Feketemosó: Egy őszi délután

2018. szeptember 12.

feketemoso-uj-kozepesMegfordulok, de sem az irányok, sem a növények nem tűnnek ismerősnek. Egyedül vagyok. Az egész csak öt percig tart, nem sokáig, de erre a kis időre eltűnik körülöttem a világ. A tó csendje lassan befolyik az erdőbe, és csak a kövek, a mohák vetnek hullámot. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó

Tóth Anikó

Állunk a társasüdülő udvarán, csípőre tett kézzel, gumipapucsban. Már vagy húsz perce mennénk ebédelni, de a gondnok szóval tart bennünket. Jó fej amúgy, kedvelem. Sokat beszél, de tök mindegy, legalább telik az idő. Most épp lehajolok valamiért, félúton megállítom a mozdulatot, könnyű felállni. Örülök. Közben ő tovább beszél.

Télen itt megáll az élet, mondja, de azért vannak jó dolgok. Tavaly például tükörsimára fagyott a Balaton: egy kis takarítás után pont olyan érzés volt rajta járni, mintha üveglap lenne az ember talpa alatt. Ilyen szépet még nem láttatok, kontrázik, ott úszkáltak a halak a korcsolyákkal egy vonalban. Olvass tovább »


Feketemosó: Anita elhagyja a várost

2018. szeptember 5.

feketemoso-uj-kozepesVannak ügyek, amik olyanok, mint az ital. És van úgy, hogy az ember nem tudja lerakni az ügyet. Az én utolsó, rohadt szemét esetem is pontosan ilyen volt: amikor megkeresett az a rákos pornószínésznő, hogy találjam meg neki az emberét. – Szalay Álmos írja az Apokrif blogját.

Szalay Álmos

Szalay Álmos

1.

A nyomozó feljegyzései

Vannak ügyek, amik olyanok, mint az ital. És van úgy, hogy az ember nem tudja lerakni az ügyet. Az én utolsó, rohadt szemét esetem is pontosan ilyen volt: amikor megkeresett az a rákos pornószínésznő, hogy találjam meg neki az emberét. Az embere meg nekivezette a gépet a Sziklás-hegységnek. Egészen odáig elvezette azt a rohadt gépet. Merthogy a nő oda akart elmenni vele, csakhát ugye a rák. Puff neki. Én meg ott álltam egy befejezetlen (újra ez a szó) üggyel. Tizenhárom évvel ezelőtt történt. Az ügy szereplői elhaláloztak, de az aktát nem tudtam lezárni, pedig istenemre, jobban tettem volna. Félkészen, abbahagyva, megszüntetve, csak lezárni végre. Újabb és újabb emberek bukkantak fel, és végül majdnem mindegyikről kiderült, hogy fent ültek azon a gépen. Azt hittem, már megőrültem, hogy ilyen egyáltalán létezik, hogy ez megtörténhet a valóságban is, hogy igazán ott van mindenki, az egész rohadt kompánia. Kivéve két embert, őket viszont azóta sem találom. Olvass tovább »


Bánkitó 2018, avagy milyen is kéne legyen egy fesztivál

2018. augusztus 29.

Már a nulladik napon, amikor hidegben, szemerkélő esőben a legkorábban kelő fesztiválozókkal tömött busszal megérkeztem Bánkra, világossá vált, hogy nem egy magyar fesztiválon vagyok. Érzékeltetendő: a jegyekért való sorban állás alatt természetesen minden társaság zenét hallgatott hordozható hangszórókon, csak nem Lil Pumpot, hanem például Mink Mussel Creeket. Miután a némi várakozás és idegenekkel zenéről beszélgetés után magamhoz vettem a jegyem és a repapír műsorfüzetet, volt alkalmam bejárni, felfedezni Bánkot, a faluban és környékén szétszórt helyszíneket, majd sikeresen lesátraztam az Auróra színpad mögött húsz méterre. Szerencsére nem bántam meg.

bankitofb3

forrás: a Bánkitó Fesztivál hivatalos facebook oldala

Olvass tovább »


Feketemosó: Az anarchista mikulás

2018. augusztus 22.

Látogatását minden évben káosz és zűrzavar követi. A gyanús jelek május közepén kezdenek feltünedezni. Senki nem tudja, hogyan jön, mikor érkezik, mivel távozik, miért teszi, amit. Évek óta senki nem látta. A postást, aki utoljára kézbesítette kéretlen leveleit, körülbelül négy éve látták utoljára. – Nagy Éva írja az Apokrif blogját.

Nagy Éva

Nagy Éva

Olvass tovább »


Feketemosó: Nem kell többé megfelelned

2018. augusztus 8.

feketemoso-uj-kozepesSokáig persze én is azt hittem, hogy akkor élem jól az életemet, ha eredményes vagyok. Ha olyan dolgokba vágok bele, amelyekre az emberek azt mondják, ez igen, ez már valami, nagyszerű, amit csinálsz, tiéd az első helyezés. Ez eddig rendben is lenne, de a következő kérdés – kimondva vagy kimondatlanul – általában így hangzik: „Na és hogy bírod ezt a sok mindent egyszerre?” – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó

Tóth Anikó

Ez most nem egy történet lesz, nem lesznek elgondolkodtató megoldások, ravasz összecsengések. Csak leírom, amit gondolok.

Ott kezdem, hogy egy barátom egyszer nagyon megelégelte, hogy már évek óta tanul a bölcsészkaron, már diplomája is van, de még mindig nincs előtte semmiféle jövőkép. Úgy gondolta, legjobb lesz, ha pályát vált, és beiratkozik egy gazdasági szakra. Elment egy régi barátjához, aki megütközve hallgatta, és a következő kérdést szegezte neki: „Na de miért csinálnál olyasmit, amiben nem lehetsz a legjobb?” Olvass tovább »


Today it’s raining in the paradise (könyvkritika)

2018. augusztus 4.

Selyem Zsuzsa, Moszkvában esik, Jelenkor kiadó, 2016.

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik

Selyem Zsuzsa legújabb novelláskötete, a Moszkvában esik 2016-ban jelent meg. A könyvet regénynek is tekinthetjük, ahogy ezt tette is Domján Edit „Őrületes mese“ című recenziójában. A könyv címe egy, a szövegben is megjelenő viccből ered. „Volt az a vicc, hogy felhívják a jereváni rádiót: Kérem szépen, meg tudják mondani, miért sétál Ana Pauker esernyővel Bukarest utcáin, mikor hét ágra süt a nap? Hogyne kérem: mert Moszkvában esik.” (90.)

Olvass tovább »


Feketemosó: Anita

2018. augusztus 1.

 feketemoso-uj-kozepes– Úristen! – kiáltott fel Anita, és úgy érezte, menten szívrohamot kap, úgy összeszorította valami a mellkasát, és hangos zokogásban tört ki. – Akkor nem csak én hallom! – Az égre nézett, és rettenetesen hálás volt. – Szalay Álmos írja az Apokrif blogját.

Szalay Álmos

Szalay Álmos

1.

A patkányfogó eltűnése után csak nehezen tért magához a város – éveknek tűntek, míg a homokot és a forróságot elfújta a szél. A Gubacsi úton bóklászó villamosok megtalálták régi síneiket, és a Körúton is megindult lassan a forgalom. Bizonytalanul barátkozni kezdtünk, és hamarosan munkába álltunk. Újra kinyitottak a kávézók, cirkuszok, könyvesboltok, de mindenekelőtt a Planetárium. Megnyitása, mint ventillátor egy forró napon, megnyugvást hozott a város lakóinak; fellélegeztünk. De nyugtalanság és félelem osont a sötét utcákon, parkokban, aluljárókban; kerteink alatt – éppen úgy, mint egykor a patkányfogó tette. Ebben a zavaros időszakban találtam rá egy naplóra valahol a Faludi utca és a Szobor utca környékén. A szöveg még a patkányfogó érkezése előtt született, a Régi Világban, ami iránt, – hiába csak fél éve ért véget – egyre elhatalmasodó nosztalgiát éreztem. Feltett szándékom lett, hogy mindenáron megtaláljam a napló szerzőjét, találkozzam vele, lássam, hallhassam, beszélhessek hozzá; füstté lett régi életünk utolsó krónikásához. Kábulva olvastam eseménytelen, szürke hétköznapjait, melynek oly sok részlete volt ismerős: a reggeli munkába járás, a bevásárlás, a kutyasétáltatás, az edzés, a fogyókúra, jobb-rosszabb randevúk, felejthető éjszakák, és rövid, reménytelen kapcsolatok beláthatatlan sora. Mindez számomra értékes volt, mert arra emlékeztetett, hogy valaha rendes életünk volt. De soha nem tárnám mások elé! Történt azonban valami a napló szerzőjével, váratlanul és ijesztő gyorsasággal, ami, – mint a naplóból kiderül, – csak az első lépés volt az úton, melynek végén eljutottunk ide: a romok és káosz közé. A patkányfogó, a mindent betemető homok, a forróság, az állandó kábulat – tehát minden, egy madárral kezdődött. Olvass tovább »