Kaptam itt hideget-meleget

2018. június 22.

Tárlat: Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet – Ludwig Múzeum, Budapest

Jevhen Nyikiforov: A köztársaság emlékműveiről, 2015–2017, fotósorozat

Posztszovjet területen eddig csak ősszel és télen jártam, ezért különösen furcsa érzés volt arra a kontrasztra gondolni a villamoson, ami a kiállítótér és az ablakokon túli Budapest között feszült. Nem tudtam, mire számíthatok, de abban biztos voltam, hogy szélsőséges élményekben lesz részem. Már rögtön a jegyvásárláskor teljesen „otthon” érezhettem magam. A pénztáros, majd később az első teremőr is olyan ridegen fogadott, hogy ösztönösen a diákomat kezdtem előkotorni a táskám mélyéről. Igazolvány nem kellett, csak a jegy, ami inkább volt menetjegy, mint belépő.

Januárban jöttem haza Oroszországból, az ukrán határ mellől. Az élmény még annyira friss, hogy a kiállítás tér- és időbeli utazást jelentett számomra egy olyan helyre, ahol annyira jelen van a múlt, hogy a szokásosnál is homályosabban látjuk tőle a jövőt. Rögtön az első kép mindent magában foglalt, amit ettől az élménytől vártam. Mikola Macenko ún. „heraldikus” korszakának minden darabja a címertan eszközeivel állít szatirikus tükröt a ma emberének. A művész moszfilmes plakátok mosolyogtatóan szovjet színanyagával komponálta egybe a tsz-ek, propagandairodák és panellakások pepita járólapjainak világát.

Olvass tovább »


Kibújás vagy bebújás? A medvék töprengése

2018. június 21.

Tárlat: Hajdu Zsófia – You can’t be a professional autobiographer, Liget Galéria, Budapest [Küszöb Fesztivál]

Hajdu Zsófia: Az író… 2017, olaj, vászon, 89×63 cm

Zsófival nehéz beszélgetni, ezt többéves tapasztalattal mondom. Benntartja a gondolatait, de amit most elénk tár, az beszélő festészet: a meg nem írt regény, napi üresjáratok, tervek – mert tervezni muszáj! – a pakolászás, a szivárványos tárgyak, a napsárga falak mind-mind beszélni kezdenek hozzánk.

Mindenből lehet kép. Legyen is mindenből kép! A medvéknek üzenem: akarjuk vagy sem, a festészet mindig kibújás. Ha személyes, akkor megmutatkozás, kitárulkozás. Ha a festmény egy kudarcba fulladt vállalkozásról szól, mint ez itt, akkor ezzel a szerencsétlenséggel rajzol magáról portrét az alkotó. A végeredmény regény helyett ablakra emlékeztető kép, ami keretezi az egész sorozat mögötti elgondolást és érzületet. A reflexió – ha az épp nem is több, mint a saját nyöszörgéseim lejegyzetelése és képpé formálása – pedig mindig kinyitja ezt az ablakot, és friss levegőt ad. Bármi is legyen a téma, a rálátás és egy kompozíció összerendezése elemeli a képet tárgyától. Már nem azt látjuk, hogy valaki itt épphogy csak felülkerekedik napi teendőin, vagy megosztja velünk megoldatlan egzisztenciális dilemmáit, hanem ezek helyett a kép teremtette felszabadító egész-élményt éljük meg.

Olvass tovább »


Bánkitó kétezertizenhuszonnyolc

2018. június 20.

Idén július 11-14. közt ismét megrendezik a Bánkitó Fesztivált, minden tekintetben a legszebb hagyományaihoz hűen. Magyarország és a világ (és a művészetek) különböző csücskeiből érkeznek augurok és orákulumok, jósok és vajákosok, hogy a közönséggel közösen kifőzzék, mire készülhetünk, mi vár bennünket egy évtized múlva – a már megszokott összművészeti és civil-közéleti diskurzus révén.

bankito

Forrás: bankitofesztival.hu

Olvass tovább »


Lépéselőny

2018. június 18.

Tárlat: Terápia, Blinken OSA Archívum – Centrális Galéria, Budapest [Küszöb Fesztivál]

Dobokay Máté: ua, 2018

 

Végéhez ért az idén először megrendezett Küszöb Fesztivál. A kiállítássorozat olyan – óhatatlanul is csak átmeneti – támogató intézményrendszeri struktúrát kíván biztosítani, melyben a pályakezdő képzőművészek lehetőségeinek (ön)reflexív tematizálása révén azok kiterjesztése is megvalósulhat. A fesztivál központi – és egyetlen – csoportos kiállítása, a projekt főszervezője, Don Tamás által kurált Terápia a személyes tapasztalatok közösségi feldolgozásán keresztül kísérelte meg a rendszerszintű hiányosságok verbális és műalkotások általi megfogalmazását. A kérdésben ugyancsak érintett kurátor a művészek válogatásával olyan reprezentatív mikroközeget hozott létre, mely a benne artikulálódó attitűdöket és művészi praxisokat illetően heterogén, ám az azokat aktuálisan befolyásoló élethelyzet tekintetében igen hasonló. A kiállítók a tárlat előtt fél éven át két pályakezdő pszichológus vezetésével, csoportos foglalkozások keretében vizsgálták azokat az anomáliákat, melyeket az induló művészek helyzetének erős intézményrendszeri meghatározottsága és e rendszerbeli helyének tulajdonképpeni meghatározhatatlansága teremt. A „művész-lét” – képesség – és társadalmi lét – piacképesség – távolsága (Kazsik Marcell: Supernormal project); a művészeti intézményrendszert jellemző jogi és etikai „egyezményes” eljárások életszerűtlenségének feszültsége a személyes valósággal (Balogh Viktória: Szerződés); a művészetközvetítés terének funkcióvesztése (Demeter Dávid: artist really uses the white cube) és kommunikációs zártsága (Tóth Balázs Máté: Csoda I–II); illetve a bizonytalan fogalmi alapokon álló meggyőződések illékonysága (Lima Victor: Egymásodpercesek) mind tartósan nyomot hagynak a pályakezdő művész attitűdjén, míg az a szisztémán belül önmagának nyomát sem látja (Dobokay Máté: ua).

Olvass tovább »


Aldous Huxley versei (online megjelenés)

2018. június 18.

Aldous Huxley

Aldous Huxley

A buszon

(On the bus)

A busz tetején ülve
pipámra harapok, az eget bámulom.
Vállam fölött száll fel a füst,
és vele az életem.
„Az energiamegmaradás…” – mondod.
De égek, ahogy mondom, égek;
s az én füstöm is elszáll
eltűnő, szürke gomolyokkal.
Csattanás és puffanás…szegény, zúzott testem!
A csiripelő húroknak hárfája vagyok,
elegáns egy hangszer, de végtelenül elhasznált,
s épphogy csak véletlenül nincs tüdőbajom.
Micsoda mókás jelenség! Olvass tovább »


Nagy Hajnal Csilla verse (online megjelenés)

2018. június 15.

Mikor

Balázsnak

És sosem fogod megkérdezni,
miért megyek ki
esőben
paradicsomot öntözni.

És azt sem,
foglak-e valaha annyira szeretni,
mint a macskámat. Olvass tovább »


Feketemosó: Szappanárus

2018. június 13.

feketemoso-uj-kozepesÁlltam ott a hidegben a kockás szoknyámban és az új csizmámban, és megígértem, hogy úgy lesz, valahányszor erre járok, mindig emlékeztetem majd magam arra, hogy ez az ember itt szokott ülni.   – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját. Olvass tovább »