Wágner Ádám novellái (archív)

2017. december 9.

Éhség

 

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

apokrif-2015-2-boritoBauer Márton 12:30-kor kilépett az irodából, és megindult valamerre. Nem sok értelme, hogy megindult, mert ugyan hova menne? Az lesz a legokosabb, ha bevillamosozik a belvárosba. Nem tudja, mitévő legyen. Néhány utca, amin végigmegy – néhány bolt – néhány fanyar, férfias gondolat… Mindjárt talál egy csemegeboltot. Gyakornoki helyén fél óra ebédszünet jár mindenkinek, és ez alól ő se lehet kivétel. Mennyi pénze van, lássuk csak. Szívét valamilyen ünnepi, lebegő érzés fogja el, mint amikor az ember egy kivilágított templomba lép. Bauernek nagy gyengéje az evés, és ezt ő is tudja magáról. Egyelőre mindent nem lehet egyszerre. Izgatottan tervezgetni kezd. Tudja, hogyha betér egy pékségbe, biztos lehet benne, hogy legalább négy darab valamit venni fog, a nagyáruházakban pedig végképp nem tudja megállni. Szemei előtt színes, szivárványos felhőcske ugrál, a torka elszorul. Édes melegség hullámai öntik el. Egyetemi évei alatt, amikor már neki kellett magáról gondoskodnia, kidolgozott egy önmegtartóztató stratégiát, hogy amúgy is tekintélyes súlyfeleslegét legalább szinten tartsa, ha már lefogyni nem volt képes; módszere abban állt, hogy csak későn vagy egyáltalán nem reggelizett, óráit úgy vette fel, hogy mindig jusson idő az ebédre, és így csak este evett, amikor hazaért az egyetemről. Ott valami más történt, tudta, de elfelejtette… Szigorú beosztással éltek. Bauer ugyanis alkatánál és gyenge akaratánál fogva képtelen keveset vagy kis mennyiségűt enni. Kínlódva rágja a ragacsos, foghoz tapadó csirizt, és a nyála és a könnye fuldoklón csurog le a torkán. Eközben már érzi, hogy szédül. Nem szenvedett akkor sem, ha keveset adtak neki, de ha rajta múlt, sohase kínozta magát ilyesmivel. Két perc múlva a bukott férfi ott áll a csemegekereskedésben.

 

 

Olvass tovább »


Bezsenyi Tamás novellája (archív)

2017. november 13.

Az első napon

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Löttyedt keménységű labda pattogott a járdán. A kisfiú belerúgott, de a szél félrelökte. Az apuka gyorsan utánaugrott, nehogy kiguruljon az úttestre. Egy szakállas csöves ácsorgott mellettük. Ujjai között cigit, kezében egy kis üveg vodkát szorongatott. A slukk-korty szabályt csak akkor szegte meg, mikor ráfeledkezett a kisfiú esetlen rúgásaira. Pár pillanatra elmerengett, tekintetéből ítélve valami nosztalgikus emléken. A szemben lévő kisboltban a presszósnő lefőzött egy újabb adag kávét, és a fütyülve menekülő meleg levegő lassan felgőzőlte a hajnali dermedt hűvös levegőt. Olvass tovább »


A nosztalgia ötven árnyalata

2017. október 17.

Gucsa Magdolna esszéje Kovács Olívia festményeiről
(Megjelent az Apokrif 2017. őszi lapszámában)

Kovács Olívia: Most/Volt I, 2017, olaj, vászon, 30 × 40 cm

A nevetés és felejtés könyvében meséli el Milan Kundera egy különös fénykép történetét. 1948 februárjában Klement Gottwald kommunista vezető megjelenik egy prágai barokk palota erkélyén, hogy győzelmi beszédet tartson. Hozzá legközelebb Vladimír Clementis áll, aki gondoskodóan Gottwald fejére teszi szőrmesapkáját, meg ne fázzon a későbbi csehszlovák államelnök. Négy évvel később Clementist árulással vádolják és felakasztják, a képről pedig leretusálják, csak a szőrmesapka emlékeztet a bukott pártfunkcionáriusra. Ahogy végignéztem nemrég a Kelet Kávézóban Kovács Olívia „fotóalbumát”, leginkább a szőrmesapka mögötti kéz, a rendszer nyomainak hiánya ötlött szembe a hetvenes–nyolcvanas évekre jellemző díszleteken. Nincs a Kádár-korszak címere a művház színpada felett, sehol egy templom – nyilván a család életét nem a keresztelő, elsőáldozás vagy templomi esküvő mérföldkövei szervezték közös történetté. Ha a saját, leginkább persze digitális albumomat pörgetem végig, akkor képről-képre beszüremlik a közélet egy-egy momentuma a magánélet intim atmoszférájába: rendre ott van a háttérben egy, a kétezres években elpanamázott, felállványozott homlokzatú épület a Belső-Erzsébetvárosban, egy Soros-plakát, egy ugrótorony. Kovács minden bizonnyal nem maga retusál, egyszerűen a családi fényképekről hiányoznak azok az attribútumok, amelyek konkrét jelölői volnának annak a politikai rendszernek, amelyben a fotók készültek, amelyre rábólintott a nagyszülők generációja: jó, hát akkor itt fogunk élni. S tulajdonképpen éppen ez a jellegzetesség, a politikum hiánya – s a képekből szintén leszűrhető, kispolgári jólét – teszi a kádári alku pontos képi metaforáivá a festő olajképeit.

Olvass tovább »


Vajna Ádám novellája (archív)

2017. október 14.

Háború, béke, iskolaudar

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Az iskolaudvaron mindig a kicsiket öltük meg. Azt szerettük, ha a halálos lövés után egyből lezuhannak a földre. Kedvencünk a másodikos Dávidka volt, aki el merte úgy dobni magát, hogy nem tompította karjával az esést. Büszkék voltunk rá, hogy velünk játszik, bár nem mondhattunk neki soha, mert az ilyenfajta érzelgősség megingatta volna hadi tekintélyünket. Aztán voltak olyanok is, akik nem feküdtek le a földre, mert attól féltek, hogy ha sáros lesz a ruhájuk, akkor kikapnak otthon. Őket elneveztük a franciáknak. Nem szerettük a franciákat, mert meggyalázták a halál szépségét azzal, hogy miután elestek a csatatéren, elsétáltak a legközelebbi padig, és nyugodtan beszélgettek, miközben tőlük pár centire zajlott tovább a küzdelem, és patakokban folyt a képzeletbeli vér. Viszont szükségünk volt rájuk, különben nem lett volna elég halottunk egy rendes háborúhoz. Olvass tovább »


Fodor Balázs versei (archív)

2017. október 2.

működési mechanizmus

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

A várótermekben mindenki lopva néz körül.
Ha megnyikordul egy ajtó, megzörren egy kulcs,
gyanús szemvillanások kísérik. Nyikorognak a
csigolyák is, zörögnek az ízületek. Ki-ki a maga
módján hárít. Telefonál, fájdalmat grimaszol,
érdeklődik a falakon, asztalokon elhelyezett
prospektusokból. Én olvastam, de amint felnéztem,
mások tekintetében láttam saját lopott pillantásom.

A terembe lépve bizarr fém és bőr kínzóeszközök
szolgálják a test gyógyulását. A szellem nyomorította
lélek menthetetlenül beteg. Földön fekszünk.
Túl nagy vagyok a kicsi teremben. Régen túl kicsi
voltam. Balra felnyújtózunk a lábunkkal, és letesszük.
Jobbra felnyújtjuk, és le. Balra fel, és le. Megint
jobbra, és letesszük. A röhögés környékez, mint
egy hold kering körülöttem, távolodik, közeledik,
de akkor eszembe jut, hogy miért vagyok itt.
Hogy miért zihálok, mikor az öregek mellettem,
akiknek még a vetkőzős toll volt a mobilpornó,
hang nélkül, alázattal csinálják a gyakorlatokat.

…és ellazítjuk az izmokat. A kínzóeszközök nem
kerülnek sorra. Pöttyös labda van, de nem pattog
úgy, és nem olyan, mint régen. Pörgetném az ujjamon,
eldobnám, belerúgnék, ehelyett nyújtózkodunk,
forgunk vele. Tarkónkhoz emeljük hason fekve,
végiggurul a hátunkon, a derekunknál elkapjuk.
Mindenkinek sikerül. Kis játékosság, kis mosoly,
a linóleum nyekergése. Öltözködés, sietős léptek
a lépcsőn, némán, mint a lány a vetkőzős tollban.

Olvass tovább »


Evellei Kata versciklusa (archív)

2017. augusztus 27.

Daymaresapokrif-borc3adtc3b3

– ciklus Edward Gorey képeire –

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

I.
Nem állhatok meg túl sokáig.
Mindenhová követ, mint a dögmadár.
Ha visszafordulok, hátrál, de ott marad.
Tudja, hogy gyengülök. Várja, hogy föladjam.
A kerítés mögül figyel, hogy a többiek ne lássák.
A járdát megszakító vonalak közé szivárog,
talpamra ragad, csuszatolni kell, hogy lejöjjön,
vagy ollóval kivágni, mint a kavicsot,
mielőtt a bőrömbe fúrná a csápjait,
és gyökeret eresztene a tüdőmben.
Az ollót nem dobom ki, kaptam valakitől,
csak eldugom, ha erre néznek, mert ez titok. Olvass tovább »


Tábor Ádám verse (archív)

2017. augusztus 1.

u-grund ’58-’88

(megjelent az Apokrif 2015/4. számában)

kezdet eszmélet antológia
rottenbiller petrigalla kápolnatárlatok
szenespince vigília építészpince
tiszta szívvel jelenlét elérhetetlen föld
muskátli kárpátia egyetemi színpad
lakászínház bercsényi fmk ganzmávag
szétfolyóirat profil gépelt szamizdat
szabadegyetem szeta élő folyóirat
napló beszélő ábé aktuális levél
más fölöspéldány lélegzet sznob international
mozgó világ harmadkor józsef attila kör
indigó fafej underpress hejettes szomlyazók
bölcsész-index szógettó cseresorozat
örley kör dunakör hálózat a lap