Tarcsay Zoltán (h)őseposza

2014. december 31.

Kedves Olvasóink,

idén szilveszterre szándékunk szerint különleges meglepetéssel készültünk Önöknek. Tarcsay Zoltán Valavala című ősmagyar hőseposzának, avagy hősmagyar őseposzának különböző részleteit, énekeit már ismerhetik más helyekről (leginkább a nyomtatott Apokrif hasábjairól).  Most újonnan elkészült részeivel együtt közöljük az így, ebben a formában még sehol sem megjelent, teljes művet (pontosabban annak első teljes részét), ezzel kívánva Önöknek irodalmat és nevetést is nagy sűrűséggel tartalmazó, sikeres, boldog új évet.

(a szerkesztők)

Valavala

Ősmagyar kalandozások
főszerepben Pistikur

Első rész
Az szittyák szittya

I.

Messzi kelet messzi síkján,
Zúzmarától csípte lankán,
Jeges bércek árnyékában,
Urál hegység tájékában,
Ott éltek a magyar törzsek,
Élükön a vénhedt bölcsek,
Dús erszényű hétvezérek.
És a népek, merre nézek,
Voltak ottan szépszerével.
Pistikur is arra szédel,
Lóhamarján arra csattog,
Nyerget ülve arra battyog,
Hol piacterén a törzse
Ad-vesz: ott az árubörze
Főterén lovára dörren,
Elrikoldul bőgve, szörnyen,
Sarkantyúját bélevájja,
Szóval ígyen szól a szája:
„Ej, te Pistikur-parépa,
Szedd a lábodat marékba,
Törj a fenyves erdejekbe,
Turul járta nagy terekre,
Ott zabáld a fűt pofára,
Ott, hol annak nincsen ára!
Itt, e rablók közt az ember
Három havi zsoldot elver,
Korsó kvászra mégse futja!
Hej beh rosszul él a szittya!
Nincs, kit hősi érdemére
Elhagyná fukar szemérme,
Hősi medveüldözőnek,
Vad toportyán-lődözőnek,
Szarvasállat-koncolónak,
Ellenség-felboncolónak,
nincs, ki jól megvendégelje,
pörköltszafttal, kurkakolbász-
féleséggel tömje torkát
s friss kenyérrel töltögesse,
setét serrel öblögesse:
mindez már a messzi múlt.
Látod, már a szittya: senki.
El kell innen, Pejkó, menni.”
Így kesergett Pistikur,
Legnagyobbik szittya úr.

Olvass tovább »