A nosztalgia ötven árnyalata

2017. október 17.

Gucsa Magdolna esszéje Kovács Olívia festményeiről
(Megjelent az Apokrif 2017. őszi lapszámában)

Kovács Olívia: Most/Volt I, 2017, olaj, vászon, 30 × 40 cm

A nevetés és felejtés könyvében meséli el Milan Kundera egy különös fénykép történetét. 1948 februárjában Klement Gottwald kommunista vezető megjelenik egy prágai barokk palota erkélyén, hogy győzelmi beszédet tartson. Hozzá legközelebb Vladimír Clementis áll, aki gondoskodóan Gottwald fejére teszi szőrmesapkáját, meg ne fázzon a későbbi csehszlovák államelnök. Négy évvel később Clementist árulással vádolják és felakasztják, a képről pedig leretusálják, csak a szőrmesapka emlékeztet a bukott pártfunkcionáriusra. Ahogy végignéztem nemrég a Kelet Kávézóban Kovács Olívia „fotóalbumát”, leginkább a szőrmesapka mögötti kéz, a rendszer nyomainak hiánya ötlött szembe a hetvenes–nyolcvanas évekre jellemző díszleteken. Nincs a Kádár-korszak címere a művház színpada felett, sehol egy templom – nyilván a család életét nem a keresztelő, elsőáldozás vagy templomi esküvő mérföldkövei szervezték közös történetté. Ha a saját, leginkább persze digitális albumomat pörgetem végig, akkor képről-képre beszüremlik a közélet egy-egy momentuma a magánélet intim atmoszférájába: rendre ott van a háttérben egy, a kétezres években elpanamázott, felállványozott homlokzatú épület a Belső-Erzsébetvárosban, egy Soros-plakát, egy ugrótorony. Kovács minden bizonnyal nem maga retusál, egyszerűen a családi fényképekről hiányoznak azok az attribútumok, amelyek konkrét jelölői volnának annak a politikai rendszernek, amelyben a fotók készültek, amelyre rábólintott a nagyszülők generációja: jó, hát akkor itt fogunk élni. S tulajdonképpen éppen ez a jellegzetesség, a politikum hiánya – s a képekből szintén leszűrhető, kispolgári jólét – teszi a kádári alku pontos képi metaforáivá a festő olajképeit.

Olvass tovább »


Fazekas Júlia: Tükörmozaik – az én osztottsága Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényében (tanulmány)

2017. október 16.
Nádas Péter (fotó: pim.hu)

Nádas Péter (fotó: pim.hu)

A tükör motívuma végig jelen van Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényében. Sokszor teljesen hétköznapi funkciót tölt be, máskor szimbolikus jelentés társul hozzá.i „A tükröt, a középkori szimbólumrendszer hívságokra utaló elemét, a barokk előszeretettel alkalmazta az érzékek megcsalására. Csak úgy tűnt, mintha új teret nyitna, s így »álajtónak« tekinthetjük. Pedig lehet valódi ajtó is, ha az önmagunkkal való szembesülés szimbólumaként bensőnk rejtett termeibe vezet”ii – írja tanulmánya elején Ráfi Dénes. A tükör az önmagunkkal való szembesülés eszközeként jelenik meg a regényben, a mutatott kép és az azzal való azonosság, az attól érzett különbség, a kép elfogadása válik kulcsfontosságúvá. A tükör a műben központi szerepet betöltő problémához kapcsolódik, az identitás kérdéséhez. Scheibner Tamás a szexualitással kapcsolatban írja, hogy a „regény szereplői éppen ezt, személyiségük határait próbálják kitapintani. […] Nincs olyan számottevő alakja a műnek, aki ne küszködne sokrétű identikus válsággal.”iii

Olvass tovább »


Fodor Balázs versei (archív)

2017. október 2.

működési mechanizmus

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

A várótermekben mindenki lopva néz körül.
Ha megnyikordul egy ajtó, megzörren egy kulcs,
gyanús szemvillanások kísérik. Nyikorognak a
csigolyák is, zörögnek az ízületek. Ki-ki a maga
módján hárít. Telefonál, fájdalmat grimaszol,
érdeklődik a falakon, asztalokon elhelyezett
prospektusokból. Én olvastam, de amint felnéztem,
mások tekintetében láttam saját lopott pillantásom.

A terembe lépve bizarr fém és bőr kínzóeszközök
szolgálják a test gyógyulását. A szellem nyomorította
lélek menthetetlenül beteg. Földön fekszünk.
Túl nagy vagyok a kicsi teremben. Régen túl kicsi
voltam. Balra felnyújtózunk a lábunkkal, és letesszük.
Jobbra felnyújtjuk, és le. Balra fel, és le. Megint
jobbra, és letesszük. A röhögés környékez, mint
egy hold kering körülöttem, távolodik, közeledik,
de akkor eszembe jut, hogy miért vagyok itt.
Hogy miért zihálok, mikor az öregek mellettem,
akiknek még a vetkőzős toll volt a mobilpornó,
hang nélkül, alázattal csinálják a gyakorlatokat.

…és ellazítjuk az izmokat. A kínzóeszközök nem
kerülnek sorra. Pöttyös labda van, de nem pattog
úgy, és nem olyan, mint régen. Pörgetném az ujjamon,
eldobnám, belerúgnék, ehelyett nyújtózkodunk,
forgunk vele. Tarkónkhoz emeljük hason fekve,
végiggurul a hátunkon, a derekunknál elkapjuk.
Mindenkinek sikerül. Kis játékosság, kis mosoly,
a linóleum nyekergése. Öltözködés, sietős léptek
a lépcsőn, némán, mint a lány a vetkőzős tollban.

Olvass tovább »


Feketemosó: A templomról és Ikaroszról

2017. szeptember 20.

feketemoso-uj-kozepesMi a különbség az égbe törő templomtorony és Ikarosz szárnyai között? Az alázat. Mert a templom nem Bábel tornya. Isten tölti be a templomot, s nem az ember. – Murzsa Tímea írja az Apokrif blogját. Olvass tovább »


A levegő hátán fekve: Cseh Tamás és Bereményi Géza Kádárkeringő című művének befogadásvizsgálata versként és dalként

2017. szeptember 9.

(Varga Bence tanulmánya, online megjelenés)

„Ne higgy az énekesnek, ne higgy,
a levegő hátán fekve énekelget
Akárhogy andalít, andalít,
drágám, ne higgy, ne higgy az énekesnek!”

(Bereményi Géza)

Cseh Tamás (fotó: Librarius)

Cseh Tamás (fotó: Librarius)

Olvass tovább »


Feketemosó: Hazaút a hegyekből, vasárnap délután

2017. szeptember 6.

feketemoso-kisebbAmiket elhagytam, a hegyek állandóak – Bödecs László írja az Apokrif naplóját.

 

Hazaút a hegyekből, vasárnap délután

Turistaként térek vissza városomba,
mondhatjuk úgy is, hosszú idő után újra körülnézek,
érdekelnek a díszletek, rajtam kalap, napszemüveg,
kik alszanak a tereken hosszú fényű délutánban,
milyenek a plakátok, hol rombolnak, mit építenek,
amit megépítettek rombolják-e már, az üres helyekre
vajon milyen új romokat hordanak.

Amiket elhagytam, a hegyek állandóak,
ezt épp elfelejtem, akiket féltettem (már kevésbé),
a barátok, különböző állomásokon maradnak,
a lakásig a hosszabb úton megyek, jól ismerem,
észreveszem az apró, jelentéktelen változásokat,
és nem tudom, ki az, aki most együtt néz velem.

Így találja meg a szerelmet,
aki látszólag semmit sem csinál,
aminek nincs helye, ahol nem változik semmi,
aztán még sincs igaza – sokat bőg, a sarokba néz,
egyszer csak ott van, és aki már rettegett,
most csak bizonytalan, hiszen lehetetlen,
de ahogy a metrón egymásra néznek,
már látszik, három nap is több a halálnál.

Nézd meg te is, nincs mit mesélnem,
ahogy a szakállamba fúrod az ujjaid,
sokkal inkább kecske, nem bölcs vagyok,
olyan a tekinteted, mint az ígéret
(feloldozás?), hogy élni mégis szabad,
ami nem igazán változik, is érdekes,
örök élet, mittudomén, fölragyog.


Szendi Nóra regényrészlete (online megjelenés)

2017. szeptember 2.

Itt a lét a tét

(részlet a Természetes lustaság munkacímű regényből)

Szendi Nóra

Szendi Nóra

Mi, te nézed azt a szart, mondta panaszosan Bardi Bandi.

Ja, mondta bosszúsan. Azt néztem. Most.

Itt a lét a tét, dalolta a reklám végét jelző hang a szobájából.

Úgyhogy, kezdte. Bardi Bandi úgy nézett rá, mint egy anyja csecséről frissen leszaggatott kölyökkutya. Megfogta a szék karfáját, nézett merőn Bardi Bandira, és arra gondolt, mi a fasznak jött ki a szobájából. Olvass tovább »