Esterházy Péter halálára

2016. július 15.

3.jpg

Forrás

„Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és miképen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.” – idézi Esterházy Péter a Példabeszédeket a Hasnyálmirigynaplóban, utolsó könyvében. Esterházy mindenestül az élet írója, így nehéz a halálról – fáj leírni: az ő haláláról – beszélni. Az Esterházy-próza szövetét az ontológiai derű festi fényesre. Ez akkor sem változik, mikor a tárgy, az írás tárgya a hasnyálmirigy lesz – onkológiai derű, bújik ki a szerzőből naplóírás során. Ez a Hrabalra emlékeztető könnyedség munkál az Esterházy-univerzum mögött. És valahol ez a kvintesszenciája ennek a közép-kelet európai létnek, gondoljunk csak Kunderára. De emellett Esterházy vérbeli européer, akár a műveit átszövő intertextusokat tekintve, akár a színvonalat nézve.

Olvass tovább »


Kertész Imre halálára

2016. április 3.

12921034_1092644904088876_599193230_n

Forrás

Kertész Imre halála nem az életmű lezárulása, két okból sem: egyrészt az életmű voltaképpen már évek, ha nem évtizedek óta lezártnak, kerek egésznek tekinthető, másrészt az író halála mit sem változtat az életmű kérdéseinek, meglátásainak, tanulságainak elevenségén. Nehéz, és talán felesleges is bármit mondani az Ámen, az alámerülés után; nekünk, olvasóinak azonban mégis állandó és kérlelhetetlen gondolkodásra kötelező tanúság az az üvegkemény tárgyként visszamaradó életmű, amely a nyílt rejtőzködés, éles racionalizmus és miszticizmus, életigenlés és (ön)felszámolás ellentéteiben formálódott mindvégig.

Olvass tovább »


Kedves Szilárd…

2014. február 21.

2013-as évi első számunkban nagy megtiszteltetés érte lapunkat: részletet közölhettünk Borbély Szilárd akkoriban még megjelenés előtt álló, készülő kisregényéből, a Nincstelenekből. 2014. február 20-án érkezett a felfoghatatlan hír: “Tragikus hirtelenséggel elhunyt Borbély Szilárd, József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem oktatója.” Szerkesztőségünk nevében Nyerges Gábor Ádám búcsúzik tőle.

Kedves Szilárd,

nincs sok erkölcsi alapom látványosan gyászolni, egyszerűen nem voltunk olyan nexusban. Lesznek amúgy is, úgy sejtem, bőséggel, akik méltóbban és személyesebben búcsúznak majd Tőled, még ha úgy is hiszem, búcsúzni igazán sosem lehet. Egyszer találkoztunk csak személyesen, akkor sem beszéltünk sokat, levélben pedig mindig elharaptuk, félbehagytuk a fontos dolgokat, mondván, majd megbeszéljük rendesen, ha valamelyikünk a másik felé jár, talán egy fröccs mellett, élőben. Abban, hogy ez utóbbi esetleg még mindig megtörténhetne, talán Te hihettél inkább, én sajnálatos metafizikai földhözragadtságom okán nem.

Egy szó, mint száz, kérlek, bocsásd meg ezt a gyatra kis fogalmazványt, de bennem maradt valamennyi elmondandó, jóval több, mint amit ide kiteregetek, de. Nem tudom, mit szolgál ez a de, mégis miért ír ilyenkor az ember, mit vár, mit remél. Talán csak túl nehezen viselhető, azaz viselhetetlen a félbemaradottság, még nem is olyan szoros ismeretségeknél is.

Olvass tovább »


Elment a Tanár Úr – In memoriam Géher István

2012. június 15.

Kedd reggel olvasom Mesterházi Mónika, a Műfordítók Egyesülete elnökségi tagjának körlevelét: életének 72. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Géher István irodalomtörténész, költő, műfordító.  Olvasom, nézem a képernyőt, felfogni ugyan felfogom, de nem hiszem el. Ugyanígy vannak ezzel emberek százai, akiknek valami módon közük van költészethez, műfordításhoz, irodalomhoz, hiszen Géher tanár úr Shakespeare- és műfordítói szemináriumain generációk nőttek fel, lettek később tanárrá, költővé, műfordítóvá, irodalmárrá.

Olvass tovább »