Fazekas Júlia: Tükörmozaik – az én osztottsága Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényében (tanulmány)

2017. október 16.
Nádas Péter (fotó: pim.hu)

Nádas Péter (fotó: pim.hu)

A tükör motívuma végig jelen van Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényében. Sokszor teljesen hétköznapi funkciót tölt be, máskor szimbolikus jelentés társul hozzá.i „A tükröt, a középkori szimbólumrendszer hívságokra utaló elemét, a barokk előszeretettel alkalmazta az érzékek megcsalására. Csak úgy tűnt, mintha új teret nyitna, s így »álajtónak« tekinthetjük. Pedig lehet valódi ajtó is, ha az önmagunkkal való szembesülés szimbólumaként bensőnk rejtett termeibe vezet”ii – írja tanulmánya elején Ráfi Dénes. A tükör az önmagunkkal való szembesülés eszközeként jelenik meg a regényben, a mutatott kép és az azzal való azonosság, az attól érzett különbség, a kép elfogadása válik kulcsfontosságúvá. A tükör a műben központi szerepet betöltő problémához kapcsolódik, az identitás kérdéséhez. Scheibner Tamás a szexualitással kapcsolatban írja, hogy a „regény szereplői éppen ezt, személyiségük határait próbálják kitapintani. […] Nincs olyan számottevő alakja a műnek, aki ne küszködne sokrétű identikus válsággal.”iii

Olvass tovább »


A levegő hátán fekve: Cseh Tamás és Bereményi Géza Kádárkeringő című művének befogadásvizsgálata versként és dalként

2017. szeptember 9.

(Varga Bence tanulmánya, online megjelenés)

„Ne higgy az énekesnek, ne higgy,
a levegő hátán fekve énekelget
Akárhogy andalít, andalít,
drágám, ne higgy, ne higgy az énekesnek!”

(Bereményi Géza)

Cseh Tamás (fotó: Librarius)

Cseh Tamás (fotó: Librarius)

Olvass tovább »


Szabolcsi Gergely: Isten képe és reprezentációi (tanulmány)

2017. május 31.

Ha meg akarjuk vizsgálni azt, hogy a (képi) reprezentáció mi módon megy végbe a műalkotásokban, akkor elkerülhetetlen, hogy megértsük azt, hogy hogyan változott meg a korai kereszténységnek a képekhez fűződő viszonya, és hogy milyen viták vezettek ahhoz, hogy a katolikus egyház nyitottá vált a képi ábrázolásra is. Már csak azért is érdemes figyelmünket erre a kérdésre irányítanunk, mert a protestantizmus megjelenésével a filozófiai hagyományon belül is olyan törés történt, ami után az egyes értelmezők viszonya a képhez erősen megváltozott ahhoz képest, ahogyan a katolikus egyház a képekhez viszonyul. Még az olyan gondolkodók szövegei is, mint Gadamer, tévútra csalják az értelmezőt akkor, amikor a kereszténység képekhez fűződő viszonyát próbálja megérteni. Az Igazság és módszerben azt írja, hogy a kép igazi léthatalma a vallásos képek esetében mutatkozik meg igazán, ugyanis szerinte az isteni megjelenése „csak a szó és a kép által válik képszerűvé”[1], ugyanis az isteni bemutatásakor nem pusztán illusztrációról beszélhetünk a kép esetében, hanem valójában a kép magának a létezőnek a létmódját jelenti. Tanulmányomban be kívánom mutatni, hogy mindaz, amit itt Gadamer a maga vallási hagyományából eredően megfogalmaz a korai kereszténységre nézve, csak erős megkötésekkel igaz. Olvass tovább »


Test általi művelődés, hangjegy általi művelődés, hálózat általi művelődés – hogyan tudunk zenét megosztani? (tanulmány, fordítás)

2016. október 2.

Michael Funk Leibbilden, Notenbilden, Onlinebilden – Wie wissen wir Musik zu teilen? című szövegének fordítása

Összefoglalás

Nincs tudás, annak megosztása nélkül. Először is különbséget kell tudnunk tenni, hogy „testi tudásról” beszélünk, vagy „teoretikus tudásról”. A „testi tudást” már hallás útján és a szavakat nem igénylő gesztusokon keresztül is közvetítjük. Ebben az esetben a zenéről mint testbeszédről van szó (test általi művelődés). A „teoretikus tudás” alapvető tulajdonságát másképp közelíthetjük meg, mégpedig a jelbeszéden keresztül. Ez a zenén belül a harmóniatan vagy hangjegy szemantika tudásának átadását jelenti, tehát mindazt, amit szavakkal egyértelműen ki tudunk fejezni (hangjegy általi művelődés).

Olvass tovább »


Az Apokrif Online tanulmányokat vár (felhívás)

2015. január 13.

Az Apokrif Online tanulmányrovatába várunk irodalmi, művészeti, filozófiai és esztétikai tárgyú írásokat. Terjedelmi megkötés nincsen, ellenben elvárjuk, hogy a beküldött munkák a szakmai követelményeknek megfeleljenek (különös tekintettel a hivatkozásokra, amik terén mi az ItK rendszerét preferáljuk).

A szövegeket a tanulmany.apokrif@outlook.com címre várjuk, lehetőség szerint Word fájlként!


Szabolcsi Gergely: A festmény tekintete – Két arckép a XIX. század irodalmában (tanulmány)

2014. március 20.

Kihez tartozik a kép? Kinek a lelke tekint ránk az arckép szemén keresztül? Ezekre a kérdésekre a keressük a választ mindig, amikor elmerülünk a látványban. Ehhez hasonló kérdéseket tesz fel a két általam vizsgált mű (Gogol: Az arckép, Poe: Az ovális arckép) is, amikor arra keresik a választ, hogy mi a kép és mintakép viszonya, és hogy a festmény valójában kinek a lenyomata a festőnek vagy a modellnek.

Ahhoz, hogy megértsük, mi megy végbe ebben a három szövegben először is meg kell értenünk azt, hogy mi is a kép, ehhez pedig Gadamerhez és az Igazság és módszerhez kell fordulnunk. Művében Gadamer a kép létmódjára kérdez rá és azt kutatja, hogy mitől lesz különleges a kép és, hogy mi az, amitől, a várttal ellentétben, nem használható rá az esztétikai élmény fogalma. Gondolatmenetének kiinduló pontja az, hogy a kép nem pusztán képmásszerű leképezése [Abbildung] (ennek legtökéletesebb példája a tükörkép), hanem valami azon túli, ugyanis nem a képmással ellentétben a kép mintaképre való vonatkozása nem egyoldalú – nem csak, hogy a kép rendelkezik saját, a mintaképtől független, valósággal, de szükségszerű az is, hogy a mintakép megmutatkozzon a képben. A mintakép ráadásul csak a kép felől szemlélve minta-kép, ezáltal a kép képes arra, hogy tovább bővítse az általa reprezentált lényegét.[1]

Olvass tovább »


Surányi Beáta: Adalék a képzelőerő működésének metaforikus jellegéhez (tanulmány)

2014. március 14.

1. A romantika képzelőereje, a képzelőerő romantikája

A romantikára irányuló újabb kutatások a romantikát főként ideologikussága felől igyekeztek megragadni. Az ideológia kiemelése és kifogásolása egyaránt megfigyelhető a romantikus szövegekről tett állításokban és az ezeket az állításokat tevő szövegekben.[1] Megállapítva, hogy a romantikát az ideológia felől megragadni kívánó elméletek maguk is ideologikusak, újfent az ideológia köré szerveződő gondolatokhoz juthatunk. Ez ugyanaddig folytatható, mintha Lovejoy javaslatára[2] próbálnánk a romantikákat alromantikákra bontogatni, tehát a végtelenségig. Így lehetségesnek tűnik, hogy „a romantikus költészet nem más, mint a romantikus ideológiák konfliktusainak és interakcióinak színpada.”[3] Olvass tovább »