Feketemosó: Bencének V. – Indulás az Aresszal

feketemoso-kisebbMürmüle azon aggódott, vajon meddig bírják majd a kötelek, és az Aresz elég vastag falúra fújta-e ballonbuborékot. – Bali Farkas írja az Apokrif naplóját.

Most Mürmüle és Lacispéter egyik legemlékezetesebb utazását fogom elmesélni neked.

Mürmülelovag és Lacispéter rengeteg kalandot élt már át együtt. Kalandjaikon rengetegen kísérték őket, de kevés olyan derék bajtárs kelt segítségükre, mint Arisztidnekik: az Aresz a harciteknőc. Daliás termetű, fényes bronzpáncélos vitéz, hátán soha ki nem fogyó mentolos rágó tartóval. Kiváló humorérzéke mellett, Mürmüle ez utóbbit szerette benne a legjobban. Arisztid már olyan régóta járja a völgyet, hogy már csak az óramadarak emlékeznek, mikor is érkezett.

Lacispéter olyan gyorsan siklott lefelé a levegőben, ahogy csak tudott, Mürmüle nem szokott viccelni a vészjelzésekkel. Ha óramadarat küld érte, mindig életbevágóan fontos dologról volt szó  persze azt az egy esetet leszámítva, amikor a lovagvár kulcsait kereste, és természetesen Lacispéter segítsége nélkül nem találta volna meg a saját zsebében…

Mire a Kőristorony aljához ért, Mürmüle és Arisztid már teljes harci díszben vártak rá. Az Aresz mintha kicsit túl komolynak tűnt volna. Lacispéter végül nem kérdezett rá, mi lehet a baj. Ilyenkor, amikor elfárad, a szokásosnál is zümmögősebb a hangja, inkább örömmel fogadta a tényt, hogy a szokásostól eltérően, Aresz nem tett egyetlen kellemetlen megjegyzést sem. Teknőcünk megbízhatóságán kívül azzal fejezte ki mély baráti szeretetét, hogy válogatott pirításokkal illette bajtársait. Kitinkatona, Hártyahuszár, Botcsinálta fegyverhordozó — csak néhány példa ezek közül. Lacispéter igazán csak a legutóbbival lehetett kihozni a sodrából, hiszen tudjuk, senki sem szereti, ha a felmenőit hozzák szóba.

Mikor Mürmüléhez fordult, hogy megtudakolja mi volt a vészhívás oka, kérdés nélkül megkapta a választ:

Aresz azt mondja, hogy ez élete legfontosabb küldetése. Egyedül nem merne nekivágni. Először félt minket megkérni, de úgy gondolja elég tapasztaltak vagyunk már egy ekkora küldetéshez is.
Dze mégisr mirzsről volnar szszó? kérdezte Lacispépeter az ijedtségtől duruzsoló-zümmögő hangján.

Erre a kérdésre az Aresz csak előkapott egy elefánttalp kulacsot, és egy jó nagyot húzott a tartalmából. A megérdemelt borzongás után, a tőle megszokott páncélkemény vigyorral körbekínálta az itókát. A kéreglény még mindig érezte az előző esti holdfényivászat hatását a fejében, de úgy vélte, elég komoly dologról lehet szó ahhoz, hogy megszegje alig pár órája megfogadott sírig tartó absztinenciáját.

Mire a kulacs utolsó cseppjeit Mürmüle is letörölte a szája sarkából, mind a hárman a legszebb harci festéseikkel felvértezve, és a gyomrukban lötyögő bátroságlével megtámogatva készen álltak az új kalandra. Következhetett az indulási ceremónia legizgalmasabb része. Lacispéter sebes kötélfonásba kezdett, úgy ahogy a Kőristorony keresztes nagymestereitől tanulta. Mürmüle kigurította a legvaskosabb hordót, amit az apja műhelyében talált, annak reményében, hogy ezt most nem fogják szálkahalommá törni, mint a múltkorit. Eközben az Aresz vidáman rágózgatott.

Lacispéter hamar meglett a kötélhálóval, amit néhány ott állomásozó óramadár segítségével a levegőbe is emeltek.  Arisztid akkora buborékot fújt a rágójából, hogy egy szekér is elfért volna benne. Az óramadarak leeresztették a kötélszerkezetet, a három vitéz pedig biztos kézzel odakötözte a hordóhoz. Bemásztak, eloldották a biztosítót, és már emelkedhettek is.

Mire Mürmüle kulacsa is előkerült, már a Kőristorony közepénél jártak. Innen pont ráláttak a kéreglény rezidenciájára. Lacispéter már épp meg akarta kérni barátait, hogy ugyan segítsenek már neki az erkélyre hordott rengeteg lomot kiszanálni, mikor hirtelen óriási szél támadt, és olyan sebességgel repítette az apró léghajónyi alakulatot, hogy Lacispéternek majdnem kiegyenesedett a szemöldöke. Mürmüle azon aggódott, vajon meddig bírják majd a kötelek, és az Aresz elég vastag falúra fújta-e ballonbuborékot. Aztán hirtelen elakadtak valamiben.

Kolos volt az a nem éppen nyájas bárányfelhő. Hogy hova indultak, és hogyan keveredtek vissza, majd elmondom holnap. Most pedig aludj! Szép álmokat!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: