Yorick, te szemét! – Braun Barna recenziója a Helyi érzéstelenítésről a Kulter.hu-n

2010. december 30.

Fokozott apokrifos jelenlét tapasztalható a Kulter.hu-n a 2010-es év utolsó napjaiban, mivel szerzőnk, Braun Barna Yorick, te szemét! című recenziója olvasható szerzőnk, Nyerges Gábor Ádám első kötetéről, utóbbi friss verse (filantróp irántam) kíséretében.


Apokrif-szerzők más folyóiratokban (2010. december)

2010. december 20.

A Győri Műhely 2010/6. számában három szerzőnk is képviseli műveivel az Apokrifot: Evellei Kata, Fehér Renátó és Necz Dániel. Az Együtt friss (2010/4.) számában Csordás László versét, műfordítását és recenzióját is megtekintheti az olvasó, ide kattintva a teljes lapszám elérhető. Csordás Lászlóval interjú is olvasható a Kárpátaljai Hírmondó téli számában. A Kulter.hu Palágyi László Határon innen című első verseskötetéről közöl recenziót, a szerző két verse kíséretében. Ugyancsak a Kulteren Berényi Csaba emlékezését olvashatjuk John Lennon halálának harmincadik évfordulója alkalmából. Novotny Anna Csönd a zenében című tanulmányával találkozhat az olvasó a Kalligram friss számában. A Műút legújabb számában Dombovári Csongor „Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship” — A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról című írásával szerepel. Nyerges Gábor Ádám novelláit a Napút és a Palócföld, verseit a Parnasszus és az Ex Symposion friss számaiban olvashatjuk. Ugyancsak új Nyerges-vers (Jelen) az Irodalmi Jelen karácsonyi verstörténés-kisantológiájában. Vass Norbert színikritikája olvasható a kaposvári Csiky Gergely Színház bemutatójáról, egy másik írása pedig a Taiwan Calling – A szabadság fantomja kiállításról a Prae.hu-n. Ugyancsak Vass, ugyancsak színikritika, ezúttal azonban a KuK-on. A Kulter.hu-n egy Vass-filmkritika Az illuzionista című animációs filmről. A kolozsvári Helikon idei utolsó előtti számában (2010/23.) Kántás Balázs versei, illetve Necz Dániel két rövidprózája (Kinyilatkoztatás, Táncosok) jelent meg. A Nagyvilág decemberi számában Necz Dániel Jack Gilbert-versfordításait közli. Ugyancsak Necz a Csillagszálló 2010/12. számában, ezúttal Az új élet villanófénye című tárcájával. Fehér Renátó a Napozz Holddal – Kispálfilm apropóján írt friss jegyzete (Az integetés hagyománya) a Westindexen érhető el. Az Irodalmi Jelen évértékelő körkérdésének első részében Bene Zoltán és Fűzfa Balázs mellett Nyerges Gábor Ádám válaszai olvashatók. Itt található Kántás Balázs Hegedűs János Csodavárás című kötetéről írt recenziója (Komor az ég, de nem üres) az Irodalmi Jelenen.


Viharsarok: Örök Szakítás – Simon Márton első verseskötetéről

2010. december 4.

A végére már meg akartam tudni, ki ez a hölgy akinek egy “magafajta fiatalember” egy egész kötetnyi szakítós verset szán? Végül nem néztem utána, hogy a köszönet nyilvánított Nóra-e vagy a Rita, hiszen tulajdonképp akár maga a Simon Mártont álmodó Dzsuang Dszi is lehet… Kemény István (aki verset is kapott a könyvben) fülszövegbéli állításával ellentétben vigaszt ugyan szerintem nem nyújtanak, de igen, kb. ilyen verseket írhat, amikor egy férfi rájön, “hogy szerelmeit előbb-utóbb megbasszák”.

Olvass tovább »


Helyi érzéstelenítés és Összefutás az IJtop10-ben

2010. december 3.

Az Irodalmi Jelen szubjektív könyves toplistáján a 48. héten a harmadik helyen ajánlja Nyerges Gábor Ádám Helyi érzéstelenítés című kötetét.

*

FRISSÍTÉS: A 49. heti toplista negyedik helyén a Helyi érzéstelenítés, nyolcadik helyén Kántás Balázs Összefutás című kötete szerepel.

Olvass tovább »


Summáját írom… (Könyvhét, 2010) – I.

2010. augusztus 9.

Új rovat indul az Apokrif Online-on. A Summáját íromban az év három nagy könyves eseménye, a Könyvfesztivál, a Könyvhét és a Karácsonyi Könyvvásár alkalmával kérjük föl szerzőink egyikét-másikát, hogy válasszanak a kínálatból 5-10 olyan könyvet, ami valamilyen szempontból felkeltette az érdeklődésüket, majd számoljanak be olvasmányélményükről: csalódtak-e avagy sem, jól választottak, vagy tévedtek? Első summázó szerzőnk az Apokrif hálózati és nyomtatott kiadásában (s emellett számos országos folyóiratban is) egyaránt rendszeresen publikáló költő, műfordító, kritikus, Kántás Balázs. Az általa választott tíz 2010-es könyvheti könyvről írt recenziókat két adagba osztva tárjuk Olvasóink elé. Ez alkalommal Pál Dániel Levente és Juhász Ferenc új verseskötetéről, a Szondi György által fordított és válogatott Vándorvirágok kötetről, illetve Alvin H. Rosenfeld monográfiájának és Julia Kristeva tanulmánykötetének hiánypótló magyar kiadásáról olvashatunk. (A summa második fele egy hét múlva következik.)

Olvass tovább »


A Helyi érzéstelenítés és a Határon Innen az IJtop10-ben

2010. július 12.

Az Irodalmi Jelen hetente frissített, szubjektív top10-es könyvajánló listájának 4. helyén ezúttal Nyerges Gábor Ádám első kötetét, a Helyi érzéstelenítést találjuk. A múlt heti lista nyolcadik helyén egy másik “apokrifos” könyvvel, Palágyi László Határon Innenjével találkozhatott az olvasó.

Olvass tovább »


Nyerges Gábor Ádám dedikál (könyvheti képriport)

2010. június 7.

(1-6.-ig: Pesti Zsuzsa; 7-10.-ig: Illés Dávid képei)