Szlukovényi Katalin versei (archív)

2017. június 19.

Telefonkönyv

In memoriam Hankiss Elemér

apokrif-borító

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Szaporodik mobilomban a halottak száma:
apám, barátom, mesterem,
közeli rokonok, távoli ismerősök,
egykor meghitt vagy csak tervezett
találkozások, beszélgetések
emléke, ígérete.
Akárkit keresek, mind gyakrabban őket
találom – fáj, mégis megnyugtató
látni, hogy voltak, vannak. Kitörölni
nem volna szívem, végképp úgysem lehet.
Jöjjön inkább – ezt akarták ők is –
az új nemzedék, ők javítsanak
a folyton romló arányokon,
írják be magukat a könyvbe, alakítsák
a befejezetlen emberi rendet. Olvass tovább »


Kerber Balázs verse (archív)

2017. május 15.

Energiaapokrif-borító

(megjelent az Apokrif 2015/2. számában)

Az évek energiáját megfojtották,
pedig buzog még, mint az ég,
és a tágas ablakokon úgy rohant
át a fény, hogy senki sem falta fel.
Hátam mögött hatalmas pálya,
fejemet boldogan vetném hátra,
agyamban zsibong a kékség.
Két pörgő tányér, az iramba
belevesznék, lámpacsíkok
kereszteződése a fehér felszínen.
Az éveket kipenderítették,
ülök az ágyam szélén, lóg a lábam.
Riaszt a kinti zsivaj. Pattog
a nap, mint egy labda, minden
pattanáskor kiált valaki. De
csak a zajt lehet hallani,
és, hogy valami zajlik.
Ne lenne a sok épület
sok üreges tégla,
én is dobálóznék. Felülnék
a vasútra, kezemben két
fürdőpamaccsal. Aztán leszállnék
valami elmosódott helyen,
épp csak lépegetnék, míg
fordul egyet a térkép. Hosszú
csíkok az égen. A horizont,
mintha a plafont nézném,
szemcsék tengerében.


Bödecs László versei (archív)

2016. november 11.

Megszülettél

(megjelent az Apokrif 2015/1. számában)2015_1_borito

Más napokon az emberek
ezresével születtek,
ma persze csak neki
van születésnapja.

Még mindig fiatal lehet.
A szőke hajára emlékszem,
sárgul bennem,
mint egy régi fénykép.

Talán elmennénk
egymás mellett az utcán,
meg sem ismerném,
vagy rá se néznék.

De ha rá gondolok, még
fennakad a szemem,
és a hamu nadrágomra
hull észrevétlen.

Egy pillanatra
ilyenkor magam is
csak fénykép vagyok,
árnyék kövön, kerítésen.

Olvass tovább »


Halmi Tibor verse (archív)

2016. október 23.

 

Macskák és edények2015_1_borito

(megjelent az Apokrif 2015/1. számában)

vajjal kenem be cicáid mancsát,
szép halottam,én egyetlenem,
vállalva puhább talpak szorongó éjjelét,
mert annyi dög van kint
a vágyódó ködben,
miért gondolnánk, hogy mi megússzuk.
vajjal kenem be, mert így a szép,
lásd, olvadó vaj nyomait
a tűzfalon,
ha kérdezed, ez jobb, mint a kés:
a kiújuló, kendőzetlen fájdalom.
a szomszédban mind zsákba varrják a macskák fejét,
és nehéz téglákat visz a háztulajdonos,
hallani az asszony fojtott,
szobáinkon áthalló kínzó nevetését,
ahogy férje szinte az ő nyaka körül rántja össze a
zsákot,
azzal, hogy az éjszaka kedvelt lényei közül,
éppen az ő macskáit használja fel
a házon ülő rontás kivédése ellen.
vagy azt szeretnéd, ahol el se felejtik egymást,
mert nem is találtak egymásra teljesen;
a fiú mindig idegen kötényekbe
nyúlkál, míg a lány
otthon sírva kerülgeti a bontatlan macskaeledelt,
mert azt hallotta, hogyha ebből eszik,
új kismacskái lesznek.
kintről egy befelé irányzott lépéssel
leköpik az ablakot, és bent,
a mosogató tálcán
erre összerezzenek az edények,
és macskáink közt egyensúlyoz újra
a madár-agyú ősz bűnös, ősi rémülete,
hogy szerelmeink mégsem érintetlenek.
ezért a vaj: átkok ellen mártogatunk,
te tartod a fejrészt, és a hozzá-
tartozó csigolyákat,
a farok, és a folyton imbolygó lábak
köze, ami aligha vajas,
az én reszortom.

 


Kovács Kristóf versei (archív)

2016. augusztus 28.

Inflálódás

(megjelentek az Apokrif 2015/1. számában)

(Torino- Lazio 1-3)
2015_1_borito
valami meccs mindig megy a kocsmákban.
és unalom, mikor még sincs miről beszélni,
pedig azt hittük, majd sok mindent kell mesélned.
többen csak most érkeznek.
hajnalban teniszmeccseket is szoktam nézni,
csak mióta elmagyaráztad
a szabályokat, kevésbé izgalmas.

idézgetek, amikor nem terelem a szót, mesélem,
hogy verseket álmodom, és mérhetetlenül unom.
főleg az ilyeneket.
igazán nagyra nőnek a tétek, lesz vesztenivalóm bőven.
de feltűnt, hogy pár nap alatt értéktelenedik, az is, amiket
mondtál.
persze ami nem inflálódik, az nincs.
talán ma aludni is tudok valahol, mert otthon az már
nem megy.
csak ne mutass irányt, ne ígérj, hagyd meg nekem az előnyt.
a látszatot, hogy így marad, és hogy egyszer lesz minden,
ami eddig…
és ez megtart majd, amíg a szobám végső esélyeiben,
kiegyenlít az előre kiszámítható bűntudat.

Olvass tovább »


Gelencsér Milán versei (archív)

2016. augusztus 19.

Klárika üldöz2015_1_borito

(megjelent az Apokrif 2015/1. számában)

I.

Klárika gyros-os a Blahán
a harmadik műszakban,
és odáig van értem –
Klárika üldöz.
Engem hálókocsi-kalauznak
szeret gondolni, magát a háború
alatt éhező Hepburnnek, és
ötszáz forintonként közelebb
fejti magát ahhoz, hogy elsötétítsem
a kupét és a kigömbölyítésén
dolgozzam.

Olvass tovább »


Esterházy Péter és Marianna D. Birnbaum beszélget (archív)

2016. május 2.

Az évek iszkolása2015_1_borito

– részlet egy interjúkötetből –

(megjelent az Apokrif 2015/1. számában)

Mi az első emlék (vagy emlékfoszlány), amely megjelenik az agyában, ha rákérdez? Mi az első emléke a szüleiről?

Elolvasván a kérdést, jó ideje ülök már az íróasztalomnál, és lényegileg, hogy nevetségesen fejezzem ki magam, elméleti megfontolásokat teszek. Ez nyilván azért van, mert nem ugrik be semmi nagyon határozottan „mint első”. Pedig nyilván van első, mert például van utolsó. Természetesen ez az utolsó emlékem, ez, itt, most, hogy nyüstölöm ezt a szegény, árva, magyar mondatot. Jut eszembe: vannak-e szegény, árva angol mondatok? Vagyis a magyaréhoz hasonló státuszban lévő mondatra mondanak-e ilyesfélét. Illetve a kérdés még csak nem is ez, hanem hogy én mondanám-e ezt, ha angolul írnék. Vagyis gondolnám-e ezt. Azt hiszem, nem.

Olvass tovább »