Feketemosó: Hét: Nóra

2018. május 30.

feketemoso-uj-kozepesA rudak megtisztítása veszi igénybe a legtöbb időmet, mert tudom, hogy műalkotások, és műalkotások körülöttük a lányok is, de valójában csak Lisa az, aki érdekel. – Nagy Hajnal Csilla írja az Apokrif blogját.

5.

Nem sok annyira nyugodt hely van a világon, mint a Bűnbarlang hétfő délelőtt. Néhány órával zárás után vagyunk, néhány órával nyitás előtt, és az egész héten felgyülemlett, hét közben csak felületes rendrakásnak alávetett koszt kell ezalatt az idő alatt eltüntetnem. Azóta járok ide takarítani, amióta Frida már nem dolgozik itt, és Lisán kívül senki sem tudja, hogy az anyja vagyok.

Olyan érzés, mintha évek távlatából próbálnám eltüntetni erről a borzasztó, züllött helyről a nyomait, mivel fordítva, a hely nyomait Fridából sosem sikerült. Úgy dolgozom a Bűnbarlangban, hogy fájjanak a tagjaim, szándékosan felsértem a bőröm, hagyom, hogy fájjon, és hogy az apró seben keresztül belém ivódjon valami ebből a lenyűgöző rohadásból, ami a helyet körbelengi. A főnök, aki Frida főnöke is volt, óriási tisztelettel kezel minden lányt, aki nála dolgozik. Tudom, mennyire szerette Fridát, és tudom, hogy a vonásaimban tudat alatt felfedezi őt és a hiányát is egyszerre, ezért kicsit mindig összezavarodik a környezetemben – ha teheti, elkerül, de nem teheti, mert valami folyton vonzza hozzám, és saját magának sem tudja megmagyarázni, hogy micsoda.

A rudak megtisztítása veszi igénybe a legtöbb időmet, mert tudom, hogy műalkotások, és műalkotások körülöttük a lányok is, de valójában csak Lisa az, aki érdekel. Azt hiszem, a főnökén és rajtam kívül már senki sem hívja Lisának, mindenki csak úgy emlegeti, hogy a Félkarú Nyelőgép, és amikor ezt meghallom, legszívesebben tisztára törölném ezt a lányt, letörölném róla ezt a rettenetes és minden alapot mellőző nevet.

Nem tudom, melyik szín volt az, amin keresztül Lisa el tudott jutni a Fridából kiáradó szeretetprizmán keresztül odabentre. Nem tudom, hogyan küzdötték le az idegenséget, saját maguk és egymás iránt, de tudom, hogy Lisa volt az egyetlen, aki miatt Frida hajlandó volt egy harmadik kategóriát alkotni az emberek befogadására: a prizmán visszahatoló fény kategóriáját. Laci minden igyekezete ellenére képtelen volt elfogadni Lisa létezését, és egyáltalán nem azért, mert lány volt, hanem mert egy olyan úton jutott el Fridához, amelynek Laci a létezését sem tudta megérteni. Amikor Lisa megjelent Frida életében, Laci mintha hirtelen meglátta volna a lánya idegenségét, és nem azért nem tudott vele mit kezdeni, mert ne akarta volna elfogadni, hanem mert innentől kezdve folyamatosan azon kellett dolgoznia, hogy visszamenőleg értelmezze az egész életét, az egész életünket.

Lisa nyitás előtt egy órával érkezik a Bűnbarlangba, tompán üdvözöl, lopva figyel egy darabig, miközben ki-be járkál, elkészül, átöltözik. Azután odajön, és szó nélkül segíteni kezd. Sosem mertem megkérdezni, mi történt a jobb kezével, egy kicsit mindig úgy csináltam, mintha észre sem vettem volna, hogy a vállánál véget ér. Finoman dolgozzuk végig a nyitás előtti egy órát, olyan dolgokat végez el, amelyeket én már korábban elvégeztem: fél kézzel törölget, megfeszülnek a testéhez képest kissé aránytalan izmok a karjában, amíg a rudakat törli át. Azt hiszem, igazából nem csak hogy nem segítség, de ügyködése után az amúgy általam makulátlanná tett rudak kissé mintha megint piszkosak lennének. De hagyom. Mindig Lisa volt az a tökéletlenség, amely hiányzott Frida életéből, egy megfogható tökéletlenség. Egy csakis fél kézzel megragadható tökéletlenség.

Miután végeztem, összepakoltam, átvettem a fizetésemet, találkozom Lisával a bejárat előtt. Tíz perc van kezdésig, cigarettázik. Megállok mellette, némán néz rám, elmosolyodik. Visszamosolygok. Pár másodpercig küzdök magammal, meg akarom kérni, minden hétfőn meg akarom kérni Lisát, hogy menjen be hozzá, látogassa meg őt a börtönben. Keresem a szavakat, összerakom a megfelelő szerkezetet, mindig azzal az erős elhatározással állok meg mellette a bejáratnál, hogy arra kérjem, legyen elég ereje bemenni hozzá. De sosem fogom.


Berendezkedés (Nyerges Gábor Ádám új kötete)

2018. május 28.
Nyerges Gábor Ádám: Berendezkedés

Nyerges Gábor Ádám: Berendezkedés

Gondolhatta volna

Vágyainak azokra emlékeztető vonása bizonyosan nem
könnyedségükből vagy tisztaságukból fakad, gondolta,
míg bénító súlyú és mennyiségű teendői boltozata alól,
lopva kilesett az égre. Felhők, azokra gondolt, hogy épp
olyanok, mint hiábavaló akarata, reménykedése, akár
kétségbeesése egykedvű, tőle egyre függetlenebb, szinte
szenvtelen tárgyai. Megpróbált volna fölhívni valakit,
akinek épp-amilyen hangulatán az ő számára elvben sok
minden múlhatna – megpróbált volna, de nem jutott el a
próbáig. Légneműek, az volt a baj, elérhetetlenek, az is
volt a baj, nyirkosak továbbá, még az is volt a baj, de
főképp az első kettő. Mert élete sorskérdései még szép,
hogy nem a mindenkori mostban dőlnek el, ez egy ilyen
ország, azon belül meg, most mit lehet tenni, egy ilyen
élet. Tavasszal tavaszi fáradtság, nyáron általános szieszta
és szabadság, ősszel a korábbról felgyűlt teendők, télen a
hirtelen oly váratlanul közelgő ünnepek és az évkezdés
miatt nem érnek rá dolgai végre eldőlni – pedig már kezdte
azzal is beérni, hogy akár rossz irányba. De leveleire és
hívásaira egyre csak, soha nem látszanak érkezni válaszok,
mintha csak cammogva vonulnának légnemű aggodalmai
emberi elmével felfoghatatlan távolságból felfoghatatlanul
lassúnak tűnő sebességgel. Elnézést kérek a zavarásért,
engem kellene felakasztani, jutott eszébe egy épp odavágó
idézet, míg nagy kapkodásában, szörnyű túlterheltsége,
megannyi elfoglaltsága közben továbbra is az égen maradt
a tekintete. Az egykedvűség, a távolság, talán azért a
felhők, a hidegség, a fagyottság, vagy talán azért, egy szó,
mint száz, mert nincs bennük semmi emberi, ami őt illeti,
még sosem látott beléjük semmilyen alakot vagy figurát,
ahányszor valaki igen, ő egy ugyanazt szintén látó ember
arckifejezésével bólogatott az elvártnál talán lelkesebben
is, hátha úgy tűnik, mintha ő is fel vélne fedezni bármit
ezekben a fönt úszkáló, távoli, halott, rideg, fodros, fehér,
elkényeztetett szarfúvatokban, amik most egyszeriben,
mióta bokros teendőiből beléjük feledkezve nézi őket,
mintha minden elmaradt visszahívás, megválaszolatlan
levél, elmaradt előléptetés és persze csak véletlenül, de
mégis neki jutó, megalázó negligálás lennének, mintha
fejéből kicsusszant, kifúvódó, alaktalan és szégyenteljes
vágyai kenődtek volna fel az égre vattacukorból, mintha
mégis formáik lennének, persze, semmi konkrétra sem
emlékeztetően, persze, de mégis egy élhetőbb, emberibb,
méltóbb élet habarcsanyaga lennének, a rohadt, keserves,
kurva életbe, gondolta még  egy kapkodó, nem olyan
tiszta gondolattal, mielőtt fejébe férkőzött, hogy feléjük
rugaszkodva engedhetne a gravitáció oly sajnálatosan
kiábrándító és fantáziátlan montóniájának, gondolhattam
volna, gondolta volna, de végre már nem volt képes rá.

(eredeti megjelenés: Alibi 6 hónapra – Felhő antológia, 2017)

Olvass tovább »


Előzetes: Apokrif – 2018/2.

2018. május 24.

A 89. Ünnepi Könyvhétre időzített, nyári Apokrif-szám egy exkluzív, könyvheti közléssel indít: Benedek Szabolcs Kádár hét napja című regényének első fejezetével. Mellette prózarovatunkban egy másik regényrészlet, Nyerges Gábor Ádám Mire ez a nap véget ér című, megjelenés előtt álló regényének Alapvetően lányos dolgok című része, valamint Soltész Béla Sex on the beach című novellája kapott helyet. A versrovatban Nyirán Ferenc és Stolcz Ádám művei mellett először publikál lapunkban Antal Áron, Makáry Sebestyén, Szikszai Dóra, Takács Márton és Tönköl József is, valamint hosszabb hallgatás után egyik első visszatérő publikációját adja közre kabai lóránt. Kritikát ezúttal Fehér Renátó és Závada Péter aktuális köteteiről, illetve két rendszeres Apokrif-szerző friss, könyvheti megjelenéséről, Bödecs László Az árvíz helye és Norman Jope az Apokrif könyvek sorozat hetedik darabjaként (Tarcsay Zoltán fordításában) megjelenő Gólyák és rétesek című verseskötetéről közlünk. Aktuális számunk ezúttal vizuális koncepciójában jelentkezik tematikus blokkal: képanyagát ugyanis az idén áprilisban, a Labor Galériában megrendezett, jubileumi tárlatunk (Apokrif 10 – Papírtól felhőig) keretében kiállított munkák reprodukcióiból, illetve a kiállítást megnyitó Nemes Z. Márió Bad Reading című sorozatából válogattuk – a tárlat kurátorai, Gucsa Magdolna és szerkesztőnk, veress dani kiállításvezetőjének, valamint Nemes Z. Márió programesszéjének kíséretében.

Olvass tovább »


Norman Jope: Gólyák és rétesek (könyvajánló)

2018. május 21.

A 2018-as Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az Apokrif Könyvek sorozatának hetedik számú darabja, a kortárs angol költő, Norman Jope első magyar nyelvű verseskötete Gólyák és rétesek címen. A specifikusan Magyarországról írt művekből válogató gyűjteményt az Apokrif alapító szerkesztője és rendszeres szerzője, a Bristolban élő Tarcsay Zoltán fordításában olvashatja a magyar közönség. A kötetet két eddig máshol nem olvasható versével, illetve a szerkesztő, Nyerges Gábor Ádám fülszövegével ajánljuk. Exkluzív, kétnyelvű bemutatójára június 9-én, a Könyvek Éjszakája alkalmával, este héttől, a Nyitott Műhelyben kerül sor. A szerző és fordítója, másnap, június 10-én, 16 órától dedikálnak a Fiatal Írók Szövetsége Vörösmarty téri standjánál. A kötet már a Könyvhét előtt, június 6-án beszerezhető és dedikáltatható lesz a fordítóval a FISz Alapozás elnevezésű, könyvhét-nyitó rendezvénye keretében, 17:30-tól a Lumenben.

 

 

Olvass tovább »


Nyerges Gábor Ádám paródiái(nak szemérmetlen újraközlése)

2018. május 18.

Apokrif Könyvek 2015 – 2017

a szerző előszavával

Egyszer használatos poénnak indult – és, nagyobb részt, az is maradt, mégis afféle belterjes hagyomány lett belőle, hogy az Apokrif Könyvek újdonsült szerzőinek (s néhány más apokrifos frisskönyvesnek), új műveik megjelenése alkalmából, azok ihlette paródiákkal mérsékelem örömét. Épp a belterjesség kompenzálása okán (s mert egy alkalommal más, frissen készült, küldhető művem nem akadt a barátságos szerkesztői felkérésre válaszul) ezek a minden jóindulatot nélkülöző művek 2015-től egészen 2017-ig az Amúgy című, debreceni illetőségű online lapban bújtak el a felszínesebb olvasói tekintetek elől. Az Amúgy azonban a tavalyi évvel sajnálatosan beszüntette működését, s amúgy a kibertérről is eltűnt – bizonyítva az aggodalmas sejtést, hogy a szöveg ugyan lehet, hogy nem ég el, de egyetlen gombnyomásra elvészhet, így, bízva a nyájas olvasó megértő türelmében, hogy e csacsiságok miatt kell most kivágni a virtuális fákat, ilyetén írásaim újratemetését kezdeményeztem.

Nyerges Gábor Ádám

Nyerges Gábor Ádám

Olvass tovább »


Programajánló: Véneki alkotótábor

2018. május 15.

2018. június 28 – július 1. között a Hermaion Irodalmi Társaság és Fiatal Írók Szövetsége a tizedik Véneki Alkotótábort rendezi meg pályájuk elején járó, pályakezdő szerzők számára. A tábor védjegyévé vált kis létszámú, magas színvonalú műhelymunka mellett előadások, felolvasások és kerekasztal-beszélgetésekszolgálják a fiatalok szakmai fejlődését és irodalmi kapcsolataik kialakítását, bővítését.

A programok minden évben olyan téma köré szerveződnek, amely az összes résztvevő számára érdekes és hasznosítható függetlenül attól, hogy milyen művészeti ágban, műnemben alkot. A jubileumi évben a Véneki Alkotótábor hívószavai Test és individuum lesznek.

veneki_cover

Olvass tovább »


Az árvíz helye (Bödecs László új kötete)

2018. május 14.

 

arviz-helye-borito

Bödecs László: Az árvíz helye

Könyvbemutató

Május 16-án 17-18 óráig az Írók Boltjában.

https://www.facebook.com/events/162924171054891/

Bevezetőt mond: Pál Sándor Attila.
A kötetről Vass Norbert és Bödecs László beszélget.
A zenei aláfestést a Belső Parancs szolgáltatja.

Bödecs László verse a kattintás után olvasható.
Olvass tovább »