Apokrif 10: rövidfilm a tízéves folyóirat eddigi történetéről

2018. április 13.

 


Apokrif 10! Születésnapi tárlat és összművészeti estek

2018. április 4.

Folyóiratunk tízéves fennállásának megünneplése ezekben a napokban zárul majd. Ennek utolsó felvonására, az Apokrif képrovatában megjelent egy-egy alkotó képeiből (Gucsa Magdolna és Veress Dani kurátori közreműködésével) összeállított időszaki tárlatot megtekinteni invitálunk a Labor galériába (1053 Budapest, Képíró utca 6.). A kiállított, a print- és könyvkultúrához kapcsolódó munkákat egymással, illetve a lapszámainkból vett szépirodalmi és vizuális idézetekkel hozzuk párbeszédbe. A program talán idegnyugtató jelleggel is bírhat, hiszen vernisszázsa (ápr. 6.) és finisszázsa (ápr. 9.) a választások előtti és utáni mélakór ellen is bevethető.

A kiállítást április 6-án, 19 órakor Nemes Z. Márió nyitja meg,
valamint felolvas Bödecs László, Evellei Kata, Fráter Zoltán és Nyerges Gábor Ádám,
a Csaknekedkislány zenekar pedig unplugged üzemmódban zenél nekünk 2-3 szám erejéig.

Április 9-én, szintén 19 órától, a finisszázs alkalmával
Bali Farkas Péter, Halmi Tibor, Juhász Tibor, Tamás Péter és Vass Norbert olvas fel műveiből,
valamint premier gyanánt levetítjük Tóth Lili Laura Murzsa Tímea és Matern Ákos közreműködésével készült rövidfilmjét, mely a tíz éve működő folyóirat múltját-jelenét-jövőjét dolgozza fel.

 

Szeretettel várunk minden olvasót!


Csendes kalendárium (könyvkritika)

2018. február 19.

Grecsó Krisztián, Harminc év napsütés, Magvető, Budapest, 2017

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Grecsó Krisztián, Harminc év napsütés

Grecsó Krisztián Harminc év napsütés című novelláskötete 2017 szeptemberében jelent meg. Már a címből is viszonylag egyértelmű lehet, hogy életrajzi indíttatású kötetről beszélünk, még ha a valós életesemények rendre keverednek is benne a fikcióval. Grecsó esetében ez nem meglepő, jellegzetes írásmódjába ez is beletartozik. Megszokhattuk már a személyes életút különféle elemeinek felvonultatását (a középiskola, főiskola és az otthon központi szerepét), a visszatérő szereplőket (Juszti mama, Szalma Lajos, Daru), és a kiemelt jelentőséget kapó helyszíneket (Szegvár, Csongrád, Békéscsaba). Utóbbiak olyan egymástól élesen elkülönülő állomások az egyéni életúton, hogy segítségükkel szinte napra pontosan meghatározható, mikor lett a történetekben megismert kisgyerekből kamasz fiú, majd felnőtt férfi. Azok a tipikus képek, melyeket a kötet ezekből az időkből elénk tár, édes kis nosztalgiákat ébreszthetnek az olvasóban, ezért is válhat sokak számára szerethetővé. Olyan szituációkat és élményeket vázol fel, melyeket akár mi is átélhettünk, melyek akár a mi történeteink is lehetnének.  Olvass tovább »


A felejtésről

2018. február 16.

Tárlat: Keretek között. A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958–1968)

Vígh Tamás: Karancsberényi partizán emlékmű (Szarvas és farkas), 1968, krómacél lemez, 69,5 × 136 × 90 cm © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria 

A hatvanas évek művészete a Nemzeti Galériában. Annak is az A épületében, a tardosi vörösmészkővel borított volt Munkásmozgalmi Múzeumban, amely leginkább egy olasz fasiszta pártszékházra hajaz, ahol nekem még alkalmam volt a vitrinekben áhítattal megtekinteni Stromfeld Aurél pipaszurkálóját vagy Szamuely Tibor pilótaszemüvegét. Genius loci.

Felejtsük el! A hatvanas évek úgyis erről szól. Felejtsük el! Mármint a forradalmat, a megtorlást, mindent felejtsünk el. Senki ne ugráljon, akkor nem lesz semmi baj, sőt lesz szőlő és lágy kenyér.

Petrányi Zsolt a katalógusban idézi John Lukácsot, aki szerint a 20. század 1914-től 1989-ig tartott. Ennek mintájára szerintem a hatvanas évek nem 1958-ban (ahogy a kiállítás állítja), hanem 1957. május elsején kezdődtek, és 1968-ig tartottak. Az a mámoros május elseje, amikor százezrek éltették a véreskezű „győztest”, Kádárt, és az a nyomorúságos augusztus 20-a 1968-ban, amikor az emberarcú szocializmusról lehullott az emberálarc. De utána is úgy csináltunk, mintha nem történt volna semmi.

1983 óta a Magyar Képzőművészeti Főiskolán és annak jogutódján, a Képzőművészeti Egyetemen tanítok grafikát (sokszorosító grafikát, képgrafikát). Rendszeresen részt veszek művészettörténeti államvizsgákon. Az a meglepő tapasztalatom, hogy a vizsgázók sok mindent tudnak a régiekről és a kortársakról, de a 20. század, különösen annak második fele, teljes vakfolt. Sorra adogatják vissza azt a tételt, amelyben Ország Liliről, Vilt Tiborról és Kondor Béláról kellene beszélni. A felvételi beszélgetéseken tíz évvel ezelőtt még ismert volt Szalay Lajos és Kondor Béla neve, mára már az övék sem. Az Ország Lili-kiállítás a Nemzeti Galériában és a Kondor-kiállítás a Várkert Bazárban talán változtatott ezen. De azon nem, hogy ez a korszak homályként létezik az ifjú fejekben.

Így aztán nagy érdeklődéssel vártam a hatvanas évekről szóló bemutatót.

Olvass tovább »


A Bëlga és a filozófia (lemezkritika)

2018. január 15.

 

Bëlga: Csumpa (lemezborító)

Bëlga: Csumpa (lemezborító)

A Bëlga korábban már megzenésítette Heidegger néhány alaptézisét, új albumukon viszont még ennél is nagyobb fába vágták a fejszéjüket: most az egész filozófiatörténeten szaladnak végig egyik dalukban. A Csumpa decemberben jelent meg, azóta máris aranylemez lett. Az új album az összes klasszikus Bëlga-témát felvonultatja: van slágerparódia, káromkodós dal, kisállatos ballada, némi politika és egy kevés dadaizmus. A zenei alapok elkészítésében DJ Titusz most is kulcsszerepet játszott, és ahogy a korábbi albumokon, megint kitűnő munkát végzett. A dalok szövegvilága nem egyszerűen a trashkultúrát figurázza ki, hanem a pop- és a magaskultúra közötti törésvonalon helyezkedik el. A Bëlga dalai azért különlegesek, mert kimerítik az ironikus beszédmód összes lehetőségét – pontosabb lenne azt mondani, hogy a szövegek már a poszt- és metaironikus térben mozognak. A borító Andy Warhol híres festményét idézi – már ez a vizuális utalás is jelzi ezt a posztironikus, több kulturális réteget egymásba csúsztató szituációt, ami a lemezen végig jellemző marad. Ez a komplexitás teszi izgalmassá a dalokat, hiszen a szövegek egyszerre több elvárási horizontot hoznak működésbe, ezért csak a befogadón múlik, hogy „hány réteg iróniát” hall ki a dalokból.

Olvass tovább »


„A humortalan punk végtelenül unalmas” – interjú Vass Norberttel

2017. december 16.

Vass Norbert

Vass Norbert

A punk olyan jelentőségű irányzattá nőtte ki magát, hogy elkerülhetetlen reflektálni rá a populáris kultúrával foglalkozó kutatásokban. Vass Norbert az egyik ilyen lelkes kutató, aki a hazai punk és az underground szcéna alakulásával foglalkozik a késő Kádár-korban. Vele készítettünk egy rövid interjút, amelyben többek közt személyes kötődéseiről, a punk mai funkciójáról és a CPg-ről kérdeztük. Szabó Csanád interjúja

 

 

Olvass tovább »


Bestialitás és szürrealizmus (könyvkritika)

2017. november 28.

Néha azt hallani, az irodalom túl morbiddá vált. Lélektani szempontból kijelenthetjük: sosem volt eléggé morbid. A léleknek még csak a felszínét érintettük meg, az egy egyetlen elefántcsont kamrájában bámulatosabb és iszonyatosabb dolgok vannak, mint amit eddig papírra vetettek”
Oscar Wilde

Nem biztos, hogy Oscar Wilde kedvelte volna Szerényi Szabolcs Éhség című novelláskötetét, szavai mégsem lennének aktuálisabbak máshol, mint itt. Szerényinél talán talált volna elég morbiditást. De ezek az írások túlmennek az egyszerű meghökkentésen, ami sajnos nem mondható el a legtöbb olyan – nem csak irodalmi − műalkotásról, mely a lélek sötét világának feltárását szorgalmazza.

Szerényi Szabolcs verseinek és novelláinak publikálását 2015-ben kezdte el. Az Éhség az első megjelent kötete, ami a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában került kiadásra. Azonban az induló írókkal kapcsolatos megbélyegzéseknek nincs helye jelen kötet esetében. Az Éhség nagyon átgondolt, tematikusan egységes, jól felépített novelláskötet, ami nem utolsó sorban nívós és lebilincselő írásokat tartalmaz.

Szerényi Szabolcs: Éhség

Szerényi Szabolcs: Éhség

Olvass tovább »