Norman Jope: Gólyák és rétesek (könyvajánló)

A 2018-as Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az Apokrif Könyvek sorozatának hetedik számú darabja, a kortárs angol költő, Norman Jope első magyar nyelvű verseskötete Gólyák és rétesek címen. A specifikusan Magyarországról írt művekből válogató gyűjteményt az Apokrif alapító szerkesztője és rendszeres szerzője, a Bristolban élő Tarcsay Zoltán fordításában olvashatja a magyar közönség. A kötetet két eddig máshol nem olvasható versével, illetve a szerkesztő, Nyerges Gábor Ádám fülszövegével ajánljuk. Exkluzív, kétnyelvű bemutatójára június 9-én, a Könyvek Éjszakája alkalmával, este héttől, a Nyitott Műhelyben kerül sor. A szerző és fordítója, másnap, június 10-én, 16 órától dedikálnak a Fiatal Írók Szövetsége Vörösmarty téri standjánál. A kötet már a Könyvhét előtt, június 6-án beszerezhető és dedikáltatható lesz a fordítóval a FISz Alapozás elnevezésű, könyvhét-nyitó rendezvénye keretében, 17:30-tól a Lumenben.

 

 

Feketeleves

Visszatértem a reptéri kávézó
sápadtsárga nyugalmába; a szék ugyanaz,
de a mínusz tíz immár plusz harminc,
Hidegváros nincs többé,
helyén Melegváros horizontja feszül
szárnyas cégérek mentén a Puszta fölött.
„A londoni Olimpia hivatalos ásványvize”
naturaquás flakonba zárva őrzi a Balaton pezsgését,
míg én térben és időben kétszeresen meghasonulva
kortyolom a feketelevest, és számat összehúzza a keserűség.
Ez a pillanat is réteg azon a zilált tablón, amely
mutatja, ahogy öregszem, és szétszóródom a kozmoszban
(mint egy Duchamp-akt), egyesével szedve
meghatározott élettartamom lépcsőfokait, mind lejjebb
egy sötét, földszagú pincébe, mint ez a feketekávé,
amelybe most révedek, míg a perceket számlálom.
Gyengéd, zöld dűlők délibábja alatt
a Puszta kietlen, sík homokja terül el.
Az vagy nekem, mint a feketének a leves.
Vajon meddig jutok még el, míg téged szürcsöllek?

 

Amíg te úszol

Hétköznapi gönceid levetve
szeled a vizet nem messze tőlem,
és élvezed a test szabadságát,
ahogy a partról nézlek. Egy napbarnította, lángosszínű
magyar család félreáll az útból. Gumimatracuk,
akár egy nagy vízililiom. Integetek, midőn te
megigazítod a bikinifelsőd, s egy méla darázs
száll erre, üdítőmaradékok után kutatva.
Az árnyékban ülök, egy repedezett padon,
olajzöld ingben és kék farmerban,
de főleg a tó közelsége öltöztet,
ahogy itt őrzöm a cuccaid, amíg te úszol
gondtalanul a sekély vízben
ezen az augusztusi délutánon,
háttérben a strandbüfékkel, míg körülöttem
egyesek prédára lesnek eszelős barnaságukkal
és feszes fürdőruhájukkal. Azt képzelem,
hogy most hagylak kiélni magad, de tudom jól,
hogy rám semmi szükség.
Én azért csak játszom a lovagot,
akinek, ebben a mesében,
te most kegyesen odaintegetsz.

*

*

Csöngetnek, váratlan vendég érkezik. Ugrik a pulzusunk, egyből védekező pozícióba rendeződünk. Fésülködünk, kényelmes, otthoni gönceinkből valami vállalhatóba bújunk, előhagyott holmijainkat behányjuk valamelyik szekrénybe, szellőztetünk. Otthonunkat igyekszünk mindinkább megfosztani otthonjellegétől, lesimítjuk ruhánk ráncait, mosolyt öltünk, elhitetni vágyott önmagunk kirakatává alakulunk. De mi lenne, ha minderre nem volna mód, ha valaki eleve így, természetes élőhelyünk otthonos lakóiként láthatna minket? Mi lenne, ha ez a valaki mindennek tetejében egy éles szemű, empatikus költő lenne, aki odanéz akkor is, mikor az etikett szerint elfordulni illene, de mégsem fintorog a látottak mián?

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy több mint húsz év alatt több mint harmincszor látogatott ide egy jeles angol költő, s egyszerre idegen és otthonossá váló tekintetét egy Bristolba költözött, nála majd’ harminc évvel fiatalabb magyar pályatársa szinkronizálja értő, érző módon, épp nekünk? Bele akarnánk-e nézi ebbe a realitásában groteszk, de groteszkségében oly reális tükörbe? Akarnánk-e látni magunkat rejtett kamerás felvételeken, kinyúlt, pecsétes pizsamában, mackónadrágban, mondjuk az orrunkat piszkálva? Ha nemet hazudunk is, tudjuk jól: naná.

Norman Jope olyan lüktető, zsibongó lírát teremt e pillanatképek mozaikjaiból, mely nem szépít és nem torzít, nem zeng ódát, s nem is katasztrófaturizmust művel. Utcákat, tájakat pásztáz, s épp azt figyeli, amit mi, kényelmes itteniek elszalasztunk: épületeken, tárgyakon az itt élők nyomát őrző, apró jeleket, járókelők arckifejezéseit, emlékhelyeinken múltak és jelenek örökös egyszerre történését. E gólyák és rétesek mentén olvasott világ identitásának háromdimenziós domborzati térképét, hegy- és víz- (és kávéház- és könyvesbolt- és piac- és lakótelep-) rajzát. Röntgenfelvételünket, mely, ha nem útikönyv gyanánt, hanem Hans Castorp módjára vesszük kezünkbe, akár madame Chauchat áttetsző teste is lehet.

Nyerges Gábor Ádám

*

A Gólyák és rétesek facebook-oldala

Az Apokrif Könyvek facebook-oldala

A könyvbemutató facebook-eseménye

Az Alapozás – a FISz könyvheti bulija facebook-eseménye

One Response to Norman Jope: Gólyák és rétesek (könyvajánló)

  1. […] Könyvhétre megjelenő, új Apokrif könyv, Norman Jope Gólyák és rétesek (könyvajánlónk ide kattintva olvasható) című, első magyar nyelvű verseskötetét 2018. június 10-én, szombaton 19 […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: