Hegedűs Nóra novellája (online megjelenés)

72 óra

Zuhany. Nem segít. Szappan: szilárd, folyékony. Mosom, dörzsölöm. Ezen nem segít. Nem mossa ki.
Bejön, felsegít. Bemegyünk a szobába. Beszél hozzám.
Kataton ülök. Nézem a monitort.
Gyakori kérdések.
monibaba54: „Idióta, menj a nőgyógyászhoz!”
andilady: „Sürgősségi ambulancia, ne is gondolkozz, menj!!! Nincs sok időd!!!”
Még öt kérdés és három honlap van hátra.
Blogbejegyzés.
Hirdetés.
femina.hu:
„Ha nagy a baj, forduljon azonnal orvoshoz.”

Remegek, hideg van. Metróhuzat.
„Siessünk, hogy visszafelé ne kelljen éjszakaizni.”
Meredten előre nézek: pontos idő, megálló, átszállási lehetőségek.
Megfogja a kezem.
„Meg fog oldódni. Ne félj.”
Érzéketlen arcok mindenhol.

„Miben segíthetek? Amúgy zárva vagyunk, ha nem tudná. Ennyire sürgős?”
Sóhaj, szégyen. Vallomás.
„Ebben nem tudunk segíteni. Nem, nincs információm. Ez egy sürgősségi ügyelet, a maguk ügye nem az.”
Az épületben még mászkálunk hátha. Lehet, hogy ez igazából nem az a recepció és nem az a sürgősségi, amit mi keresünk.
Zöld csempe. Hideg. Bánatszag.
Egy biztonsági őr követ minket.
Leszólít.
„Fiatalok, álljanak csak meg! Mit keresnek ilyenkor itt? Nincs már látogatás és betegfelvétel se, fáradjanak azonnal haza.”
Elmondom neki.
„Mit gondol én tudjam mit kell ilyenkor? Most már tényleg menjenek el, ameddig kedvesen szólok.”

Hazaút. Még több szégyen. Sírok. Szorítja a kezem. Keresi a tekintetem, nem akarok ránézni.
Bemondják a megállónk. Leszállunk.
„Az Örs vezér tere irányába az utolsó metró elhaladt. Kedves utasainknak nyugodalmas éjszakát kívánunk.”

Felkelek és sírok. Pedig mindent rendben csináltunk. Kivettem a fiókból. Feltette. Vigyáztunk. Nem értem. Miért vele? Miért velem? Felkel, megölel. Kimegyek. Telihold, nem érzem a szépséget.

SMS.
„Beteg vagyok, orvoshoz megyek, sajnos nem tudok ma bemenni. Bocsánat.”

Rendelő. Nem akarok még egy recepcióssal beszélni.
„Beutalója van? Lakcímkártya? Be van már jelentve Szabó doktor úrhoz?”
Nem, nem, nem.
„Így nem fogok tudni mára időpontot adni, sajnálom. Még csak nem is ehhez a kerülethez tartozik. Kérem fáradjon haza.”
Sürgősségire jöttem.
„Folyás? Terhesség? Bökje már ki.”
Elszakadt. Azt olvastam, hogy ide kell jönni.
„Nem tudom hol olvasta, ez nem sürgősségi. De menjen, üljön le. Nem hiszem, hogy ma sorra kerül. Sokan vannak maga is látja, nem? Én azt mondanám, jöjjön holnap, vagy gondolkozzanak cselekvés előtt.”
Pedig a cikk képénél mosolygott a recepciós hölgy.

Kismamák. Boldogak, aggódók, bizakodók. A másik oldalon kamaszok szorítják egymás kezét. Egy fiú és egy lány. Arrébb egy idős hölgy járókerettel rejtvényt fejt.
A recepción felelőtlen kurva voltam. Itt szerencsétlen és paranoid.
Az óra mellett van két plakát. Mosolygó anyuka öleli a gyerekét. Jutavit, a gondtalan babavárásért. A másikon rajzolt kórokozók támadnak egy nőt, akinél egy feliratos pajzs van. Canesten, hatékony védelem.
Nézegetem a doktorok nevét, próbálom kitalálni melyik lehet bunkó és melyik kedves. Nézem a csempét. Egy ponton repedt egy másikon ponton pótolták elütő sárgaszínűvel.
Megfogja a kezem. Rám néz. Ő is fél és unhatja már. Sajnálom.
Egy óra, két óra. Szinte elrepült. Ja, nem.

Behívnak.
A doktor kaján vigyorral a képén rám néz. „Na mi a panasz? Hol viszket?”
Harmadjára is elmondom. Elszakadt.
„Értem, mikor volt menzesze?”
Egy kicsit elbizonytalanodok, még mindig kusza az egész. Pár perc után válaszolok.
„Ah, akkor nincs nagy veszélyben. Üljön fel, azért én megvizsgálom. Nem árthat, ha megnézem.” És kacsint.
A lábaimat, a doktor arcát és az asszisztens szigorú tekintetét látom. Az asszisztensek tekintettel ölnek.
Hideg.
„Ne görcsöljön, mindjárt vége a vizsgálatnak.”
„Felírtam a receptet. Még ma és minél hamarabb vegye be. De a követező hónapra jelentkezzen be nálam és felírom magának a tablettát, mert úgy látom önöknek biztosabb opció kell hosszútávra. Én meg tudom mi lesz jó magának.” Még egyszer cinkos mosollyal rám kacsint.

Kimegyek. Meglebegtetem a receptet. Megölel. Mosolygok, visszamosolyog.

Unott arc. Megint.
„Miben segíthetek?”
Ki szeretném váltani…
ezt.
„Kért már sorszámot?”
Értem, akkor kérek egy sorszámot.
C-vitamin, lázmérő, algopyrin mindenhol. Pedig nem is vagyok beteg.
Mire elolvastam a gyógyszerek nevét amik velem szemben voltak …
„Háromszáztizenkettő! Háromszáztizenkettő!! Háromszáztizenkettő!!!
Végre idefáradt!”
Jó napot, ezt a gyógyszert szeretném kiváltani.
„Értem. C-vitaminnal dúsított gumicukorkát ajánlhatok? A héten akciós.”
Köszönöm nem.

Akkor 6500 Ft lesz.

Escapelle. Minden rendben lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: