Feketemosó: Három budapesti emlék

feketemoso_2018Az az egy baj van, hogy nem olyan kartondobozban jöttünk, mint az Égből pottyant mesékben a gyerekek. De amúgy azok mindig azt mondják, hogy Budapestről jöttek, szóval végül is tök mindegy. Csak ez biztos a Katinak is tetszett volna, hogy így kibújunk a dobozból, és hopp, itt vagyunk Pesten! – Tóth Anikó írja az Apokrif blogját.

Tóth Anikó
Tóth Anikó

1.

Végre megérkeztünk Budapestre, mind az öten: Anya, Apa, Kati, Peti meg én. Egy nagy, forgalmas út mellett állunk, előttem egy fényes sínpár, mögöttem hatalmas házak. Apa a térképet forgatja: senki sem tudja, hogy merre induljunk. Boldog vagyok, büszke vagyok rá, hogy óvodás létemre már itt parádézhatok a fővárosban – na de azért borzasztóan nagy ám a zaj, és egy kicsit nehéz a levegő. Beszívom, kifújom. Előbb gyorsan, aztán lassan. De valahogy olyan furcsa, mintha nem akarna lemenni a mellkasom aljáig. Nem baj, húzok egyet a hátizsák vállpántján, és kíváncsian várom, hogy végre elinduljunk. Közben jó alaposan megnézem a házakat: nicsak, hát ezek tele vannak rajzolva! Nálunk otthon nem szabad a falra firkálni, de úgy látszik, Pesten ez is másképp van. Nézelődünk, kifelé fordítom az új cipőmet: titokban koptatom a szélét. A múltkor ezért nem kaptam jégkrémet, jó lesz vigyázni. Apa szól, hirtelen azt hiszem, hogy a cipő miatt, biztos észrevette, hogy mit csinálok. De aztán kiderül, hogy az egészből semmit se látott, csak azt akarta mondani, hogy az a nagy sárga kocsi, na az a villamos. Peti csípőre tett kézzel ácsorog. Én is csípőre teszem a kezemet, és hirtelen lecsúszik a torkomon egy kis koszos levegő.

2.

Az az egy baj van, hogy nem olyan kartondobozban jöttünk, mint az Égből pottyant mesékben a gyerekek. De amúgy azok mindig azt mondják, hogy Budapestről jöttek, szóval végül is tök mindegy. Csak ez biztos a Katinak is tetszett volna, hogy így kibújunk a dobozból, és hopp, itt vagyunk Pesten! Na nem baj, azért így is jó, éppen párizsis szendvicset eszünk, most jöttünk ki a boltból. Vettünk zsömlét, párizsit meg tömlős sajtot. Ülünk a lépcsőn, nézelődünk, Apa a bicskájával felhasítja a zsömléket. Kívül sárgák, belül szép fehérek. Nagyon jól érzem magam, több okból is. Először is: vonatoztunk. Másodszor: térképeztünk! Harmadszor: felszálltunk a villamosra, és negyedszer: ez olyan kirándulás, amikor nem kenyeres szendvicset eszünk, hanem zsömléset! Süt a nap, melegíti az arcomat, jól esik. Azon gondolkodom, hogy mi volt eddig a legérdekesebb itt Pesten. Például az, hogy nem kell köszönni, és hogy nem ismerjük a boltos nénit. Nem kell azonkívül asztalnál enni, és van villamos meg metró, ahol lehet ugrabugrálni, aztán egy bácsi ránk szól a hangszóróból, hogy a fekete gumis részre tilos rálépni – vagy valami ilyesmi. És még csak most jön a Városliget, ahol lesz egy nagy játszótér, és nagyon sok időnk lesz ott játszani, és megnézzük a cirkuszt is, de azt hiszem, hogy csak kívülről. Aztán szerintem estig haza se megyünk, és ki tudja, talán még kólát is kaphatunk!

3.

Anya elment valahova a többiekkel, Apa vigyáz rám, és elhozott a kiállításra. Én tudom, hogy ki az a Pikásszó, egy híres festő, és most az ő képeit fogjuk megnézni. Bemegyünk a terembe, jó sötét van, és sokan sétálgatnak idebent. Apa mindig mondja, hogy hova álljak, mert szerinte mindig van egy hely, ahonnan egyszerre láthatom az egész képet. Csak az a baj, hogy ezek a fejek meg ezek a rajzok nagyon csúnyák, és szerintem nem volt annyira ügyes ez a Pikásszó, mert például nálunk a nappaliban sokkal szebb, virágos képek vannak, és apukám is ügyesebben rajzol, meg azt hiszem, talán én is. Úgyhogy inkább csak sétálgatok a felnőttek között, és csodálkozom, hogy ilyen sokan akarják látni ezeket a ronda rajzokat. Na jó, a vonalból egyébként nem ment ki a színezéskor, ez igaz, de azért nem jófelé mentek azok a vonalak. Mondom is Apának, hogy Apa ezek csúnyák, én ezeket nem akarom megnézni. Apukám röhög, szerinte is csúnyák. Kimegyünk a folyosóra, ott több a fény, és vannak mindenféle festmények, amiken lányok vannak meg szép mezők, és tényleg, virágok is vannak. Ezeknél már könnyebben is meg lehet találni azt a helyet, ahonnan a legjobban látszanak. Úgyhogy most már jó kedvem van, jó ez a múzeum, szóval Apu, ne mondjad, hogy én ehhez még túl kicsi vagyok, mert nem – és ezt majd Anyának is megmondom, hogyha kérdezi. Csak még előbb sétáljunk egy kicsit, még arrafelé menjünk el. És akkor utána kint találkozunk a többiekkel itt a Hősök terén. Ugye, hogy jó lesz, ugye? Most pedig menjünk tovább, mert azokat még meg szeretnéd nézni!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s