Le a térképről (beszámoló)

II. Kolorádó fesztivál, 2017. 06. 08., Nagykovácsi, Sztrilich Pál Cserkészpark

Kolorádó_3

A színpadon az IAMYANK

Térerő és wifi nélkül bulizó emberek, minimális szelfizgetések, török pszichedelikus zenekar, akikről a The Guardian írt, és olyan hangulatot tudnak teremteni, hogy a bátrabbak már délután hatkor körbe-körbe ugrálnak; CCCP-matricás kocsmakocsi, átlagfesztiválhoz képest barátinak számító árak, fák közé ültetett bárpultok, a kortárs alternatív zene apraja-nagyja, Todd Terje, egy cserkészpark tereinek kreatív kihasználása és egy kétajtós, művészeti ágak határterületeinek feszegetésére otthont adó úszóhólyag, habár az állat, amiről a nevét kapta, emlős. Az Apokrif Online zenerovata a II. Kolorádó fesztivál csütörtöki napjáról két nézőpontból tudósít. Szabó Csanád és Nyéki Gábor írása.

*

A tavaly nagy sikerű Kolorádó fesztiválnak idén még több emberhez eljutott a híre, a szervezők ezért több színpadot rendeztek be a Sztrilich Pál Cserkészpark füves-fás szegleteiben. Az előző évben elvileg gondot okozó kijutást is próbálták könnyebbé tenni a gyakrabban induló, oda-vissza járó partibuszokkal, meg persze az olyan rendes arcokról sem szabad elfeledkezni, akik önként ajánlották fel a kapukig tartó fuvarozást a nagyjából félórás túra helyett. Így kerültünk a Gólya szovjetgyártású kocsijának hátsó ülésére, ezzel komoly energiákat spórolva meg az amúgy több mint egyórás, a Móricztól a Feketefej utcához történő kijutás után. Azonban megéri venni ezt a fáradtságot, főleg a sátorozóknak: négy nap egy olyan térben, ahonnan kedvedre téphetsz ki darabokat az erősítők, hangfalak, mikrofonok galaxisából.

Kolorádó2

Eltévedni nehéz. Ha sötétedés előtt bejárod a parkot, ellátogatsz az összes színpadhoz, nem lehet ebből probléma. Ha nem térsz le a kijelölt ösvényekről. Az alapszabályok és Kolorádó facebook-oldalán megosztott tanácsok betartása erősen ajánlott, és nem a jófiúzás miatt: alapvető a hosszú nadrág és a pulcsi, esetleg kabát a fázósabbaknak. Este nyolckor hidegebb van a hegyekben, mint hajnalban a belvárosban, a délutáni pesti kánikula senkit ne tévesszen meg. Segítőkész fesztiválozókkal viszont sok minden megoldható, és bennük nincs hiány az elmondások alapján.

Először a Gólya Udvarba mentünk, ahol a program szerint hattól játszott a török Hayvanlar Alemi, akikről kiderült, hogy a The Guardian írt egy elismerő cikket az új zenekarokat bemutató sorozatuk részeként. És tényleg. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen korán „eldugva”, színpadavatóként majd a közönség törökül fogja visszarendelni a laza és profi pszichedelikus bandát – akik az időkorlátra hivatkozva sajnos nem tudtak ráadást adni.

Őket követte a kvázi magyar Beach House, a dream popért felelős Mayberian Sanskülotts, majd sorjában a nagy nevek: Szabó Benedek és a Galaxisok, Elefánt, Bohemian Betyars. A Gólya Udvarban mindvégig kellemes, baráti hangulat volt és színvonalas fellépők. Itt vettem a háromszáz forintos kolorádós poharamat is, ami nem visszaváltható, de legalább nem szemetelünk, és haza lehet vinni.

A következő helyszín a Csodaszarvas színpad/Bart 72 a legeldugottabb. Amíg odaértünk, elhaladtunk a Trafó Bálna mellett, amit a sátorozásra kijelölt rész szomszédságában állítottak pontosabban fújtak fel. Ez úgy reprezentálta tér mivoltát, hogy létének elemét, az elzártságot emelte ki: amennyiben a két ajtó közül az egyik kinyílt (és a biztonságiak ügyeltek arra, hogy egyszerre csak egy ajtót volt szabad kinyitni, mint egy sterilizált orvosi szoba fertőtlenítő folyosóján), a felfújt bálnahát és úszóhólyag süllyedni kezdett, majd a zárás után újra visszanyerte eredeti térfogatát. A közönségre (rám és másokra, vagy csak rám) nehezedő bura átlátszó, bent egy vászon van elhelyezve, amelyen egy nő rázza a haját pontosan megkoreografált mozdulatokkal táncolva, a térjellegért felelős határokat fehérséggel lebontó háttér előtt – talán csak az alak pár négyzetméterre leszűkített mozgása jelölt ki egyfajta személyes térélményt. Kintről azt is láthatták, hogy mi ezt a nőt néztük (POST_ / installáció, a Krund ni Ovel performansz után), mi viszont a sötétség miatt nem láthattuk őket. Nekem ez az emlős volt a legérdekesebb élmény, és az, hogy egy zenei fesztiválba ilyen kreatív módon lehet beépíteni ezt a valamit. Egyébként mindennap található egy hasonló program (pl.: itt érinthető meg a multimediális Echolália szombaton kettőtől nyolcig).

Kolorádó_5

A Csodaszarvasnál sajnos lemaradtunk a Flexible Juice duóról, akik meg úgy lettek a csütörtöki nap felfedezettjei számomra, hogy csak másnap hallgattam meg őket otthon, YouTube-ról. Viszont egy elég ütős post-rock banda kárpótolt, aminek a nevét nem sikerült kideríteni. Később pedig a PsyPorn alakított nagyot füstfelhőkben, egy Spielberg-féle sci-fi filmbe illő fényjátékkal kiegészítve.

A program úgy volt összevágva, hogy kora este ne ütközzön túl sok fellépés egymással, és legalább egyszer be lehessen járni minden színpad környékét anélkül, hogy lemaradnánk egy-egy nagyobb névről. A gitár (Gólya), az elektronikus zene (OTP, Vittula) és e kettő keveréke (Csodaszarvas), valamint a rap/hip-hop (Csűr) összeállításban mindenki megtalálhatja és gazdagíthatja a stílusát. Ismerkedések fesztiválozók, zenekarok és stílusok között, zene, vizualitás, irodalom egymáshoz közelítése – erről is szól ez a négy nap, egy csütörtök után megállapítva. (SZCS)

*

A Kolorádó nekem akkor kezdődik igazán, amikor bandukolunk a buszmegállótól a fesztivál felé, aztán egyszer csak lefékez mellettünk egy Moszkvics, hogy pattanjunk be, elvisz minket. A műszerfalon CCCP-s matrica, jobb helyen nem is lehetnénk. Menet közben összeszedünk még két embert, az autó korát meghazudtoló sebességgel és egy-egy életveszélyes manőver közreműködésével pedig seperc alatt a bejáratig repít bennünket.

Odabenn aztán nem kell sok idő, összetalálkozom Sallai Lacival, aki előző nap még a Felső Tízezer frontembereként lépett fel, ma pedig a Galaxisokban felel majd a basszusért. Pár szót váltunk a közeledő szakzárásról (Laci magyar-töri szakos tanárként fog végezni, remélhetőleg jó hatással lesz a diákok zenei ízlésére is), aztán mindenki megy a maga útjára. Csanáddal a hely feltérképezését a Gólya Udvar pultjánál kezdjük, a sör jó, csak kevés, a környéken egyelőre alig pár ember lézeng, pedig a törökök tényleg remek zenét játszottak, kár, hogy nem jöttek vissza. Hamar megállapítjuk, hogy kicsi és belakható fesztivál a Kolorádó, de valahogy semmi se hiányzik innen. És ha van is valami barkács jellege, az egyáltalán nem érződik a zenekari produkciók színvonalán. Ha legalább tízszer nem fogadtuk meg, hogy rögvest zenekart fogunk alapítani, akkor egyszer sem – ennél nagyobb fokmérője a minőségnek aligha lehet.

Kolorádó_4

Míg beáll egy-egy együttes, legalább át lehet nézni az egyéb helyszínekre is. A Gólya szinte nagyszínpadnak tűnik a Csodaszarvashoz képest, ahol viszont hasonlóan minőségi zenékbe futunk bele az ingázások közepette (ha valaki rájön annak a postrock-bandának a nevére, mindenképp tudassa velünk!). Miközben egyik koncertről bóklászunk a másikra, a hőmérséklet rohamosan csökken – biztosan sokan le fogják még írni, de bizony hideg van a cserkészparkban, és keserves lesz az éjszaka, ha nem hoztunk pulcsit vagy egyelőre még kevés unicum dolgozik bennünk (esetleg nem kérezkedünk be egy útba eső sátorba).

Legyünk előrelátóak tehát, mert a Kolorádót nem lehet csak úgy otthagyni. Olyan otthonos bája van az egésznek, amit ritkán lehet megtapasztalni. A plédeken piknikező baráti társaságok az éjszaka közeledtével már egy-egy tábortüzet ülnek körül, mások függőágyakban gyűjtik az energiát, aztán ha valakinek ez se elég pihentető, még mindig mehet a Trafó Bálnába megfejteni az élet értelmét. Kicsit ehhez a világtól elzáró installációhoz hasonlítható a Kolorádó is: a budai hegyek között térerő nincs, és hacsak nem töltjük le otthon a FireChat nevű alkalmazást, jó pár órára lekerül az ember mindenféle térképről – nem mintha nem ez lenne a lényege egy ilyen napnak. A leírtak alapján akár egy hippifesztivál benyomását is kelhetné a rendezvény, ám a kép sokkal árnyaltabb: a lehető legkülönfélébb fesztiválozók gyűlnek össze, hogy néhány koncert segítségével kicsit kieresszék a gőzt és jól érezzék magukat.

Kolorádó_6

Nekünk is nehéz volt szabadulni: párszor eldöntöttük, hogy ideje hazamenni, aztán mindig meghallottunk valami olyan zenét, ami mellett egyszerűen hiba lett volna elmenni. Nekem mindegyik közül a PsyPornon túl talán a DJ Bootsie Live Band volt a legszimpatikusabb, Lázár Tibor dobolása nagyon durván felrázott, Vázsonyi János szaxofonszólamainál gyilkosabbat pedig nem mostanában hallottam.

Visszafelé a hűvösvölgyi buszmegállóban épp javában szentségelünk azon, hogy még fél órát kell várni az éjszakaira, amikor lefékez mellettünk a garázsmenetbe tartó busz, hogy pattanjunk be, elvisz minket a Moszkváig. Olyan jó fej a sofőr, mintha egyenesen a cserkészparkból jött volna.  (NYG)

Fotó: Nyéki Gábor

One Response to Le a térképről (beszámoló)

  1. Danyon szerint:

    Hum! Pas mal! Que de lecture.C’est parfois de la masturbation int;tlecluelle&#8230eavec des fôtes d’orthographe. C’est mignon, mais finalementSens ? Contresens?…Il y quelqu’un qui veut me dire?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: