Mizsur Dániel versei (archív)

Valami most törik apokrif_2015-4_borito

(megjelent az Apokrif 2015/4 számában)

Ezt is majd újra,
ezt is majd újra kell tanulni,
benézni bátran mély udvarokba,
megbízni rozsdás kerti tárgyakban,
ahogy ellenállnak,
ellenállnak holdfénynek,
hívatlan tekintetnek. 

Mintha azóta állnának itt, mióta
elhagytam őket,
rám várnak, pedig nem itt élek. 

Tovább. Egy faág beleroppan a sötétbe,
beletöröm a csöndbe,
felveri a gyanakvó utcát,
ahogy megbontja egyenesünk segédvonalát. 

Jártam már itt.
Valaki most nyújtja felém a kezét,
valaki most mondja,
ezentúl nem kell félned,
ezentúl nem kell félnem
a hosszú utaktól, a véletlentől,
ahogy rámfeszül. 

Valami most törik. 

 

Hazafelé 

(megjelent az Apokrif 2015/4 számában)

Az utcán halad előre, valamitől mindig
elfelé, de úgy hiszi, valamihez most
mégis közelebb lehet jutni. Az ősz kiült
már a közeli fák ágaira, sápadt levél
tapad a nyirkos beton felszínéhez, mintha
odaszögelték volna. A barna szag sem mozdítja,
csak az emlékeket csalja elő, ebből tudja,
hogy nem először járhat itt. Aztán lassan
eszébe jut a hazafelé vezető út is, a sárga
zörgésből pedig kihallani már néhány
keresett szót; miért nem emlékszem semmire,
majd tovább koptatja az évszakot,
a reggeli köd megül a felejtés árkaiban,
hátha eszébe jut
egy térkép is, ami ezentúl mindig
otthon tartaná. 

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s