Feketemosó: Töredék olvasmányaimból

2018. július 11.

feketemoso-uj-kozepesEzen kívül még számtalan furcsaság ötlött fel bennem, s ahogy mindezeket sorra vettem, lassan feljött az égre a napkorong, én pedig kint eveztem már a nagy tengeren. Kezdtem sejteni, hogy az úszó építmények nincsenek már messze, s bár a földünk partjaitól nem kívántam messzire sodródni, azért igen megörültem, mikor egy nagy felhő alatt felfedeztem az idegenek óriási csónakját. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó

Tóth Anikó

Újra fellapoztam a Diario harmincharmadik oldalát, és összevetve a magam nyelvén írott változattal, még mindig úgy láttam, hogy válogatott hazugságok gyűjteményét tartom a kezemben. Igaztalanságai mögött viszont néhány valószerű történet sejlett fel, s hogy ezeket el ne feledjem, tintát s papírt vettem magamhoz. Feljegyzéseim közül egy ha megmarad az utókornak, talán nem lesz haszontalan. S kívánom, hogy ez az egy az legyen, melyet néhány nappal ezelőtt házam népe előtt már megismertettem. Olvass tovább »


Feketemosó: A patkányfogó

2018. július 4.

feketemoso-uj-kozepesA patkányfogó jött és ment, elvitt mindenkit, akit csak elvihetett. Nyomában por és a június maradt. És ablakokból szemlélődő emberek – Szalay Álmos írja az Apokrif blogját.

Szalay Álmos

Szalay Álmos

A patkányfogó jött és ment, elvitt mindenkit, akit csak elvihetett. Nyomában por és a június maradt. És ablakokból szemlélődő emberek. Azon a kopár nyáron érkezett, mikor olyan nehéz volt vizet találni a városban és a városon kívül. Napokon át gyalogolhatott az ember, ha rendes ivóvizet akart magához venni, olyat, aminek nincs bántóan fémes utóíze, nincsenek benne furcsa kis dolgok (kagylócskák, csigaházak, szöszdarabok, hajszálak vagy régi cigarettacsikkek). Régi életünk már csak emlék volt, nosztalgiába és kora esti, temperált fénybe mártva. Olvass tovább »


Feketemosó: Hét: Nóra

2018. június 27.

feketemoso-uj-kozepesÉn pedig üres maradok, indulásra készen, egy tervrajz, valódi instrukciók és koordináták nélkül. – Nagy Hajnal Csilla írja az Apokrif blogját.

6.

Fáradt vagyok. Rettenetesen fáradt. Megtehetem, ma lehetek fáradt, ma nem kell önmagammal találkoznom, ma csak olyan emberekkel kell találkoznom, egy kivétellel, akikkel addig soha. Olyanokkal kell találkoznom, akiknek fogalmuk sincs arról, mi történt velem, körülöttem, mit csinálok a következő napon, és semmit sem mutatok nekik abból, ami a bőrön túl volna látható. Kedd reggel felöltözök, magamhoz veszek egy könnyű táskát, benne a pénztárcámmal, és elindulok a vonatállomás vagy a buszállomás felé. Olvass tovább »


Feketemosó: Szappanárus

2018. június 13.

feketemoso-uj-kozepesÁlltam ott a hidegben a kockás szoknyámban és az új csizmámban, és megígértem, hogy úgy lesz, valahányszor erre járok, mindig emlékeztetem majd magam arra, hogy ez az ember itt szokott ülni.   – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját. Olvass tovább »


Feketemosó: Hét: Nóra

2018. május 30.

feketemoso-uj-kozepesA rudak megtisztítása veszi igénybe a legtöbb időmet, mert tudom, hogy műalkotások, és műalkotások körülöttük a lányok is, de valójában csak Lisa az, aki érdekel. – Nagy Hajnal Csilla írja az Apokrif blogját.

5.

Nem sok annyira nyugodt hely van a világon, mint a Bűnbarlang hétfő délelőtt. Néhány órával zárás után vagyunk, néhány órával nyitás előtt, és az egész héten felgyülemlett, hét közben csak felületes rendrakásnak alávetett koszt kell ezalatt az idő alatt eltüntetnem. Azóta járok ide takarítani, amióta Frida már nem dolgozik itt, és Lisán kívül senki sem tudja, hogy az anyja vagyok.

Olyan érzés, mintha évek távlatából próbálnám eltüntetni erről a borzasztó, züllött helyről a nyomait, mivel fordítva, a hely nyomait Fridából sosem sikerült. Úgy dolgozom a Bűnbarlangban, hogy fájjanak a tagjaim, szándékosan felsértem a bőröm, hagyom, hogy fájjon, és hogy az apró seben keresztül belém ivódjon valami ebből a lenyűgöző rohadásból, ami a helyet körbelengi. A főnök, aki Frida főnöke is volt, óriási tisztelettel kezel minden lányt, aki nála dolgozik. Tudom, mennyire szerette Fridát, és tudom, hogy a vonásaimban tudat alatt felfedezi őt és a hiányát is egyszerre, ezért kicsit mindig összezavarodik a környezetemben – ha teheti, elkerül, de nem teheti, mert valami folyton vonzza hozzám, és saját magának sem tudja megmagyarázni, hogy micsoda.

A rudak megtisztítása veszi igénybe a legtöbb időmet, mert tudom, hogy műalkotások, és műalkotások körülöttük a lányok is, de valójában csak Lisa az, aki érdekel. Azt hiszem, a főnökén és rajtam kívül már senki sem hívja Lisának, mindenki csak úgy emlegeti, hogy a Félkarú Nyelőgép, és amikor ezt meghallom, legszívesebben tisztára törölném ezt a lányt, letörölném róla ezt a rettenetes és minden alapot mellőző nevet.

Nem tudom, melyik szín volt az, amin keresztül Lisa el tudott jutni a Fridából kiáradó szeretetprizmán keresztül odabentre. Nem tudom, hogyan küzdötték le az idegenséget, saját maguk és egymás iránt, de tudom, hogy Lisa volt az egyetlen, aki miatt Frida hajlandó volt egy harmadik kategóriát alkotni az emberek befogadására: a prizmán visszahatoló fény kategóriáját. Laci minden igyekezete ellenére képtelen volt elfogadni Lisa létezését, és egyáltalán nem azért, mert lány volt, hanem mert egy olyan úton jutott el Fridához, amelynek Laci a létezését sem tudta megérteni. Amikor Lisa megjelent Frida életében, Laci mintha hirtelen meglátta volna a lánya idegenségét, és nem azért nem tudott vele mit kezdeni, mert ne akarta volna elfogadni, hanem mert innentől kezdve folyamatosan azon kellett dolgoznia, hogy visszamenőleg értelmezze az egész életét, az egész életünket.

Lisa nyitás előtt egy órával érkezik a Bűnbarlangba, tompán üdvözöl, lopva figyel egy darabig, miközben ki-be járkál, elkészül, átöltözik. Azután odajön, és szó nélkül segíteni kezd. Sosem mertem megkérdezni, mi történt a jobb kezével, egy kicsit mindig úgy csináltam, mintha észre sem vettem volna, hogy a vállánál véget ér. Finoman dolgozzuk végig a nyitás előtti egy órát, olyan dolgokat végez el, amelyeket én már korábban elvégeztem: fél kézzel törölget, megfeszülnek a testéhez képest kissé aránytalan izmok a karjában, amíg a rudakat törli át. Azt hiszem, igazából nem csak hogy nem segítség, de ügyködése után az amúgy általam makulátlanná tett rudak kissé mintha megint piszkosak lennének. De hagyom. Mindig Lisa volt az a tökéletlenség, amely hiányzott Frida életéből, egy megfogható tökéletlenség. Egy csakis fél kézzel megragadható tökéletlenség.

Miután végeztem, összepakoltam, átvettem a fizetésemet, találkozom Lisával a bejárat előtt. Tíz perc van kezdésig, cigarettázik. Megállok mellette, némán néz rám, elmosolyodik. Visszamosolygok. Pár másodpercig küzdök magammal, meg akarom kérni, minden hétfőn meg akarom kérni Lisát, hogy menjen be hozzá, látogassa meg őt a börtönben. Keresem a szavakat, összerakom a megfelelő szerkezetet, mindig azzal az erős elhatározással állok meg mellette a bejáratnál, hogy arra kérjem, legyen elég ereje bemenni hozzá. De sosem fogom.


Feketemosó: Blesse mon coeur

2018. május 9.

feketemoso-uj-kozepesOtthonos a logikája, otthonos a szavak zsongása, de a nyelv teljesen mégsem lehet az enyém: végül mindig ideát rekedek. – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

 

Mondják, hogy ha egy francia ember magyarul hallja a Chanson d’autumne sorait, Tóth Árpád szavai mögött is képes ráismerni a blesse mon couer d’une langueur szabályos hullámaira. Időnként, amikor jobban beszélek franciául, bennem egy Jacques Prévert-vers visszahangzik, máskor viszont, amikor kevésbé ér a francia nyelv vonzása, a szavak, a Déjeuner du matin szavai eltűnnek, és csak a ritmus széttört darabkái úszkálnak a fejemben. Most is, amikor megpróbálom felidézni, utána kell néznem, hogy biztosan ez-e az, amire gondolok. Il a mis le café dans le sucre – mondom magamban, de érzem, elvétettem, butaság az egész. Nem a kávé kerül a cukorba, hanem a cukor a kávéba, egészen más hanglejtéssel: Il a mis le sucre / Dans le café au lait. És ha tovább olvasom a verset, látom, hogy a cukor, a kávé és a tej mellett egy cigaretta is előkerül, amelyre nem is emlékeztem, pedig milyen fontos, milyen szépen egybemosódik a kint kopogó esővel, amelybe a férfi úgy lép ki, hogy egy szót sem szól a nőhöz, még csak rá sem néz: Sans une parole, / Sans me regarder. Ez a nő pedig, aki egy pillanatra megjelenik előttünk, a kezeivel eltakarja az arcát – franciául inkább a kezeibe teszi, magyarul talán a tenyerébe temeti –, és sírni kezd. Olvass tovább »


Feketemosó: Kinley MacGregor: A csábítás mestere – A tömörített változat (5.)

2018. május 2.

“Egy alávaló, hitvány gazember vagyok. És ráadásul még le is fektettelek!” – Evellei Kata írja az Apokrif blogját.

Kinley MacGregor: A csábítás mestere

Kinley MacGregor: A csábítás mestere

Olvass tovább »