Flâneur (zene)

2017. szeptember 11.
A Clark Ádám tér éjjel (fotó: factsweknow)

A Clark Ádám tér éjjel (fotó: Factsweknow)

Este elindulni. Este, amikor majdnem minden mindegy. A rakpart hosszú, a turisták valamivel lassabbak, a fényképezőgépek ismerkednek a város szegleteivel, a biciklikerekeken levő macskaszemek jelzik, itt mindenki látható, de csak egy pillanatra, mint a nyugalom, mint a Rudas előtt cigiző úszómester fehér ipanema papucsa. Este elindulni, nyáron, minél kevesebb ruhában, ahogy Hamvas is írja: „a séta a legjobb, ha az ember meg sem gondolja, csak úgy elmegy kalap és kabát nélkül, este jön vissza vagy éjszaka. Persze csak nyáron lehet, s ez a séta klasszikus ideje.” Olvass tovább »


Völgy az időn kívül

2017. augusztus 13.

Művészetek Völgye, Kapolcs, 2017. 07. 21−30.

A Csaknekedkislány koncertje a 2017-es Művészetek Völgyében

A Csaknekedkislány koncertje

Idén másodszorra jártam a völgyben, egy év kihagyás után, és szerencsére a völgy semmit nem változott, csak én. A Kapolcson és Taliándörögdön megrendezett fesztivál továbbra is ugyanazt a hangulatot nyújtja, amiért megszerettem. Szimpatikus helyi embereknél szállás, délután a kapolcsi patakban hűsölés és lábáztatás sörrel a kézben, este egy borozóban finom fröccsök a fenyvesek alatt, aztán koncertek a kedvenc bandáimtól, akik itt mindig felszabadultabban játszanak. Ha meguntam a patakot elmehetek Lackfi János egyik beszélgetésére (aki egész héten részt vett a fesztiválon, és saját helyszíne volt), a Nemzeti Színház illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói által előadott darabok egyikére, vagy akár egy hangulatos jazz koncertre. Itt nem kell utazótáskában/hátizsákban vagy bárhogy máshogy becsempészni a piát, mint valami balkáni nepper. A legtöbb helyszínre beülhetsz a boltból vett italoddal. De bármit iszom, és bármerre megyek, ismerősbe botlom, mert úgy tűnik, a héten mindenki itt van. Olvass tovább »


Szubjektív széljegyzet a trAnzKaPHka margójára (zenekritika)

2016. november 21.

trAnzKaPHka, kastély

15126052_1164816713602721_361256270_o

Földszint

Akkezdet zenei kiadványai felpattanó zárhangok. A csend nem szünet, hanem néma fázis, ami alatt folyamatosan formálják a tökéletes megszólalást. Váratlanul és hangosan szakad ki (fel?) belőlük. Mi mint az egyirányú kommunikáció befogadó fele, türelemmel próbáljuk várni a hallgatás ránk eső részét. Olvass tovább »


Életed legdurvább buliján (lemezkritika)

2015. december 21.

Grimes: Art Angels

grimes_4.jpg

Grimes legújabb albuma nem csak az előadó pályáján belül fontos állomás, a zenei sajtó egyöntetűen az idei év legsikerültebb anyagai közé helyezi a kiadványt. Teljesen jogosan: az Art Angels egyszerre tesz kirándulást a vegytiszta pophangzás, illetve a kevésbé mainstream zenei világok felé, elképesztően innovatív és magas színvonalon. Ha csak egy lemezt hallgatsz meg ebből az évből, ez legyen az.

Olvass tovább »


Ugyan, mi az a deathcore?! – A The Southern Oracle és az extrém metal színterek fejlődése (zenekritika)

2014. október 29.

1 TSO_indexA The Southern Oracle-lel a Darkest Hour zenéje iránti vonzalmamnak köszönhetően ismerkedtem meg 2011-ben. A budapesti Grindrise Festen az azidőtájt megjelent első nagylemezt, a Hellwakeninget népszerűsítő TSO utolsóként melegítette be a nagyérdeműt a svéd dallamos death metallal alaposan átitatott metalcore-t játszó amerikaiak előtt. Mindenképp a legjobb előzenekar voltak, de nem győzött meg maradéktalanul a The Black Dahlia Murder vívmányait nagyban hordozó, kezdetben deathcore címkével illetett muzsikájuk, az egyéni megszólalás szikrája azonban mégis nyomott hagyott bennem.

De mi is az a deathcore, és mi köze van hozzá a The Black Dahlia Murdernek? A válasz előtt érdemes kicsit áttekinteni az extrém metal stílusok múltját.
Olvass tovább »


About-kategória: Nem akarok megfelelni

2014. szeptember 29.

Az About-kategória egy játszótér. Egy értelmező játszótere. Olyan rovat, ahol irodalom és zene határai elmosódnak, a zene szöveggé válik, a dallam pedig a papíron is értelmet nyer. Tévéből, rádióból, csapból folyó, fesztiválokon harsogó, otthon, pihenés közben morajló jól ismert dalok következnek. Az értelmezések megpróbálnak rámutatni arra, hogy miért is szeretjük őket, vagy ha ez idáig nem szerettük, miért is szerethetjük őket. Vajon mit akar nekünk mondani a Kistehén Ha sírok című száma?

Olvass tovább »


A rock (h)őskora ma is él: John Mayall és Neil Young 2014-es lemezei (zenekritika)

2014. szeptember 13.

neilyoung1933 és 1945 sok lényeges esemény mellett azért fontos évszám, mert előbbi esztendőben látta meg a napvilágot John Mayall, a „brit blues keresztapja”, utóbbi pedig Neil Percival Young, a „magának való” country/folk/rock zenei géniusz születésének éve. A két muzsikus alapvetően különbözik egymástól, ám számos tekintetben lehet közöttük közös nevezőt találni. Mindezek – részbeni – körüljárására tesz kísérletet ez az írás. Ehhez az a tény szolgáltatta a fő impulzust, hogy idén Young és Mayall is friss felvételeket tartalmazó hanghordozóval jelentkezett.

Jó pár évtizede megdőlt az a mondás, miszerint a rockzene a „lázadó fiatalok életérzésének kifejezőeszköze”. Évtizedről évtizedre beigazolódik ennek cáfolata. Az 1960-as évek elején-közepén feltűnt alapítók és úttörők közül többen a mai napig magabiztosan ragadják meg hangszereiket, és mutatják meg az újabb és újabb zenész- és közönség nemzedéknek, honnan érkezett ez a fénykorában az egész világot lázban tartó, energiával és reménnyel feltöltő műfaj – a rock és számtalan ágazata. Ugyan – ami népszerűségét illeti – mára számtalan viszontagságot követően igencsak meggyengült, viszont ahol értő fülekre talál, ott a hőskort idéző módon tündököl.

Olvass tovább »