Feketemosó: Búcsúima a posztmodern irodalomérthoz

2017. június 28.

feketemoso-kisebb

Ma lesz az elején a legjobb nap. / Felkelek ezen a napon, hogy valami újat, szépet és használhatót. / Mindenki az ebből származó előnyöket. / Megcsinálta a Genesis és én utánozni a munkát. – Vajna Ádám írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Nem számítunk rá, de mégis elragad (könyvkritika)

2017. június 25.

Orcsik Roland: Harmadolás, Pesti Kalligram, 2015

Harmadolas_borito

„Ne számíts elragadtatásra!” – figyelmeztet Orcsik Roland a 2015-ben megjelent Harmadolás hátsó borítóján található rövid szövegben, ami beillik ajánlónak, versnek (kötetnyitó- vagy éppen záró-? esetleg utóhang?), vagy akár szerzői kommentárnak is. A figyelmeztetés hiábavaló, a gondosan kiválasztott első vers máris magával ragadja az olvasót. A Boszorkánysziget persze nem az egyetlen mű, melynek ez sikerül, a több mint félszáz írás közül számos akad, ami sodrásával egy pillanatra sem engedi el az olvasót, azonban kevés olyan van közöttük, amely ennyire esszenciálisan tudná képviselni a kötetet. A Harmadolást záró Aranykapu például kiemelt pozíciója (és ezáltal szerepe) ellenére sokkal kevésbé állja meg a helyét. Olvass tovább »


Közös tenger 2. (programajánló)

2017. június 22.

közös_tenger

Olvass tovább »


Feketemosó: Osztálytalálkozó

2017. június 21.

feketemoso-kisebbÉs a volt osztályfőnököm, a Magdika? Ki nem állhatom. Ha összefutunk valahol a városban, mindig azzal jön nekem, hogy Zsuzsa, higgye el, a férfiak csak az anyagilag független, erős nőket veszik emberszámba, és hogy még nem késő egyetemre menni. Tiszta agyrém. És mikor beszél, folyton rángatózik az arca. Csoda, hogy nem esik le a szemüvege. Tényleg, nem is mondtam, a múltkor összefutottunk a szupermarketben a csemegepultnál, és persze megint elkezdte mondani a szokásos szövegét, én pedig azzal mentettem ki magam, hogy segítenem kell neked itthon, ezért ne haragudjon, de rohannom kell, és úgy otthagytam, hogy a kasszánál majdnem elfelejtettem fizetni. Utálom azt a nőt, komolyan mondom. Pedig az érettségi előtt az egyik felkészítő kurzuson egyszer bizalmasan odasúgta nekem, hogy én vagyok a kedvenc diákja, mert látja rajtam, hogy milyen szorgalmasan tanulok. – Halmi Tibor  írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Szlukovényi Katalin versei (archív)

2017. június 19.

Telefonkönyv

In memoriam Hankiss Elemér

apokrif-borító

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Szaporodik mobilomban a halottak száma:
apám, barátom, mesterem,
közeli rokonok, távoli ismerősök,
egykor meghitt vagy csak tervezett
találkozások, beszélgetések
emléke, ígérete.
Akárkit keresek, mind gyakrabban őket
találom – fáj, mégis megnyugtató
látni, hogy voltak, vannak. Kitörölni
nem volna szívem, végképp úgysem lehet.
Jöjjön inkább – ezt akarták ők is –
az új nemzedék, ők javítsanak
a folyton romló arányokon,
írják be magukat a könyvbe, alakítsák
a befejezetlen emberi rendet. Olvass tovább »


Feketemosó: Bencének VI. – Taliga Iván lángtalpasa

2017. június 14.

feketemoso-kisebba mufurc Mikulás elvigyorodott, így felsejtve sárga fogait, majd, mint egy kazánház, lassan höcögő kacajban tört ki – Bali Farkas írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Túléltük. Túléltük? – Könyvheti netnapló (5)

2017. június 13.

2017-ben folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 88. Ünnepi Könyvhét záró, ötödik napjáról Szendi Nóra írását közöljük.

könyvhét_végleges

A Könyvtár Klubban ülünk, de csak azért, mert a Vörösmarty térre visszavonszolni magunkat a Fugából már szörnyen hervasztó lenne, talán még annál is jobban, mint kimenni délután kettőre a hétfői Könyvhétre, és az agypállasztó kánikulában végignézni a lassú haldoklást, miközben egy irracionális vagy legalábbis általunk beláthatatlan okokból kivezényelt turistacsoport grasszál fel-alá a pusztuló standok között ledózerolhatatlan jókedvvel. Olvass tovább »