A Bëlga és a filozófia (lemezkritika)

 

Bëlga: Csumpa (lemezborító)

Bëlga: Csumpa (lemezborító)

A Bëlga korábban már megzenésítette Heidegger néhány alaptézisét, új albumukon viszont még ennél is nagyobb fába vágták a fejszéjüket: most az egész filozófiatörténeten szaladnak végig egyik dalukban. A Csumpa decemberben jelent meg, azóta máris aranylemez lett. Az új album az összes klasszikus Bëlga-témát felvonultatja: van slágerparódia, káromkodós dal, kisállatos ballada, némi politika és egy kevés dadaizmus. A zenei alapok elkészítésében DJ Titusz most is kulcsszerepet játszott, és ahogy a korábbi albumokon, megint kitűnő munkát végzett. A dalok szövegvilága nem egyszerűen a trashkultúrát figurázza ki, hanem a pop- és a magaskultúra közötti törésvonalon helyezkedik el. A Bëlga dalai azért különlegesek, mert kimerítik az ironikus beszédmód összes lehetőségét – pontosabb lenne azt mondani, hogy a szövegek már a poszt- és metaironikus térben mozognak. A borító Andy Warhol híres festményét idézi – már ez a vizuális utalás is jelzi ezt a posztironikus, több kulturális réteget egymásba csúsztató szituációt, ami a lemezen végig jellemző marad. Ez a komplexitás teszi izgalmassá a dalokat, hiszen a szövegek egyszerre több elvárási horizontot hoznak működésbe, ezért csak a befogadón múlik, hogy „hány réteg iróniát” hall ki a dalokból.

Részlet az első klipből

Klipforgatás

Még a lemez szerkezeti felépítése is ironikus, hiszen a Sö Szö éppen a koncertkezdésről, a technikai beállásról szól („megkérném a technikus kollégát, hogy küldd meg”). Az a trükk, hogy a „koncertre ráhangolódós szám” az utolsó helyre kerül, rekurzívvá teszi a lemez szerkezetét. Mégis úgy éreztem, sokszori hallgatás után is, hogy nem a legerősebb dalok kerültek legelőre. A probléma az, hogy első hallgatásra kifejezetten lagymatag az első két szám hangulata – ami nem biztos, hogy szerencsés a lemez kezdetén. Az első szám, a Pia hangulata persze ironikusan lagymatag, hiszen az autotune-nal telezsúfolt slágereket figurázza ki, Bauxit ráadásul egy szellemes Radnóti-parafrázist is elrejtett a szövegben. A lemez dalai közül eddig csak a Piához készült klip, ez a szürreális videó ugyanakkor igazi mestermű lett, nagyon sokat hozzátesz a dalhoz. A második track, a Mivót akár a Pia folytatásaként is értelmezhető: a nagy bulizás után a másnap elbeszélése következik.

A Kisarc a rapperek között nagy hagyományokra visszatekintő keménykedő nagyotmondást fordítja a visszájára („kisarc vagyok, kicsike arc vagyok, én vagyok a legkisebb arc”). A lemez csúcspontja számomra egyértelműen a negyedik track, a Philosopher’s Delight volt. Ez a dal a teljes filozófiatörténet összegzésére vállalkozik, Thalésztól egészen Gadamerig jutunk el – pont mint Hársing László tankönyvében, csak rímekben. A Philosopher’s Delight Bëlga legszebb hagyományait folytatja, hiszen egyszerre mozgatja a klasszikus hip-hop és egy nagyon is komplex, nehezen elsajátítható műveltséganyag elvárási horizontjait. A szövegben hemzsegnek a szellemes megoldások, igazi csemege lehet mindenkinek, akit legalább egy kicsit is érdekel a filozófia. A dalcím és a zenei háttér a klasszikus hip-hop egyik első nagy slágerét, a Sugarhill Gang legendás Rapper’s Delight című dalát idézi meg. A Bëlga egyébként már korábban is állított hommage-t a Sugarhill Gang klasszikusának, a szintén zseniális Gyere, kislány, gyere is számos utalást tartalmaz a dalra.

Hasonlóan erős lett a Diszkó diktátor, ebben a dalban a legjobb a zenei alap az egész lemezen. A dalszöveg áthallásossága  kétirányú lehet, Erdős Péter mellett egyes sorok akár a jelenkori magyar közéletre szintén ráhúzhatók lehetnek – persze a zenekar most sem dolgozik túlságosan konkrét utalásokkal. Hasonlóan áthallásos a Rendszerváltás 1989 is, például az ilyen sorok miatt: „A rendszert frissíteni kell, / a rendszert rendszeresen frissíteni kell, / öreg szoftver nem jó szoftver, / öreg hardver gyenge hardver, / új szoftver és régi hardver, / nem két jó barát, / nem fog működni.” Ebbe a dalba belehallható minden: egy generáció (hamis) reményei, az elkerülhetetlen kiábrándulás, az önironikus visszatekintés és a jelenkori elégedetlenség. És a dal pontosan azért működik, mert nem mond semmit arról, hogy mennyi valósult meg az akkori reményekből, nem akarja a hallgató szájába rágni a megfejtést. Nincs is szükség arra, hogy a dal valamiféle megoldókulcsot adjon, hiszen a befogadó amúgy sem tudná a dalt az elmúlt huszonhét év politikai kontextusáról leválasztva értelmezni.

A Csumpán persze könnyedebb, lazább dalok is szerepelnek, például a Cica, egy kóbor macska szívszorító balladája, vagy pedig a Szállj velem #rádió edit, ami a nyálas, bugyuta slágerek tökéletes paródiája. A Tértivevény pedig egy olyan kérdést boncolgat, amit mindenki megfogalmazott már magában, aki járt már postán: miért tértivevény a tértivevény? A lemez vége felé kapunk még egy brutálisan erős dalt, az Osztás a káromkodós beszólogatásokat kombinálja a zavarba ejtő esztétikai kérdésfeltevésekkel. Bauxit most is hozza a kötelezőt: „A vásárlás nekem olyan, mint a pornó, / gyűlöli a zenémet Adorno, / Hamvas mondja és Evola, / én vagyok a kulturális ebola.” Ezek a sorok egyszerre fricskázzák magát a tömegkultúrát és az arról folytatott filozófiai diskurzus elitista beidegződéseit, melyek már Ortegánál is megjelennek – akinek a filozófiájára szintén erősen reflektál a szöveg. Nem túlzás azt mondani, hogy a tömeg- és elitkultúra közötti törésről még senki sem rappelt ilyen magas színvonalon. Nem egyszerűen a bölcsész poénok, vagy a tömegkultúra esztétikai sajátosságairól való beszéd csapdahelyzeteinek, vagy éppen a kérdésfeltevés időszerűtlenségének karikírozása miatt jó a dal, hanem azért, mert valóban képes besűríteni a problémát néhány sorba. Ez a gondolati sűrítettség, ami igazán izgalmas a Bëlga zenéjében, még akkor is, ha a posztironikus beszédszituáció zárójelbe is teszi az egészet.

 

B. Kiss Mátyás

Képek forrása: Belgahivatalos

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: