Az Apokrif szerkesztőinek jubileumi felolvasóestje az Írók Boltjában (videó)

2017. november 30.

2017. november 23-án, az Apokrif fennállásának tizedik éve alkalmából szervezett, ELTE-s konferencia előnapján tartották annak első programját: a lap szerkesztőségének tagjai felolvasását az Írók Boltjában. A felvételen először Bödecs László olvas fel jövőre megjelenő, Az árvíz helye munkacímű verseskötete anyagából, majd Evellei Kata készülő második kötetének verseiből. Őt a lap szerkesztőjeként utolsó alkalommal szereplő Gál Soma követi, aki egy prózát és két műfordítást hozott aznapra. Mizsur Dániel idén, az Apokrif Könyvek sorozat hatodik darabjaként megjelent Karc című kötetéből szemezgetett, míg a felolvasást záró Nyerges Gábor Ádám jövőre megjelenő, Berendezkedés munkacímű verseskötetéből választott műveket.

A felolvasás teljes felvétele az Írók Boltja jóvoltából megtekinthető itt:


Feketemosó: Úton

2017. november 29.

feketemoso-uj-kozepesItt, Hollandiában az ablakok az utcára néznek, nincs magas kerítés, belátni az otthonokba. Zavarbaejtő, de izgalmas. Már ismerek egy középkorú, pocakos férfit, aki esténként újságot olvas a kanapén. Egy kalácsképű macskát is, aki az ablakban trónol. Utóbbi már észrevett, előbbi még nem. – Murzsa Tímea írja az Apokrif blogját.  Olvass tovább »


Szegő Márton novellája (online megjelenés)

2017. november 10.

Felszívódás

Ők hárman voltak a legjobb barátok az osztályban. Nem volt nagy osztály, egytől húszig húzódó volt az a névsor – már ugye létszámilag –, amelynek birtokosai Szín Tanár Úr felügyelete alatt töltötték iskolai idejük nagy részét. A kis részét inkább egymás felügyelete alatt szenvedték, avagy ha szerencsések voltak, szórakozták el. Olvass tovább »


Hegedűs Nóra novellája (online megjelenés)

2017. október 30.

72 óra

Zuhany. Nem segít. Szappan: szilárd, folyékony. Mosom, dörzsölöm. Ezen nem segít. Nem mossa ki.
Bejön, felsegít. Bemegyünk a szobába. Beszél hozzám.
Kataton ülök. Nézem a monitort.
Gyakori kérdések.
monibaba54: „Idióta, menj a nőgyógyászhoz!”
andilady: „Sürgősségi ambulancia, ne is gondolkozz, menj!!! Nincs sok időd!!!”
Még öt kérdés és három honlap van hátra.
Blogbejegyzés.
Hirdetés.
femina.hu:
„Ha nagy a baj, forduljon azonnal orvoshoz.”

Olvass tovább »


Gyurász Marianna verse (online megjelenés)

2017. október 24.

Kivonat

Amikor belépett, kibomlott a kontyom:
Ez volt a jel.
Megmondták előre, hogy adnak majd jelet.
Nem fordultam meg, csak mosolyogtam,
Mert én tudtam, mert nekem szóltak előre, hogy tudni fogom, és akkor már tudtam,
Hogy hozzávetőlegesen hét évig, két hónapig és négy napig fogunk egy párt alkotni.
Csak hozzávetőleges, mert a fogalmaink majd egy kissé különböznek erről.
Hitelre vett a külvárosi ház – két eltemetett kisállat – egy új és életképes emberi lény – két megtépázott idegrendszer:
Hét évbe ennyit helyezünk bele.
Aztán mosolyszünet sokáig – szülői értekezletek felváltva – némi vita úgymond láthatási jogokról,
Aztán békésebb vizek – új frizurák- kimozdulni – szakkörök – belépnek mások a szobába,
De erről már nem kapok jelet,
Nem mozdul bubifrizura.
Néha beszélünk róluk,
Mikor a dolgokról, amik már menthetetlenül mindkettőnket mindörökké érintenek,
Amíg ez a fogalom ér, addig legalábbis,
És újszerű gondolatok, megvilágosodások megint, amikről lehetne máshol, mégis itt a legegyszerűbb,
Olyan akadálytalanul haladnak át,
Ez szintén végig megmarad.
Aztán szülői értekezletek helyett holobeszélgetés, erre most már összegyűlünk,
Mikor vége, megegyezünk, hogy elegánsabb technológiát vártunk,
Valamit, ami olyasmit is tud, hogy megölelhetsz unokákat, teszem azt,
Megsimogathatod kisállatok hátát.
Nekem egy macskám lesz majd, testes kalikó,
A kedves genetikai csoda, amiről annyit meséltem.
Később szakadozik a kép, ezért a sok régit nézegetem, mikor időm engedi,
Ekkor már egyedül,
A képek néha nedvesek,
A legkedvesebb mindig az marad,
Amikor a kontyom


Feketemosó: #MeToo

2017. október 18.

feketemoso-uj-kozepes

Felállt a hátamon a szőr, mikor először meghallottam ezeket a mondatokat több férfi ismerősömtől: „De nektek, nőknek ez tetszik.” vagy „Nem tudjátok kezelni a bókokat”. Ez nem bók. S nem, cseppet sem tetszik. Nem rak hozzá az önbecsülésemhez, inkább elvesz belőle. Sokkal több vagyok, mint a testem. Néha úgy érzem, hogy a melleket, a feneket, a hosszú hajat szeretném leszerelni magamról. Hogy csak legyek, minden szexuális maszlag nélkül: csak én magam. – Murzsa Tímea írja az Apokrif blogját.
Olvass tovább »


A nosztalgia ötven árnyalata

2017. október 17.

Gucsa Magdolna esszéje Kovács Olívia festményeiről
(Megjelent az Apokrif 2017. őszi lapszámában)

Kovács Olívia: Most/Volt I, 2017, olaj, vászon, 30 × 40 cm

A nevetés és felejtés könyvében meséli el Milan Kundera egy különös fénykép történetét. 1948 februárjában Klement Gottwald kommunista vezető megjelenik egy prágai barokk palota erkélyén, hogy győzelmi beszédet tartson. Hozzá legközelebb Vladimír Clementis áll, aki gondoskodóan Gottwald fejére teszi szőrmesapkáját, meg ne fázzon a későbbi csehszlovák államelnök. Négy évvel később Clementist árulással vádolják és felakasztják, a képről pedig leretusálják, csak a szőrmesapka emlékeztet a bukott pártfunkcionáriusra. Ahogy végignéztem nemrég a Kelet Kávézóban Kovács Olívia „fotóalbumát”, leginkább a szőrmesapka mögötti kéz, a rendszer nyomainak hiánya ötlött szembe a hetvenes–nyolcvanas évekre jellemző díszleteken. Nincs a Kádár-korszak címere a művház színpada felett, sehol egy templom – nyilván a család életét nem a keresztelő, elsőáldozás vagy templomi esküvő mérföldkövei szervezték közös történetté. Ha a saját, leginkább persze digitális albumomat pörgetem végig, akkor képről-képre beszüremlik a közélet egy-egy momentuma a magánélet intim atmoszférájába: rendre ott van a háttérben egy, a kétezres években elpanamázott, felállványozott homlokzatú épület a Belső-Erzsébetvárosban, egy Soros-plakát, egy ugrótorony. Kovács minden bizonnyal nem maga retusál, egyszerűen a családi fényképekről hiányoznak azok az attribútumok, amelyek konkrét jelölői volnának annak a politikai rendszernek, amelyben a fotók készültek, amelyre rábólintott a nagyszülők generációja: jó, hát akkor itt fogunk élni. S tulajdonképpen éppen ez a jellegzetesség, a politikum hiánya – s a képekből szintén leszűrhető, kispolgári jólét – teszi a kádári alku pontos képi metaforáivá a festő olajképeit.

Olvass tovább »