedték, avagy ha szerencsések voltak, szórakozták el. Olvass tovább »


Hegedűs Nóra novellája (online megjelenés)

2017. október 30.

72 óra

Zuhany. Nem segít. Szappan: szilárd, folyékony. Mosom, dörzsölöm. Ezen nem segít. Nem mossa ki.
Bejön, felsegít. Bemegyünk a szobába. Beszél hozzám.
Kataton ülök. Nézem a monitort.
Gyakori kérdések.
monibaba54: „Idióta, menj a nőgyógyászhoz!”
andilady: „Sürgősségi ambulancia, ne is gondolkozz, menj!!! Nincs sok időd!!!”
Még öt kérdés és három honlap van hátra.
Blogbejegyzés.
Hirdetés.
femina.hu:
„Ha nagy a baj, forduljon azonnal orvoshoz.”

Olvass tovább »


Vajna Ádám novellája (archív)

2017. október 14.

Háború, béke, iskolaudar

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Az iskolaudvaron mindig a kicsiket öltük meg. Azt szerettük, ha a halálos lövés után egyből lezuhannak a földre. Kedvencünk a másodikos Dávidka volt, aki el merte úgy dobni magát, hogy nem tompította karjával az esést. Büszkék voltunk rá, hogy velünk játszik, bár nem mondhattunk neki soha, mert az ilyenfajta érzelgősség megingatta volna hadi tekintélyünket. Aztán voltak olyanok is, akik nem feküdtek le a földre, mert attól féltek, hogy ha sáros lesz a ruhájuk, akkor kikapnak otthon. Őket elneveztük a franciáknak. Nem szerettük a franciákat, mert meggyalázták a halál szépségét azzal, hogy miután elestek a csatatéren, elsétáltak a legközelebbi padig, és nyugodtan beszélgettek, miközben tőlük pár centire zajlott tovább a küzdelem, és patakokban folyt a képzeletbeli vér. Viszont szükségünk volt rájuk, különben nem lett volna elég halottunk egy rendes háborúhoz. Olvass tovább »


Könyvheti előzetes I. – Gál Soma: Sármesék

2016. május 27.
fotó: Radics Dorottya

fotó: Radics Dorottya

2016-ban is büszkén jelenthetjük olvasóinknak, hogy korábbi könyvheti előzeteseinkhez hasonlóan idén is több szerzőnk közelgő könyvmegjelenésére hívhatjuk fel a figyelmüket. A 87. Ünnepi Könyvhéten mindjárt három elsőkötetes szerzőnket köszönthetjük, egyikük művét a tavaly nagy sikerrel útjára indított Apokrif könyvek sorozat keretében megjelentetve. Ezúttal szerzőnk és szerkesztőnk, Gál Soma Sármesék című, a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelenő novelláskötetét ajánljuk a könyv egy kizárólag itt olvasható novellájával. Szerzőink könyvbemutatóinak és könyvheti dedikálásainak időpontjai korábbi bejegyzésünkben összegyűjtve is fellelhetők. (Vasárnap Hyross Ferenc Tömegvonzás, hétfőn pedig Stolcz Ádám általunk megjelentetett, Becsapódás című első verseskötetét ajánljuk ugyanitt.)

Olvass tovább »


Balogh Ádám novellája (archív)

2016. április 17.

A boróka

(megjelent az Apokrif 2015/1. számában)

apokrif_tavaszA borókabogyót megint kifelejtette. Lecsapja az asztalra a csontozókést, átszalad a konyhába, benyúl a zsebébe és beleszórja a hatalmas fazékba a kis bogyókat. Már az elején bele kellett volna rakni, mérgelődik, és csak akkor nyugszik meg, amikor beleszúrja egy nagyobb darab húsba a villát, érzi, most nem a boróka húzza az időt, egy fél órát még puhulnia kell.

Olvass tovább »