Évzáró körkérdés: Tinkó Máté válaszol

A 2017-es év végéhez közeledve költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről.

Tinkó Máté

Tinkó Máté

Melyek szerinted 2017 legjobb magyar szépirodalmi művei?

Kedvencem idén nem volt, de voltak szöveghelyek, amelyek nagyon be tudtak húzni: ilyen volt Horváth Veronika Minden átjárható (FISZ), Szalay Álmos Fák mindenütt (FISZ) és nem utolsósorban Tompa Andrea Omerta (Jelenkor) című kötetének egy-egy részlete, fejezete.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2017-ben?

Az asztalomon hever Lutz Seiler 2014-es sikerkönyvének, a Krusónak az idei évben megjelent fordítása (Európa, Győri László ford.), még nem értem a végére, de nagyon szövevényes anyag, élvezem. Ha a kérdést úgy is értelmezhetjük, hogy 2017-nél korábbi irodalom is mondható, akkor egyértelműen Michel Houellebecq Egy sziget lehetősége viszi a prímet (2006, Magvető), elementáris erejű szöveg, Tótfalusi Ágnes fordítói megoldásainak nagyban köszönhetően.

Voltak-e olyan irodalomtudományos vagy kritikai kötetek, melyeket szívesen olvastál idén?

Esszékötetként Kemény István Lúdbőrje (2017, Magvető), a doktori kapcsán elővett tanulmánykötetek közül Havasréti József Alternatív regiszterekje (2006, Typotex), és még egy jó, de sok szempontból problematikus könyv: a Kende Anna és Vajda Róza szerkesztette Rasszizmus a tudományban (Napvilág, 2008).

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2017-ben?

Nyárra estek a legmenőbbek: a mogyoróhegyi FISZ-tábor nagyban (július 19-23.), a Hermaion Irodalmi Társaság által szervezett véneki Alkotótábor kicsiben (augusztus 7-10.), és kicsit haza is beszélek, amikor megemlítem a XLI. Békés-tarhosi Zenei Napokat, amelynek keretében irodalomról és népzenéről beszélgethettem Havay Viktóriával és Pál-Sándor Attilával (június 19.).

Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?

Élet és Irodalom, Jelenkor, Műút, Új Forrás stb.

Melyik apokrifos publikáció volt a kedvenced idén?

Áfra János: A rögzítés ára (2017/3.)

Mely 2018-ra tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Most hirtelen Bödecs Laci, Juhász Tibi és Vass Norbi kézirattervei ugranak be, de alapvetően sok irodalmi érdekességet várok 2018-tól, szóljon nagyot ez az év!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: