Feketemosó: Te a vonaton

feketemoso-kisebbA fények egyre halványabbak, az utaskísérő is egyre ritkábban és egyre kevesebb lelkesedéssel sétálgat a széksorok között. – Bali Farkas írja az Apokrif naplóját.

Te a vonaton

Elmentünk kávézni még egyszer utoljára. Kikértem egy dohánykávét. Azért azt, mert tömény, és után csak cuppogni, meg rágyújtani van kedved. Kértem mellé akkor már valami sütit is. A lány a pultban megkérdezte, milyen legyen, arra is csak azt tudtam neki mondani: mindegy, csak minél töményebb legyen. Azt akartam, hogy minden egyes pillanatunk tömény legyen, olyan, mint egy marhahúsleves-kocka. Csak só, fűszerek és ízfokozók. Meg akartam fulladni az ízekben. Olyan akartam lenni, mint egy lábosnyi forrásban lévő víz, amiben kevergetés nélkül lassan olvad fel és halványul el mindaz, amit az elmúlt napokban átéltem.

Annyira száraz volt már a torkom, hogy úgy éreztem, félbevágott hajszálak csúszkálnak ki- és be a rajta. Bunkó módon beleittam a kólába. Őszintén leszartam, hogy ilyet nem illik kávézóban, kellett egy korty hideg, amíg oda nem üvölti az a penészvirág, hogy kétszászhuszonyolcasz, kétszászhuszonyolcasz. Rossz ötlet volt. K. annyit szorongatta a kólásüveget, meg annyit tekergette a kupakot, hogy az a szökőévben egyszer még jól is eső lónyál pont olyan ragacsos és langyos volt, mint a hangulatom. Azért megittam. Ő meg csak könyökölt. Befelé fordított csuklójára hajtotta a fejét, és belém mélyesztette a szemeit. Az egyik most mélyvörös volt, vagy talán inkább barna, mint a lepedőn hagyott folt, amiről nem tudod eldönteni, hogy bor, kávé vagy vér okozta. A másik eszembe juttatta a leveleken átköszönő késő délutáni nap színét, csak több volt benne a nedvesség.

Kétszászhuszonyolcas!

Odamentem a vízköves szar kínai tálcáért, rajta két csészével abból az ízből, amit most egy fél évig nem érezhetek. Ugyanaz az íz, ami majd eszébe juttat engem, egy korty, ami olyan érzés, mintha a saját számat csókolnám. Belekortyoltam. Bent tartottam a számban, hogy kellően elkeveredjen az én ízemmel, majd felé kacsintottam. Rögtön tudta, hogy mit szeretnék. Mint egy elegáns gőzös, felhangzott a mellkasa mélyéből, valami acélos, öblös hang, és csikorogva elindultak az ajkai, az enyéim felé. Amikor az ütközők összeértek, és a pályamunkás megnyitotta ajkaink között a csapot, mind a ketten elmosolyodtunk, csak úgy belülről. Én, mint a nyugalmazott masiniszta, hátradőltem, és fűtőházba álltam. Onnan csodáltam, hogy gőzölög végig a testén az az egy korty. Lassan behunyta a szemét, az álla leheletnyit elindult felfelé. A tarkója alig észrevehetően csúszkálni kezdett jobbra és balra a nyaki csigolyákon. Ezután újra rám nézett, majd sokat mondóan megköszörülte a torkát. A szájához emelete a saját csészéjét. A halvány gőzön át azt mondta: P., azt hiszem, megtaláltam a guminőmet.

Erre gondolok, miközben a Moszkva és Belgorod között elsikló nyírfás és panelerdőket figyelem. A fények egyre halványabbak, az utaskísérő is egyre ritkábban és egyre kevesebb lelkesedéssel sétálgat a széksorok között. Gondolom, ő is érzi, hogy az eltelt három és fél óra után hátra van még négy. K., én még keresem a guminőmet, kérek egy jó forró teát.

Kép: Bali Farkas

Kép: Bali Farkas

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: