Álmatlanság és beültetett szervek (könyvkritika)

2017. június 8.

Korpa Tamás: inszomnia, Kalligram Könyvkiadó, 2016

Korpa_Inszomnia

Kolozsvár egyik legkedveltebb magyar kocsmájában, az Inszomniában veszem először kezembe Korpa Tamás azonos című könyvét. Kint a téli délután fáradt sötétsége, a kocsma falain félbehagyott firkák, furcsa képzettársításokból megkomponált képek. Kissé nyúzott, delíriumos tekintetek, lázasan csillogó arcok. Mintha a kötet térbeli metaforahálójába csöppentem volna. A négyzet alakú lapokon rövid, annál tömörebb, de mégis szétszabdalt tartalmú szövegeket látok. Egy ideig tanácstalanul lapozgatok, nem tudom végigolvasni egyik költeményt sem, aztán lassan, türelemmel elkezdek mélyebbre ásni, majd egyszer csak, ahogy belegyakorolom magamat a szövegek világába, egyenesen beléjük zuhanok. Éppen, mint az álmatlanságban szenvedő ember az őt nyomasztó gondolatok örvénylésébe. Olvass tovább »


Vissza a jelenbe

2017. június 2.

Tárlat: Rosa Barba – From Source to Poem to Rhythm to Reader, HangarBicocca, Milánó

Rosa Barba: A Shark Well Governed (részlet), 2017

A sötét hangárt hatalmas vibráló vásznak és apró light boxok szabdalják szét szabálytalan terekre – amelyek mégis összeérnek a kattogó a gépeknek, a film egymásra csúszó szalagjai surrogásának, a hangfoszlányokkal összefolyó dobveréseknek köszönhetően.

A HangarBicocca és Roberta Tenconi kurátor From Source to Poem to Rhythm to Reader címmel rendezett monografikus kiállítást az olasz származású Rosa Barba (1972, Agrigento) tizennégy munkájából. A Berlinben élő alkotó 2009 és 2017 között készült művei jórészt 35 és 16 milliméteres filmek, amelyeket egy helyspecifikus installáció (Perpetual Response to Sound and Light, 2013/2017), valamint kinetikus filmszobrok (Coupez Ici, 2012; A Shark Well Governed, 2017; A Spacelenght Thought, 2012; Sight Enables Us to Appreciate Distance, 2013/2016; Boundaries of Consumption, 2012) egészítenek ki.

Olvass tovább »


Képregények, komolyan? – Kittenberger-kötetbemutató (programajánló)

2017. május 22.

bppont.jpg

Időpont: 2017. 05. 24.,  18:30-20:00
Helyszín: Budapest Pont, Királyi Pál utca 18. (bejárat a kapu melletti irodában)

Lehet-e a kortárs magyar képregény egyaránt fogyasztható és komolyan vehető egy szélesebb közönség számára is? Ezt a kérdést járjuk körbe Somogyi György író-forgatókönyvíróval és Tebeli Szabolcs képregényrajzolóval közös képregényük, az Alfabéta-díjas Kittenberger: Fabriqué en Belgique második kiadása kapcsán. Olvass tovább »


Mire föl szerelem (színházkritika)

2017. április 17.

William Shakespeare: Szentivánéji álom, fordította: Nádasdy Ádám, színpadi változat: Závada Péter, rendező: Kovács D. Dániel, Vígszínház

szent3
A szerelmesekkel eléggé nehéz azonosulni a Vígszínház Szentivánéji álom előadásában. A pontos alakításokat a nett térben értőn hümmögve lehet szemlélni, hogy aztán elromló, elkalandozó kedvünket szereljék a mesteremberek és az előadás humora – miközben Kovács D. Dániel rendezése szép, tiszta munka, jó arányérzékkel és jó ízléssel színpadra rakott előadás. Rutinosan végigvitt koncepció, elegáns játék, amiben a tétek hiányok. Az előadás jelenből időtlenné táguló világában nem tiszta, hogy mi is a szerelem helyiértéke. Mit jelent az, hogy Gados Béla egy idősemberes barna öltönyben, mai gesztusokkal és hitelesen megtiltja lányának, hogy nem mehet férjhez ahhoz, akit szeret? Olvass tovább »


Barátkozás egy misztikus bolhapiaccal

2017. március 31.

Tárlat: Kép/Társak. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának kiállítása, Vigadó, Budapest

Telek Balázs fotóalapú munkája

Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozat kiállításának koncepciója értelmében minden akadémikus meghívott egy nem akadémikus művésztársat, és a munkáikat egymás mellé tették. A hívószó a barátság. A bevezető falszövegben is az alkotók egymás iránti bizalmáról olvashatunk egy ködös leírást. Ennek szerzője reményét fejezi ki, hogy a „művészek között párbeszéd alakul ki itt és most a kiállítási térben”, és „új típusú barátságok szövődnek” közöttük. Értsük úgy, hogy a képek reflektálnak egymásra, többet adva párban, mint különállóan, társtalanul. Mindez alig (csupán egy-két esetben) érződött, miközben hiányzott az útmutatás a kiállított anyag befogadásához és az értelmezéshez. A tárlat egyedül hagyta a nézőt a képek között, előfordult, hogy még az elrendezéséből sem derült ki, melyik művésznek ki a párja. Még nehezebben lehetett kikövetkeztetni, hogy az alkotótársak munkái miként illeszkedtek egymáshoz, hogyan fűzi egyik tovább a másikat, és mi a közös üzenetük. Így a Kép/Társak a legjobban egy bolhapiacra hasonlított, ahol a nézőnek kell szemezgetni a jó és „használható” képek között. Szintén nem elhanyagolható pont, hogy a barátság egyáltalán nem volt érezhető a párosítások többségénél. Nem lehetett tetten érni azt a lelki vagy szellemi, esetleg művészi összetartozást, amiból kicsúcsosodott az alkotói munka. Sokszor csak felületes stílusbeli hasonlóságok kötötték össze a műveket, és úgy tűnik, hogy a kiállítás mögött nem állt komolyabb szakmai koncepció sem. Így szinte lehetetlen a recenzálónak egy átfogó képet adni a tárlatról, de fontosnak tartom, hogy magát a kiállítást különválasszuk az egyes képektől, és azokat önmagukban próbáljuk szemügyre venni.

Olvass tovább »


Évszázadot késő feljegyzések Makart, Medović, Kupka és Wyspiański színalkalmazásáról (Hamvas-széljegyzetekkel)

2017. február 28.

Tárlat(esszé): Az első aranykor. Az Osztrák–Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok, Budapest

Hans Makart (1840–1884): Vadászat a Níluson, 1876, olaj, vászon, 275 × 456 cm, Belvedere, Bécs, fotó: © Belvedere, Wien

Hans Makart (1840–1884): Vadászat a Níluson, 1876, olaj, vászon, 275 × 456 cm, Belvedere, Bécs, fotó: © Belvedere, Wien

Négy és fél méterszer majdnem három méter, és vastagon burkolja az olajfesték… Akarattal sem lehet elkerülni most a Műcsarnokban Hans Makart Vadászat a Níluson című (egyébként három hét alatt elkészített) festményét. Nem jó kép teljes terjedelmében, de elképesztő négyzetméterei vannak. Először is: lehetetlen, hogy ennyi ember nyilazzon egyszerre, hiszen nagyon közel vannak, és lelőnék egymást. Viszont ettől a nyüzsgéstől a kép egyből elrugaszkodik a valóságtól, költőivé válik, és ez elképesztő. Ahogy az a festékmennyiség is, amit Makart a sötét előtérben halászó szereplők kezére, fejére, törzsére kent rá. Még a sörtenyomokat is megtartotta. Az pedig egyszerűen visszaadhatatlan, ahogy a hajók mögül előszűrődik a fény az egész képet beragyogva.

Olvass tovább »


A lázadás sirálya (színházkritika)

2017. február 27.

Sirály, rendező: Fehér Balázs Benő, Kultúrbrigád, Átrium Film-Színház

17580988323_3f9ddbdafd_b

A Kultúrbrigád 2015 májusában bemutatott Sirálya mára összeért, de aktualitásából semmit sem vesztett. Fehér Balázs Benőt jobban izgatták a drámában fellelhető filozófiai és gyakorlati kérdések a színházról, mint a darab sztanyiszlavszkiji értelmezése – ez a szembemenetel pedig azonos Trepljov lázadásának gondolatiságával.

Fekete Ádám dramaturgi munkája mai szlenggel és vendégszövegekkel teszi 21. századivá a szöveget, illetve már a kezdéskor kihangsúlyozza a színházi problematika központi szerepét. A dráma nyitó párbeszédei, amelyek a szereplők viszonyrendszereit hivatottak ábrázolni, az előadásbeli darab bemutatója után kerülnek, így a függöny elé lépő Trepljov okfejtése adja meg az alaphangot. A színészek itt a nézőtéren játszanak, így keltve a „darab a darabban” hangulatot. A cselekmény előrehaladtával visszaszűköl a tér a színpadra és a nézőtér csak járásként funkcionál.

Olvass tovább »