Nem számítunk rá, de mégis elragad (könyvkritika)

2017. június 25.

Orcsik Roland: Harmadolás, Pesti Kalligram, 2015

Harmadolas_borito

„Ne számíts elragadtatásra!” – figyelmeztet Orcsik Roland a 2015-ben megjelent Harmadolás hátsó borítóján található rövid szövegben, ami beillik ajánlónak, versnek (kötetnyitó- vagy éppen záró-? esetleg utóhang?), vagy akár szerzői kommentárnak is. A figyelmeztetés hiábavaló, a gondosan kiválasztott első vers máris magával ragadja az olvasót. A Boszorkánysziget persze nem az egyetlen mű, melynek ez sikerül, a több mint félszáz írás közül számos akad, ami sodrásával egy pillanatra sem engedi el az olvasót, azonban kevés olyan van közöttük, amely ennyire esszenciálisan tudná képviselni a kötetet. A Harmadolást záró Aranykapu például kiemelt pozíciója (és ezáltal szerepe) ellenére sokkal kevésbé állja meg a helyét. Olvass tovább »


Közös tenger 2. (programajánló)

2017. június 22.

közös_tenger

Olvass tovább »


Feketemosó: Osztálytalálkozó

2017. június 21.

feketemoso-kisebbÉs a volt osztályfőnököm, a Magdika? Ki nem állhatom. Ha összefutunk valahol a városban, mindig azzal jön nekem, hogy Zsuzsa, higgye el, a férfiak csak az anyagilag független, erős nőket veszik emberszámba, és hogy még nem késő egyetemre menni. Tiszta agyrém. És mikor beszél, folyton rángatózik az arca. Csoda, hogy nem esik le a szemüvege. Tényleg, nem is mondtam, a múltkor összefutottunk a szupermarketben a csemegepultnál, és persze megint elkezdte mondani a szokásos szövegét, én pedig azzal mentettem ki magam, hogy segítenem kell neked itthon, ezért ne haragudjon, de rohannom kell, és úgy otthagytam, hogy a kasszánál majdnem elfelejtettem fizetni. Utálom azt a nőt, komolyan mondom. Pedig az érettségi előtt az egyik felkészítő kurzuson egyszer bizalmasan odasúgta nekem, hogy én vagyok a kedvenc diákja, mert látja rajtam, hogy milyen szorgalmasan tanulok. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Feketemosó: Bencének VI. – Taliga Iván lángtalpasa

2017. június 14.

feketemoso-kisebba mufurc Mikulás elvigyorodott, így felsejtve sárga fogait, majd, mint egy kazánház, lassan höcögő kacajban tört ki – Bali Farkas írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Túléltük. Túléltük? – Könyvheti netnapló (5)

2017. június 13.

2017-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 88. Ünnepi Könyvhét záró, ötödik napjáról Szendi Nóra írását közöljük.

könyvhét_végleges

A Könyvtár Klubban ülünk, de csak azért, mert a Vörösmarty térre visszavonszolni magunkat a Fugából már szörnyen hervasztó lenne, talán még annál is jobban, mint kimenni délután kettőre a hétfői Könyvhétre, és az agypállasztó kánikulában végignézni a lassú haldoklást, miközben egy irracionális vagy legalábbis általunk beláthatatlan okokból kivezényelt turistacsoport grasszál fel-alá a pusztuló standok között ledózerolhatatlan jókedvvel. Olvass tovább »


Tudósítok, tehát vagyok – Könyvheti netnapló (4)

2017. június 12.

2017-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 88. Ünnepi Könyvhét negyedik napjáról Bödecs László írását közöljük.

könyvhét_végleges

Megmondom őszintén, nem sok kedvem van most írni. Csak hát kell. Bár éppenséggel a kellés mértéke sem nagy. Valójában senkinek sem kell írni. Belső késztetés, mások szórakoztatása, felemelése, ugyan már. Hiszen világos, hogy olvasni sincs időnk. Semmi sem végződik megértéssel feltétlenül, ami megfogalmazódik. Még csak meghallgatással, elolvasással sem. Mintha már akiknek ez a mindennapi kenyere, hogy olvasniuk kell, mondjuk szerkesztők, bármilyen nemű értelmezők, vagy csak emberek, akik mégis keresnek valami megnyugvást, értelmet, és mondjuk, a könyvekhez fordulnak, nos, olyan, mintha, ezek egyikének sem kellene igazán, inkább csak muszáj volna. És a muszáj arra hasonlít, amikor végül felhív a szeretőd egy éjszaka. Amikor a szerelmed éppen magányos, és sok huzavona után, mégis elmegy veled bulizni, mert te állsz kézre. Vagy, mert muszáj, másra mászik, mikor még mellette ülsz, mert veled mégiscsak nehezebb, mert sejti, hogy neked kell. Vagy, amikor már magasan jegyzett szerző vagy, és követelik rajtad a következő könyvet, mert muszáj eladniuk, és te nem hagyhatod őket cserben, mert azt már muszájból megveszik, elolvassák, mert azt tudja mindenki, hogy azért valamit muszáj, és ami muszáj, az azért megtörténik. Olvass tovább »


„Eleget dedikáltam már”  – Könyvheti netnapló 2017 (3)

2017. június 11.

2017-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 88. Ünnepi Könyvhét harmadik napjáról Gál Soma írását közöljük.

könyvhét_végleges

Mióta bölcsész lettem, még jobban irigylem a pesti gyerekeket.

Mert persze mindig is így volt ez, hiszen van metrójuk, villamosuk, sok hídjuk, szép nagy épületeik, McDonald’s-uk (igen, amikor még Keszthelyen nem volt meki), egy szónak is száz a vége, tök jó nekik.

Pár éve meg hozzátettem a hosszú listámhoz a Könyvhetet is. Olvass tovább »