„…hogy ne érezzem azt, hogy ha valamit direkt módon mondok, az gáz” (interjú)

A Hold Utca körülbelül egy éve alakult, négy tagból ál: Darvas Máté basszusgitár, Fábry Pál  énekes, dalszerző, szövegíró, Kiss Péter Márk szólógitáros, Darvas Bence dobok. Darvas Mátéval és Fábry Pállal beszélgettünk magyaralterről, a lemezükről, szövegírásról, beszélői pozíciókról.

36656112_10217541116545306_2529814159151857664_n

Hogyan határozzátok meg magatok műfajilag, vagy hogy nem szeretitek, ha bedobozolnak benneteket?

Darvas Máté: Hát annyira nem beszéltünk erről soha, mert szerintem eltérő véleményünk van arról, hogy milyen is ez a zene. Én magyar alternatív zenének szoktam hívni, meg a bátyám is, aztán ezzel a többiek biztos nem értenének egyet, de elég sokféle elemet tartalmaz, és ezért nehéz kategorizálni. Van elektronikus szám is a lemezen, meg biztos lesz is még, az meg már annyira nem fér bele ebbe a magyar alterbe, ebbe a kispálos vonalba.
Fábry Pál: Jó, de mondjuk a Vad Fruttik is annak számít, pedig állandóan ilyen számokat csinálnak.

Meg az Elefánt is, satöbbi, de szerintem nem is jelent semmit ez a szó, hogy alter.

D.M.: Szerintem se, pont azért szokták használni, hogy ne köteleződjenek el. De másnak sem nevezném, biztos nem indie, biztos nem rock…

F.P.: Igazából ez csak annyit jelent, hogy nem köteleződünk el, hogy most mondjuk csak funkyt játszunk, vagy csak popot, hanem tényleg szabadon vesszük az egészet. Meg a magyaralterben szerintem benne van egyfajta autodidaktizmus is. Meg még most is, ha szöveget írok, biztos ott van mögötte ez az egész Lovasi- meg Bérczesi-féle szövegvilág, és dolgozik.

Megjelent az első lemezetek, az Óriások vagyunk, 37 nagyon jó perc. Mi volt a célkitűzés, hogy jött létre?

F.P.: Nekem már volt elég sok dalom, amikor megalapítottuk a zenekart. Én nem is terveztem, hogy zenekarozni akarok, csak egyfolytában a Máté meg a Bence – nem mondom, hogy zaklattak ezzel (nevetnek), de azért néha jeleztek, hogy kéne egyet zenélni. És akkor még csak flesseltem, hogy nahát, milyen jó újra próbateremben lenni, újra zenélni, úgy, hogy nincsen semmi terv, meg ilyesmi, aztán amikor megjelent a zenekar negyedik tagja, a másik gitáros, akkor hirtelen komollyá vált a dolog. Mind a négyen úgy gondoltuk, hogy össze kéne rakni rendes dalokat és megjelentetni. Az első évünket igazából ennek szenteltük. Nagyon kreatív folyamat volt.

Hogy születnek a zenék? Mindenki kész zenei ötletekkel jön próbálni, amelyekből egy-egy dal lesz, vagy inkább jam session-szerű örömzenélésből ragadtok ki dallamokat, hangulatokat? Meséljetek a vendégzenészeitekről is!

F.P.: Én hoztam a dalokat akusztikus gitáron, eljátszottam a fiúknak, és általában rögtön jöttek rá az ötletek, mindenki megírta a saját témáját. Készítettünk felvételeket mobillal,  visszahallgattuk és megőriztük, ami jó volt, és így próbáról-próbára kialakultak a végleges verziók.

D.M.: Az „akusztikusabb” dalokhoz eleve megvoltak az ötleteink, hogy legyen mondjuk vonós, akkor legyen hegedű, ha van hegedű, akkor már legyen cselló is, aztán ezekhez kerestük az embereket. A hegedűs lány Retzler Zsófi, ő a csoporttársam, a csellista lánnyal, Bos Michaella Lillával pedig a stúdión keresztül ismerkedtünk meg. Mindössze egyszer próbáltunk ezzel a hangszereléssel, de biztosak voltunk benne, hogy jól fog szólni. Többnyire a Márk írta ezeket a témákat, a hegedűt Zsófi, az az ő érdeme. A szaxofont is kitaláltuk előre, a Megnémultak az órák egy jazzes szám, tudtuk, hogy jól szólna ott a szaxofon, ezen a hangszeren Márk egy brazil ismerőse, művésznevén Victor Jazz játszott.

F.P.: A Repülőt hajtogatokban pedig az alapötletet az adta, hogy a Radiohead  Kid A című albumán hallottam, hogy mennyire érdekes lehet egy hidegebb tónusú elektronikus alap mellé a szaxofon, a kettő együtt megjelentethet valami nagyon mélyen emberit és emberen túlit is, és ebből adódhat valamiféle jótékony feszültség.

36619532_10217541116345301_1164420974599208960_n

A legfontosabb élményem a dalokkal kapcsolatban, hogy ugyan nagyon összehangzó az album, minden dal hozzáad valamit az egészhez, nincs egy felesleges perc, egy felesleges hang. Tudatos, szigorú válogatás eredménye ez egy nagyobb anyagból? Vagy simán így alakult?

D.M.: Legalább négy számot kidobtunk…

F.P.: Szerintem többet is. Van olyan, amire már nem is emlékszünk.

D.M.: Volt legalább négy, amit kidolgoztunk, és úgy dobtuk ki, meg volt nem is tudom hány, amit a Potyi (Fábry Pál – a szerk.) hozott, és meg se csináltuk.

F.P.: Egyébként ez fontos volt, hogy legyen benne valamiféle sokszínűség. Ezért is gondoltunk a szaxofonra, hegedűre… A Megnémultak az órák vagy a Repülőt hajtogatok szerintem kilógnak a sorból, de akár szövegileg, akár a hangulatuk miatt mégis kapcsolódnak, helyük van.

A szövegekkel kapcsolatban az volt a fő élményem, hogy talán helyenként kicsit didaktikusak, de semmiképp nem áll rájuk az, ami szerintem a magyar alternatív zenét meghatározza, hogy van valami impresszionisztikus, hangulati körülírás, de igazából nem szól semmiről. Nálatok minden dalból kiviláglik egy központi gondolat, legyen az kritikai, filozófiai, pszichológiai… Milyen hagyományból épül ez? Beszéltél a Kispálról, Hiperkarmáról…

F.P.: Nagyon sok magyar alternatív zenét hallgattam, a Trabantot, Balatont is nagyon szeretem, Quimbyt is, de ezek a szövegek már inkább a saját világomat tükrözik. Ami esetleg megmaradt ebből a hagyományból, az teljesen tudattalan. Arra figyeltem, meg próbálok figyelni, hogy ne érezzem azt, hogy ha valamit direkt módon, túl érthetően mondok, az gáz. Hogy ha valami egyszerű dolgot akarok mondani a szövegben, azt legyen bátorságom kimondani, ne kelljen bölcsészkednem.

A szövegekben általában van valami a dilettáns költészetből, ami nem rontja le a dalokat, hanem valamiképp az egész személyességéhez, póz nélküli esendőségéhez, aranyosságához hozzáad…

F.P.: Igen, az egész albumban van valami gyerekesség, az utolsó szám (Ki az aki vigyázna rám) abszolút egy ilyen nézőpontot fogalmaz meg, ahol egy esendő gyerek próbál ránézni valami nála nagyobbra, megtalálni magát ebben az egészben. Ezt mindig próbáltam minél egyszerűbben. A legfontosabb ez a póznélküliség… Néha én is rajtakapom magam, hogy pózolok, de az a legjobb, ha ezt gyorsan felismerem, és rögtön abbahagyom. Számomra nincsen annál rosszabb dolog egy szövegben vagy zenében, hogy azt érzem, hogy nem autentikus a megszólalásmód. Még rosszabb, mint ha mondjuk egy szöveg rosszul van megformálva, vagy ilyesmi. Az a legfontosabb, hogy aki kimondja, az komolyan gondolja. És akár még lehet ügyetlen is, csak hidd el neki. Hogy azt ő mondja. Remélem, hogy ezek a dalok egy ilyen megszólalásmódra emlékeztetnek, ez célom volt. Hogy merjek naiv, ügyetlen is lenni.

36585518_10217541116665309_4518430462976196608_n

Az első album mindig összeszokás, hangzásvilág-megtalálás. Kísérletezésnek éltétek meg, vagy ez már a kész zenei világotok?

D.M.: Szerintem a stílusunk teljesen készen van, Potyiból építkeztünk, plusz a Márk elég jellegzetes szólógitártémái ott vannak minden dalban…

F.P.: Ezt fontos megjegyezni, hogy a Márk nagyon jól hangszerel, mindannyian beleszólunk, de ő az, aki a leginkább koordinál.

D.M.: De az is fontos, hogy mindenkinek megvan a saját szerepe. Én megírom a basszgitártémát, abba szinte soha senki nem szól bele, és szerintem ettől van kész a stílusunk, hogy mindenki azt csinálja, amit igazából szeretne.

F.P.: Szerintem még most alakul azért… én nagyon örültem ennek az első albumnak, de rengeteget tanultunk, amíg készült, és az egészet szeretném úgy felfogni, hogy benne vagyunk egy folyamatban: hogy a lényeg az, hogy kialakítunk bizonyos kereteket, amik között ki tudjuk fejezni magunkat, tudunk játszani – a lemez egyszerre egy folyamat része és egy termék, úgy érzem, hogy inspiratívabb, ha inkább a folyamat egy pontjának tekintem, mint egy már kész, objektív terméknek. 

Azt, aki most olvas, és még nem hallott titeket, győzzétek meg, hogy miért érdemes benneteket hallgatni, miben lógtok ki ebből a ma is sokat tárgyalt magyar alterből!

F.P.: Mivel ez az egész egy organikusan jövő dolog, nem tudom objektíven megfogalmazni, hogy mi az, amiben eltérünk, de az biztos, hogy egy egészen más nézőpont nyilvánul meg a dalokból, amihez mi kellünk a zenekarral, pont így, ahogy vagyunk.

D.M.: Az már furcsa, ha egy bandának olyan kvalitásai vannak, amik kézzelfoghatóak, ott már szerintem valami baj van. Itt van valami érzés, ami megszerettetheti a bandánkat a hallgatókkal. De a szövegek átérezhetősége, személyessége mindenképp ilyen – köznapibb, mint mondjuk a Quimby, de nem annyira, mint egy Szabó Benedek, ez meg talán egy új dolog. Zeneileg különösen nem akarunk egyszerűsíteni.

Lehet majd látni-hallani benneteket a nyáron? Mik a tervek a (közel)jövőre?

F.P.: Július végén lesz egy koncertünk a Hunnia Bisztróban, akkor fogunk debütálni. Ősszel pedig, ha újraindult a klubszezon, igyekszünk gyakrabban fellépni. Aztán persze új dalokat írni közben…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: