Berendezkedés (Nyerges Gábor Ádám új kötete)

2018. május 28.
Nyerges Gábor Ádám: Berendezkedés

Nyerges Gábor Ádám: Berendezkedés

Gondolhatta volna

Vágyainak azokra emlékeztető vonása bizonyosan nem
könnyedségükből vagy tisztaságukból fakad, gondolta,
míg bénító súlyú és mennyiségű teendői boltozata alól,
lopva kilesett az égre. Felhők, azokra gondolt, hogy épp
olyanok, mint hiábavaló akarata, reménykedése, akár
kétségbeesése egykedvű, tőle egyre függetlenebb, szinte
szenvtelen tárgyai. Megpróbált volna fölhívni valakit,
akinek épp-amilyen hangulatán az ő számára elvben sok
minden múlhatna – megpróbált volna, de nem jutott el a
próbáig. Légneműek, az volt a baj, elérhetetlenek, az is
volt a baj, nyirkosak továbbá, még az is volt a baj, de
főképp az első kettő. Mert élete sorskérdései még szép,
hogy nem a mindenkori mostban dőlnek el, ez egy ilyen
ország, azon belül meg, most mit lehet tenni, egy ilyen
élet. Tavasszal tavaszi fáradtság, nyáron általános szieszta
és szabadság, ősszel a korábbról felgyűlt teendők, télen a
hirtelen oly váratlanul közelgő ünnepek és az évkezdés
miatt nem érnek rá dolgai végre eldőlni – pedig már kezdte
azzal is beérni, hogy akár rossz irányba. De leveleire és
hívásaira egyre csak, soha nem látszanak érkezni válaszok,
mintha csak cammogva vonulnának légnemű aggodalmai
emberi elmével felfoghatatlan távolságból felfoghatatlanul
lassúnak tűnő sebességgel. Elnézést kérek a zavarásért,
engem kellene felakasztani, jutott eszébe egy épp odavágó
idézet, míg nagy kapkodásában, szörnyű túlterheltsége,
megannyi elfoglaltsága közben továbbra is az égen maradt
a tekintete. Az egykedvűség, a távolság, talán azért a
felhők, a hidegség, a fagyottság, vagy talán azért, egy szó,
mint száz, mert nincs bennük semmi emberi, ami őt illeti,
még sosem látott beléjük semmilyen alakot vagy figurát,
ahányszor valaki igen, ő egy ugyanazt szintén látó ember
arckifejezésével bólogatott az elvártnál talán lelkesebben
is, hátha úgy tűnik, mintha ő is fel vélne fedezni bármit
ezekben a fönt úszkáló, távoli, halott, rideg, fodros, fehér,
elkényeztetett szarfúvatokban, amik most egyszeriben,
mióta bokros teendőiből beléjük feledkezve nézi őket,
mintha minden elmaradt visszahívás, megválaszolatlan
levél, elmaradt előléptetés és persze csak véletlenül, de
mégis neki jutó, megalázó negligálás lennének, mintha
fejéből kicsusszant, kifúvódó, alaktalan és szégyenteljes
vágyai kenődtek volna fel az égre vattacukorból, mintha
mégis formáik lennének, persze, semmi konkrétra sem
emlékeztetően, persze, de mégis egy élhetőbb, emberibb,
méltóbb élet habarcsanyaga lennének, a rohadt, keserves,
kurva életbe, gondolta még  egy kapkodó, nem olyan
tiszta gondolattal, mielőtt fejébe férkőzött, hogy feléjük
rugaszkodva engedhetne a gravitáció oly sajnálatosan
kiábrándító és fantáziátlan montóniájának, gondolhattam
volna, gondolta volna, de végre már nem volt képes rá.

(eredeti megjelenés: Alibi 6 hónapra – Felhő antológia, 2017)

Olvass tovább »


Szerzőink a 88. Ünnepi Könyvhéten

2017. június 4.

A hamarosan kezdődő, idei Ünnepi Könyvhéten két új verseskötettel is jelentkezik az Apokrif és a FISz 2015-ben indított, közös könyvsorozata, az Apokrif Könyvek.

Sorozatunk 5. és 6. számú darabjaihoz, Csillik Kristóf Hüllők időszaka és Mizsur Dániel Karc című köteteihez összeállított, korábbi könyvelőzeteseink a kötetcímekre kattintva érhetők el.

Az alábbiakban pedig megtalálható az összes könyvheti könyveinkhez kapcsolódó program, hogy érdeklődő olvasóink egyikről se maradhassanak le.

Apokrif Könyvek, páros könyvbemutató
(Csillik Kristóf: Hüllők időszaka; Mizsur Dániel: Karc)
2017. június 6. kedd, 18:00
FUGA (1052, Bp., Petőfi Sándor utca 5.).

Beszélgetés az Apokrif Könyvek idei szerzőivel a Könyvhét nagyszínpadán
2017. június 9. péntek, 16:30-17:00
résztvevők: Csillik Kristóf, Mizsur Dániel
moderátor: Fráter Zoltán (sorozatszerkesztő)

Csillik Kristóf dedikálásai az Ünnepi Könyvhéten
2017. június 11. vasárnap, 15:00-16:00, Liszt Ferenc tér (Írók Boltja)
2017. június 11. vasárnap, 17:00-18:00, Vörösmarty tér (FISz stand)

Mizsur Dániel dedikálásai az Ünnepi Könyvhéten

2017. június 10. szombat, 17:00-18:00, Vörösmarty tér (FISz stand)
2017. június 11. vasárnap, 15:00-16:00, Liszt Ferenc tér (Írók Boltja)

*

(az Apokrif Könyvek facebook-oldala)
(Mizsur Dániel Karc című kötetének facebook-oldala)


Apokrifos szerzők és új Apokrif-könyv a 87. Ünnepi Könyvhéten

2016. május 26.

A 2016. június 9-én kezdődő 87. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az Apokrif Könyvek sorozat új kötete, Stolcz Ádám Becsapódás című bemutatkozó verseskötete, valamint két másik szerzőnk, Gál Soma és Hyross Ferenc első könyvei, továbbá felelős szerkesztőnk, lapunk egyik alapítója, Fráter Zoltán fiatalok számára írt irodalom-tankönyve.

Az apokrifos dedikálások és könyvbemutatók dátumai és helyszínei:

 

Stolcz Ádám: Becsapódás

könyvbemutató: 2016. június 18. szombat, 19:00, Adna Café (fészbuk-esemény)

dedikálás: 2016. június 11. szombat, 16:00-17:00, Vörösmarty tér, FISz stand

 

Gál Soma: Sármesék 

könyvbemutató: 2016. június 2. csütörtök, 18:00, FUGA (fészbuk-esemény)

dedikálás: 2016. június 11. szombat, 15:00-16:00, Vörösmarty tér, FISz stand

 

Hyross Ferenc: Tömegvonzás

könyvbemutató: 2016. június 3. péntek, 19:00, Kisüzem (fészbuk-esemény)

dedikálás: 2016. június 10. péntek, 16:00-17:00, Vörösmarty tér, FISz stand

*

becsapódás_borítósármesékhyross_tömegvonzás

*

A Könyvhét előtti napokban külön könyvajánló posztokban adunk ízelítőt olvasóinknak szerzőink hamarosan megjelenő műveiből.


Sós Dóra: A lexiák nyomában – könyvbemutató (programajánló)

2015. július 10.

Örömmel és büszkeséggel ajánljuk olvasóink figyelmébe egy újabb elsőkötetes Apokrif-szerző, Sós Dóra A lexiák nyomában: Experimentalizmus és hypertextualitás Tamkó Sirató Károly műveiben című könyvének hivatalos bemutatóját.

MET_Galeria_KZGyongyi

Olvass tovább »


Rácz Zoltán: Borsos József – könyvbemutató (ajánló)

2015. június 11.

borító

szöveg másolata

Olvass tovább »


Szerzőink és könyveink a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten (ajánló)

2015. június 4.

A 86. Ünnepi Könyvhéten sem lesz hiány apokrifos vonatkozású programokból és kiadványokból.

Az alábbiakban ezeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.

2015. június 4-én, csütörtökön, a Könyvhét nyitónapjának estéjén, 19 órától a Fugában mutatjuk be az Apokrif könyvek-sorozat első három darabját: Bödecs László és Juhász Tibor versesköteteit, valamint Szendi Nóra regényét. Az est házigazdája Fehér Renátó lesz, beszélgetőtársai a szerzők mellett a könyveket megjelentető Fiatal Írók Szövetsége képviseletében Szőllőssy Balázs, míg az Apokrif könyvek szerkesztőbizottságából Fráter Zoltán. Az est szünetében Hó Márton fog zenélni, a belépés ingyenes.

(esemény a facebook-on)

2015. június 5-én, pénteken, 15:30-tól az Apokrif könyvek-sorozat három szerzőjével hallható félórás beszélgetés a Vörösmarty téren, a Könyvhét nagyszínpadán.

2015. június 6-án, szombaton, szintén 17 órától, a Fiatal Írók Szövetsége standjánál dedikálják szerzőink az első három Apokrif könyvet, tehát:

Bödecs László Semmi zsoltár című verseskötetét,

Juhász Tibor Ez nem az a környék című verseskötetét,

és Szendi Nóra Zárványok című regényét.

promo-1Szintén az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Nyerges Gábor Ádám harmadik, Az elfelejtett ünnep című verseskötete a Műút könyvek-sorozat 19. darabjaként, valamint 2013-ban kijött Sziránó című regényének második kiadása a Fiatal Írók Szövetsége Hortus conclusus-sorozatában.

2015. június 2-án, kedden, 19 órától a Rácskertben mutatják be Az elfelejtett ünnepet. A helyszínen megvásárolható lesz a kötet, valamint a rá korábban előfizető olvasók itt (is) átvehetik példányaikat, a belépés ingyenes.

(esemény a facebook-on)

2015. június 6-án, szombaton, délelőtt 10 órától többek között Nyerges Gábor Ádámmal is beszélget a Könyvhét nagyszínpadán, a Vörösmarty téren Korpa Tamás.

2015. június 7-én, vasárnap, 15 órától dedikálja új verseskötetét a szerző az Írók boltja előtt, a Liszt Ferenc téren.

(esemény a facebook-on)

nyergeskötetek2015

Fráter Zoltán is új kötettel jelentkezik a 2015-ös Könyvhéten, Szerelmes Budapest című könyve a Holnap Kiadó gondozásában jelenik meg.

“Ki ne olvasott volna Ady Endre és Léda, vagy Ady és Csinszka szerelméről? Ki nem hallott már Karinthy Frigyes érzelmi viharokban gazdag házasságáról? Ki nem tudja, hogy Bródy Sándor és Krúdy Gyula elbűvölte a nőket? Kevesebbet beszélünk azonban arról, hogy Ady Endrének volt harmadik nagy szerelme is, hogy Krúdy leendő anyósával tartott fenn heves viszonyt, hogy a huszonkét esztendős Kosztolányi Dezsőnek tizennégy éves kislányért lángolt a szíve. Ki gondolná, hogy Harmos Ilona színésznő, Kosztolányi későbbi felesége a fiatal Karinthy kedvese volt? Ki hinné, hogy az életvidám Karinthy Frigyes sohasem tudta elfelejteni korán elhunyt első nejét, Judik Etelt? Ebben a kötetben maguk az érintettek, a szerelmi történetek szereplői beszélnek hiteles dokumentumok alapján. Fráter Zoltán az eredeti levelezések, naplófeljegyzések, vallomások nyomán izgalmas olvasmányt állított össze, párbeszélgetésekké alakítva hét legendás háromszögtörténetet.” (holnapkiado.hu)

2015. június 6-án, szombaton, 14 órától, a Holnap Kiadó standjánál dedikálja régi és új könyveit a szerző.

A 86. Ünnepi Könyvhét további programjairól a rendezvény hivatalos oldalán lehet bővebben tájékozódni.

Ugyancsak ajánljuk olvasóink figyelmébe évek óta íródó, speciális könyvheti netnapló-sorozatunkat, mely természetesen idén sem maradhat el. Aki addig is szeretné felfrissíteni az elmúlt öt év könyvheti emlékeit, ide kattintva éri el archív bejegyzéseinket: 2010, 2011, 2012, 2013, 2014.

Az Apokrif könyvekről az alábbi facebook-oldalon lehet bővebben is olvasni, az egyes könyvekről pedig az alábbi oldalakon lehet tájékozódni:

Bödecs László: Semmi zsoltár

Juhász Tibor: Ez nem az a környék

Szendi Nóra: Zárványok


Kötter Tamás: Dögkeselyűk – könyvbemutató (programajánló)

2014. október 30.

dögkeselyűk